< Böngészés > Főoldal / Közélet / Blog article: Mellár: Nemzetközi csapattal kellene átvilágítani a NAV-ot

| Mobile | RSS

Mellár: Nemzetközi csapattal kellene átvilágítani a NAV-ot

2014. november 9. | hozzászólás | Közélet

Mellár: Nemzetközi csapattal kellene átvilágítani a NAV-ot

Az internetadó volt az utolsó csepp a pohárban, 2006 őszén is Pécsett mondtam beszédet, csak akkor más volt a politikai helyzet, így ez a mostani megnyilvánulás egy kicsit jelképes is volt – ezt Mellár Tamás mondta az ATV Egyenes Beszéd című műsorában.

A közgazdász szerint a magyar gazdaság olyan kritikus állapotba került, hogy a korrupció akadályozza, hogy a gazdaságunk növekedjen. A szakember elmondta: a visegrádi országokkal szembeni lemaradásunk fő oka a korrupció. Hozzátette: ezzel szembe kell nézni, a fiatalok érzékelték ezt a problémát is. Olyanok voltak kint az utcákon, akik nem tartoznak sem a kormánypárthoz, sem az ellenzékhez, tiszta lapot ezekkel az emberekkel lehet indítani – magyarázta.

A Századvéggel kapcsolatban azt mondta: „A korrupciós folyamatokról sokan tudnak, én most elkezdtem róla beszélni.” Mellár Tamás szerint, amikor a cégnél volt, konkrét ügyek nem voltak, csak próbálkozások, ezeket próbálta elhárítani. A közgazdász kijelentette: amikor eljött, felgyorsultak az események. Hozzátette: óriási összegek kezdtek el forogni a Századvégnél, amely nagyon kis apparátussal dolgozik. Mellár Tamás hangsúlyozta: különböző szervezetek kikérték a megrendelések anyagait, de ezt a Századvég mindig megtagadta. Rájuk vetül a gyanú árnyéka, ha nem lett volna mit takargatni, akkor mindent nyilvánosságra kellett volna hozniuk – fogalmazott.

Az amerikai kitiltási botránnyal kapcsolatban azt mondta: sok időnek kell eltelnie ahhoz, hogy tisztán lássunk ebben az ügyben, nagy a takarózás, próbálnak kárt menteni. Mellár Tamás szerint nem világos a kormányzat számára, hogy milyen információik vannak az amerikaiaknak az üggyel kapcsolatban, így pedig nehéz kidolgozni a hárítási stratégiát. A közgazdász kijelentette: a legjobb dolog az előremenekülés lenne, tisztázni kellene a dolgot.

Hozzátette: nemzetközi csapattal kellene átvilágítani a NAV-ot, ami megnyugtató eredményt hozhatna. Ez után joggal lehetne kérni az embereket, hogy becsülettel adózzanak – vélekedett. Mellár Tamás hangsúlyozta: ezzel szemben a kormány tétlenkedik, arra várnak, kiderüljön, merre van az előre. A szakember arról is beszélt, hogy nem akar politikus lenni, de szimpatizál az LMP-vel, a jelenlegi palettán ez a párt mondja el világosan, mit szeretne, és mentesek a korrupciótól.
forrás:168óra.hu

Leave a Reply 149 megnézve, 1 alkalommal mai nap |