< Böngészés > Főoldal / Életképek/bulvár / Blog article: Orbán szemben Orbánnal

| Mobile | RSS

Orbán szemben Orbánnal

2014. október 31. | hozzászólás | Életképek/bulvár

Orbán szemben Orbánnal

…Tegyük hozzá, mármint a címhez: nem először. Sőt: jószerivel nincs olyan mondata, kijelentése a magyar miniszterelnöknek, amelyet ne lehetne cáfolni saját szavaival. Orbánt sosem zavarta, hogy mást mondott tegnap, mint ma. Olyannyira nem, hogy az egész Fidesz-rendszert ennek megfelelően működtette. Ráadásul a bon mot-ként elhíresült mondata – ne azt nézzék mit mondok, hanem amit teszek – sem igaz, mert a cselekedetei sem mutatnak ilyen értelemben semmilyen következetességet; azt teszi – teteti -, amit éppen az adott pillanatban jónak lát.

Ezért aztán szinte értelmetlen Orbán múltbéli kijelentéseivel szembesíteni önmagát, egyrészt mert lerázza magáról, mint kutya a vizet, másrészt úgy sem fog megváltozni, a jövőben is ezt az utat fogja járni. Úgy hiszi, hogy kommunikációs képességei, valamint a kétharmadban rejlő ereje mindentől megvédi. De most úgy tűnik: még sem. Ezért is hozom elő, a csütörtöki Népszavában már idézett 2006-os nyilatkozatát, mert a netadóval kapcsolatos felháborodás, akciósorozat talán új helyzetet teremt számára is.

Akkor, az októberi, Gyurcsány-kormány ellenes – a vasárnapinál nagyságrendekkel szélsőségesebb tüntetések után a következőket mondta: „Beigazolódott, hogy a hazug, illegitim és önfejű kormányzati politikára az emberek nyílt és rejtett ellenállással válaszolnak…A nyugati demokráciák példái alapján előre látható volt, hogy sztrájkok, tüntetések, útlezárások, engedetlenségi mozgalmak várhatók…” Szelíden emlékeztetem a kormányfőt: ezúttal nem az fog történni, amit legfőbb famulusa, Németh Szilár mondott pökhendien: ezek nem fognak eltűnni, hanem nyílt ellenállással válaszolnak majd a kormány hazug politikájára…

szerző:Németh Péter
forrás:népszava online.hu

Leave a Reply 923 megnézve, 1 alkalommal mai nap |