< Böngészés > Főoldal / Fecsegő hírek / Blog article: Himalája-ország

| Mobile | RSS

Himalája-ország

2014. október 19. | hozzászólás | Fecsegő hírek

Himalája-ország

Napközben ne egyél, ne igyál, mert akkor nem kell mosdóba menni – úgyse lenne, aki segít az egyetemen vagy a munkahelyen. Csak egy szempont, amire figyelnie kell egy mozgáskorlátozottnak, ha belevág az önálló életbe. Vasárnap először rendezik meg a RehabCritical Mass felvonulást. Nemcsak a hazánkban élő mintegy félmillió fogyatékossággal élő érintett, de családtagjaik s az egész társadalom.

A huszonhat éves, mozgássérült, de értelmileg ép fiú idősek otthonába került, ahol karácsony este hatkor bepelenkázva lefektették, és másnapig felé sem néztek. Egy másik intézetben azt, aki nem tud egyedül fürdeni, havonta csak egyszer mosdatják le. Aki szerencsésebb, és önellátó, annak az egyik budapesti bevásárlóközpont akadálymentes vécéje előtt egy gombot kell megnyomnia, mire a biztonsági őr kamerán keresztül csekkolja a jelentkezőt, és kegyesen engedélyezi a vizelést.
Kiss Csaba

A történeteket Kiss Csaba, a RehabCritical Mass kitalálója sorolja. A fogyatékossággal élők jobb életminőségéért szervezett kezdeményezés céljai sokrétűek. Akadálymentesítés, integráció, a támogató szolgálatok fejlesztése, munkalehetőségek – csak néhány téma, amire fel akarják hívni a figyelmet.

– Nem vagyok mozgalmár típus – vág bele Csaba. – Amikor belekezdtem az önálló vagy inkább önrendelkező életbe, naivan azt gondoltam, néhány éven belül változik a helyzet, és könnyebbek lesznek a mindennapok. Nem így történt. Rájöttem, a sült galambot hiába várom. Inkább segíteni szeretnék megsütni.

A 37 éves férfival aprócska lakásában találkozunk. Itt van Pálmai Judit, aki Csaba egyik hirdetésére jelentkezett, amelyben segítőt keresett. Judit amúgy nyelvtanár és tolmács, ami kapóra jön. Csaba ugyanis nehezen artikulál. Telefonon nem is értik, amit mond, SMS-t írni a fejére tett szerkezet végén lévő pálcával tud. Orvosi műhiba miatt születésekor agyvérzést kapott. Kerekes székben él, túlmozgással, rágási és nyelési nehézségekkel is küzd. Mégsem akart intézetben lakni. Elvégezte a teológiát, aztán jelentkezett a Gábor Dénes Főiskolára, közben a Marczibányi téri Mozgássérült Emberek Rehabilitációs Központjában élt. Utána a központ átmeneti lakóotthonába költözött, bár többen azt mondták, képtelen reálisan felmérni az állapotát és a lehetőségeit. Három év után önálló lakásra vágyott, egy tehetős jó barát segített volna fizetni az albérlet költségeit, ha lett volna megfelelő.

– Budapesten akadálymentes albérletet találni emberpróbáló kihívás. Hónapokig kerestük, de mindig akadt egy lépcső, egy padka vagy egy kád a fürdőszobában.

A férfi története a lakhatási nehézségekkel tipikus. A fogyatékossággal élők ellátása gyerekkorban, illetve amíg tanulnak, többé-kevésbé megoldott. Felnőttkorban kezdődik a baj, amikor valaki nem vagy nem teljesen önellátó, a családja pedig nem tudja vállalni a gondozást. Sok esetben maradnak a mamutintézetek.

– Ez a rendszer a mozgássérültet nem arra motiválja, hogy minél önállóbb életet éljen. Pedig az intézetekben rosszak a körülmények, a pénzhiány miatt nincs elég személyzet. Az államnak motiválnia kellene az önkormányzatokat, hogy minden városban bizonyos számú lakást akadálymentesítsenek – magyarázza Csaba.
Riskó Gáspár felvétele

Ő szerencsés, mert nemcsak lakása lett, de munkája is. Jelenleg négy órában adminisztrál egy cégnél. Reggel nyolc-kilenc körül kel, s érkezik hozzá az egyik budapesti támogató szolgálat munkatársa. Ő két óra hosszat segít a tisztálkodásban, étkezésben, elindulásban. Délután újra jön, ebédelnek. Este pedig barátok vagy önkéntesek veszik át a stafétát. Csaba jó esetben egy hétre előre tudja, ki mikor jön, meddig tud maradni.

– Sakkjátszma ez, amelyben minden bábunak a helyén kell lennie, hogy valamennyiünk számára élhető legyen a világ. Bizonyos életkor felett, amikor saját családjuk lesz, persze elmaradoznak a segítők.

Ilyenkor kerülnek elő a plakátok, amelyeket Csaba a házban vagy épp az ELTE Bárczi Gusztáv Gyógypedagógia Karán szokott kirakni. Ha háromnegyed évente egy önkéntes beesik, az már jó arány.

– Többre vagyok képes, mint amit kinéznek belőlem. Simán elmegyek bevásárolni, lefekszem, felkelek. Amikor egyedül vagyok itthon, az kockázati tényező, de vállalni kell. Makacs ember vagyok, ami ebben a helyzetben előny.

Mégis hiába, ha a szabályozás szerint a fogyatékossággal élőknek csak hétköznapokon reggel nyolc és délután négy között jár a támogató szolgálat nyújtotta segítség. Eszükbe ne jusson például színházba menni.

Nyolc óra munka helyett

A rendszerváltás előtt a fogyatékossággal élő embereknek az állam kellő számban biztosított speciális – igaz, szegregált – képzéseket és munkahelyet. A fogyatékosság típusától függően például elektrotechnikai műszerésznek, háztartásigép-javítónak, órásnak, kertésznek, varrónőnek, kárpitosnak tanulhattak. A szakiskola elvégzése után állami vagy önkormányzati fenntartású foglalkoztatókban állásuk is lett. ’89 előtt élt és virult a bedolgozórendszer is. A kistelepülésekre házhoz vitték az alapanyagot, s elszállították a készterméket.

A kilencvenes években azonban a bedolgozórendszer megszűnt, a foglalkoztatók többségét pedig a gazdaságosságra való hivatkozással bezárták. Ma jó helyre kell születni ahhoz, hogy valaki fogyatékos emberként állást kapjon. Budapesten és a nagyobb városokban vannak magánkézben, közösségi tulajdonban lévő vagy épp állami nonprofit vállalkozások, ahol akad munkalehetőség. A versenyszférában azonban hatalmas az információs szakadék a cégek és a fogyatékossággal élő emberek között. Hiába indítanak olyan állami képzéseket, amelyekkel a végzettek nem tudnak elhelyezkedni. Nemrég például akadálymentesített vécével, közösségi térrel rendelkező cég keresett százötven angolul tudó könyvelőt, s egy fogyatékossággal élőt sem tudtak felvenni megfelelő végzettség híján.

A Mozgáskorlátozottak Egyesületeinek Országos Szövetsége (MEOSZ) 1990-ben hozta létre az első támogató szolgálatot, s nem sokkal később országszerte már csaknem háromszáz civil, egyházi, önkormányzati szolgálat jött létre. Akkor még normatív alapon kapták az állami támogatást. A szervezetek nemcsak személyi segítség- és információnyújtást végeznek, de speciális szállítással is foglalkoznak.

– A törvény pár éve megváltozott, ma már pályázni kell a pénzért – tudjuk meg dr. Hegedűs Lajostól, a MEOSZ elnökétől. – Szövetségünk mint fenntartó Budapest egész területén biztosítja a támogató szolgálatot, csakhogy az idei pénz, az a támogatás, amit órában és kilométerben mérnek reggel nyolctól délután négyig, június 28-án elfogyott. Hétvégi vagy esti műszakot pedig egyáltalán nem finanszíroz az állam. Július óta a szövetség saját zsebből végzi a napközbeni feladatellátást is.
Hegedűs Lajos

Az állam az önköltség mintegy 65 százalékát állja, a fogyatékossággal élőknek a szolgáltatás fennmaradó részét meg kell fizetniük. Vagyis egy reggeli összekészülés 250 forint per óra. Piaci alapon 1300.

Hegedűs azt mondja, nem csak az állami pénz kevés, a bürokrácia is túlzó.

– Németországban a támogató szolgálat kötelékébe tartozhat bárki, egyetemistától nyugdíjasig, ha elvégez egy rövid tanfolyamot. Azután segít, amikor tud, a szolgáltató csak ellenőriz, irányít. Nálunk a jogszabály alapvégzettségként megköveteli a szociális asszisztensi, szociális gondozói alapképzettséget, majd egy külön tanfolyam elvégzését. Holott ehhez a munkához inkább szív kell, és empátia. A kötelező állami tanfolyamon a segítők ugyan megtanulják a szociális törvényt, de azt már nem, hogyan kell kerekes széket járdaszegélyen feljuttatni vagy rögzíteni egy autóban.

Márpedig autó híján még mindig túlélőtúra az utazás. A ’98-ban elfogadott esélyegyenlőségi törvényből 2013-ban kivették a középületek és a közösségi közlekedés akadálymentesítésére vonatkozó határidőket, mondván: azzal majd az Országos Fogyatékosügyi Program foglalkozik. Csakhogy ilyen még nincs – emlékeztet Hegedűs.

– Himalájaországban élünk – fogalmaz Vincze Zoltán, a RehabCritical Mass egyik szervezője, aki gerincsérülés miatt került kerekesszékbe. Azt mondja: az iskolák és a kórházak nyolcvan százaléka számukra megközelíthetetlen. – Miközben a görög paralimpia alatt a prostituáltak úgy hirdették magukat, hogy akadálymentesített a kupleráj is. Idehaza viszont a körúton valamennyi vacak bolt előtt ott a lépcső. Pedig nemcsak mozgássérült vagyok, de fogyasztó is. Vagy lennék. Tegyük félre az empátiát meg a szolidaritást! Kapitalizmusban kinek jó, ha segélyen élek, az állam csak költ rám, miközben dolgozhatnék, fizethetnék adót? Ráadásul a baj sosem egy embert üt meg, hanem egy családot, egy közösséget, ahol legalább még egy valaki kiesik a munkából, elválik, koldusbotra jut azért, mert a fogyatékossággal élők önállósága nem biztosított.

Néha persze akkor sem könnyebb, ha valaki bejut a boltba. Kiss Csaba, akinek a beszéde nehezen érthető, gyakran szembesül ezzel, az eladók észre sem akarják venni.
Bazánth Ivola felvétele

– Az ember vagy megkeményedik, és csak azért is megpróbálja, vagy elbújik. Sokan ezt választják. A rendezvényünk arról is szól, hogy ismerjük meg egymást. A miénk alulról szerveződő kezdeményezés: néhány lelkes, tenni akaró ember összefogásából indult, és mozgalom lett, hogy végül egy szociálisan érzékeny társadalom alakuljon ki, amelyben mindenki jól érzi magát. A célunk az, hogy tanuljunk, legyünk nyitottak: ha nem tudunk húslevest főzni, ne gorombítsuk le a másikat azért, mert nem tett bele cukrot. A hosszú távú terv pedig az, hogy párbeszéd és műhelymunka induljon az ellátórendszer újraértelmezése és átszervezése érdekében. Egy olyan gondolkodás jegyében, amelyben a „fogyatékos” jelző nem minőséget jelöl, pusztán állapotot.

Százezreknek tízezrek

A 2011-es népszámlálás adatai szerint Magyarországon 490 578-an élnek valamilyen fogyatékossággal. Közülük legtöbben, több mint 232 ezren mozgássérültek.

A mozgássérültek közül csupán 24 ezren dolgoznak, több mint ötezren munkanélküliek. 192 ezren inaktív keresők, rokkantsági nyugdíjas, baleseti járadékos vagy saját jogú nyugdíjas, járadékos több mint 173 ezer ember, tízezren eltartottak.

Fogyatékossági támogatást csaknem 110 ezer ember kap, közülük 55 ezren mozgássérültek. A fogyatékosság súlyosságától függően ez a mindenkori öregségi nyugdíj 60 százaléka (jelenleg mintegy 19 ezer forint) vagy 80 százaléka (alig több mint 20 ezer forint).

Az ápolási díj alanyi jogon jár a súlyosan fogyatékos embert ápoló családtagnak, ha nem dolgozik és nyugdíjat sem kap. Ennek összege halmozott, súlyos sérültség esetén 49 000 forint, de ilyen ellátásban csupán körülbelül 1500-an részesülnek. A legtöbben, mintegy 40 ezren 30 000 forint alatti ápolási díjat kapnak havonta. Ezt is csak akkor, ha a gondozott legfeljebb négyórás állást vállal, illetve a gyerek nem tölt napi négy óránál többet oktatási intézményben. Vagyis ez a rendszer sem az önellátásra sarkall.

forrás:168óra.hu

Leave a Reply 181 megnézve, 1 alkalommal mai nap |