< Böngészés > Főoldal / Közélet / Blog article: Kövér: Hálásak vagyunk Kanadának

| Mobile | RSS

Kövér: Hálásak vagyunk Kanadának

2014. október 13. | hozzászólás | Közélet

Kövér: Hálásak vagyunk Kanadának

Kanada és Magyarország között hidat jelent az a 315 ezer kanadai állampolgár, aki a népszámláláskor magyar származásúnak is vallotta magát – mondta Kövér László, az Országgyűlés elnöke hétfőn Budapesten.

A házelnök délelőtt fogadta Noel A. Kinsellát, a kanadai szenátus elnökét, majd tárgyalásuk után újságíróknak elmondta: a 315 ezer magyar származású kanadai közül 88 ezren magyar anyanyelvűnek tartják magukat. A magyar származású kanadaiak valóban komolyan hozzájárultak Kanada fejlődéséhez, egyúttal Magyarország hálás az észak-amerikai országnak, amiért 1956. október 23. után befogadta a magyar menekülteket – hangsúlyozta Kövér László.
Összeülnek a külügyérek
Magyar–kanadai külügyminiszteri találkozó lesz két hét múlva Ottawában – közölte a Külgazdasági és Külügyminisztérium sajtófőnöke szombaton az MTI-vel.
Előnyös látogatás

Miután a két ország szövetséges a NATO-ban, és kapcsolataik barátiak, vannak más területek is, ahol szorosabb együttműködést alakíthatnak ki parlamenti, diplomáciai eszközökkel – mondta. Ezért is előnyös, hogy a kanadai szenátus elnöke Magyarországra látogatott, hiszen legutóbb 2003-ban érkezett hasonló delegáció Budapestre – idézte fel.

A házelnök a két ország közötti gazdasági együttműködést illetően arról beszélt, hogy Magyarország bővülő exporttal dicsekedhet, az elmúlt évben is több mint 30 százalékkal nőtt a magyar kivitel Kanadába, tehát van lehetőség a kapcsolatok bővítésére ezen a területen. Mindemellett számítani lehet arra, hogy az EU-tagállamok is erősítik kapcsolatukat Kanadával – vélekedett.
Hálásak a magyaroknak

Noel A. Kinsella kiemelte: országa ma is hálás magyar származású állampolgárainak, akik évtizedeken át sokat tettek Kanada fejlődéséért. Úgy látja, a két ország kapcsolatai mélyek és hosszú múltra tekintenek vissza. A kanadaiak és a magyarok hasonló, komoly értékeket tartanak fontosnak, például a demokráciát és az emberi jogok védelmét – közölte.

A kanadai politikus azt mondta: látogatása azt a célt szolgálja, hogy jobban megismerjék az országot, Európának ezt a részét. Érdemes parlamenti eszközökkel is építeni a két ország közötti kapcsolatokat, hiszen pozíciójukat különlegesé teszi, hogy országgyűlési képviselőként közvetlenül az embereket képviselik – vélekedett.

forrás:mno.hu

Leave a Reply 189 megnézve, 1 alkalommal mai nap |
Tags: