< Böngészés > Főoldal / Közélet / Blog article: Sztrájkkal fenyeget Orbánék újabb adóemelése

| Mobile | RSS

Sztrájkkal fenyeget Orbánék újabb adóemelése

2014. november 4. | hozzászólás | Közélet

A Vasas Szakszervezet sztrájkra is kész a cafeteria tervezett adója miatt. Szerintük ezt mind a munkavállalók fogják megfizetni, mert az ő juttatásiakat csökkentik majd a cégek. Az Együtt-PM úgy számol, hogy egy átlagos, kétkeresős család évi 100 ezer forintot veszíthet el. A cafeteria adóemelése körülbelül ugyanakkora tétel, mint a miniszterelnök által nemrég visszavont internetadó.

Az államnak valamennyi bevételnövekedése biztosan lesz a cafeteria adóemeléséből, azonban ennek a mértéke nehezen megjósolható – mondta el az RTL Klubnak Angyal József, okleveles adószakértő. Az ő becslése szerint az új adónem 15-20 milliárd forinttal gyarapíthatja majd a költségvetést. Összehasonlításképpen: a tervezett internetadóból is 20-25 milliárd forintos bevételt vártak Orbánék.

A cafeteriát 2009-ben, a Bajnai-kormány idején még csak 20 százalékos adó sújtotta. 2010-ben ez 30, 2013-ban pedig 35 százalékra emelkedett. A tervek szerint jövőre ismét növekedne a cafeteria után fizetendő adó – 51 százalékra.

Az RTL Klub által megkérdezett szakértő szerint az adóemelés vesztesei a munkavállalók lesznek, mert a cégek nem fognak több pénzt költeni a cafeteriára. „A munkavállalóknál fog jelentkezni ez a pluszadó. Kevesebb lesz a nettó juttatási érték, amit ugyanabból a pénzből meg tudnak kapni” – mondta Puskelyné Király Erzsébet, a Top Cafeteria ügyvezetője.

Ha egy dolgozó eddig 10 ezer forintot kapott – és a munkáltató nem akar az eddiginél többet költeni –, akkor jövőre már csak 8900 forintot vihet majd haza.

Balogh Béla, a Vasas Szakszervezeti Szövetség elnöke az RTL Klubnak azt mondta, a cafeteria tervezett adóemelése nagyon sok munkavállalót érint. „Ez már nem a vállalaton belüli kérdés, amit el lehet rendezni, hanem bizony a vállalaton kívülre kell helyeznünk ezeket a megmozdulásokat. Urambocsá’, még a sztrájkig is el lehet menni” – fogalmazott.

Az Együtt-PM szerint Orbán Viktornak ezügyben is hasonlóan kellene eljárnia, mint a netadóval tette. „Nagyon fontosnak tartjuk, hogy meggondolta magát. Felhívjuk a figyelmét, hogy még lenne jó pár ilyen ügy, amelyben visszakozásra kellene utasítania a kormányát. Hogy csak egy példát mondjak, ilyen cafeteria megadóztatása” – mondta Juhász Péter.

Az Együtt-PM számításai szerint a cafeteria megadóztatása évente 100 ezer forint többletterhet róna egy átlagos, kétkeresős családra.

A Fidesz egyelőre nem reagált erre a számításra.

Leave a Reply 96 megnézve, 1 alkalommal mai nap |
Tags: