< Böngészés > Főoldal / Életképek/bulvár / Blog article: A mecénás mérnöknő Magyarország-mánia

| Mobile | RSS

A mecénás mérnöknő Magyarország-mánia

2014. december 10. | hozzászólás | Életképek/bulvár

A mecénás mérnöknő

Magyarország-mánia

Gulyás Zsuzsa – noha az Egyesült Államokban született, jelenleg is Washingtonban él, és soha nem járt magyar iskolába – kitűnően beszéli a magyart. Egyébként mérnök, a világ legnagyobb repülőgépgyára, a Boeing Company egyik vezetője. A mérnöknő két éve hozta létre a Hungary for Love alapítványt, amely magyarországi hátrányos helyzetű gyerekeket, főleg romákat támogat. Segített felújítani a pécsi Gandhi Gimnáziumot, a felsőörsi Snétberger Zenei Tehetség Központot is. A 168 Órának Budapesten beszélt az életéről.

Click Here!

Egy Liszt Ferenc téri kávézóban vártam Gulyás Zsuzsát. Annyit tudtam róla, a Boeing Company egyik főnöke, és egy ideje a vakációit Magyarországon tölti. Nem nyaralni jön: nincstelen gyerekeknek segít, tehetségeket támogat. Arra számítottam, csillogó ékszerekben nagyvilági üzletasszony érkezik, ám a kávézóba törékeny fiatal nő lépett be, farmerban. Rögtön tegeződtünk.

– Szólíts nyugodtan Zsuzsinak! – nyújtott kezet. Csak az akcentusa árulta el, hogy nem idevalósi.

Gulyás Zsuzsi büszke magyar származású családjára. Édesapja Mezőkövesden született, kőműves volt, édesanyja egy kis vajdasági faluban, Pacséron nőtt fel. Mindketten ki akartak törni a szegénysorból. Kalandosan, külön utakon jutottak ki külföldre. Németországban ismerkedtek meg egymással. Gyorsan lobbant a szerelem, összeházasodtak. Aztán Gulyásék elhatározták, kivándorolnak Amerikába: leendő gyermeküknek szerettek volna jobb jövőt.

Fotó: Kovalovszky Dániel

Zsuzsi szülei 1972-ben átkeltek az óceánon és New Yorkban telepedtek le. A férfi építkezéseken dolgozott, az asszony egy gazdag amerikai házaspárnál főzött, takarított. Lányuk 1979-ben született. Szülei kint is megőrizték a magyarságukat, Zsuzsival is csak magyarul beszéltek otthon. Úgy gondolták, az angollal ráér az iskolában. A kislány tévéműsorokból titokban tanulta az angolt, általános iskolában már nem voltak nyelvi nehézségei. Különösen a matematika érdekelte. Később az építészet és az autótervezés. Gimnáziumba került, és tanárai arra biztatták szüleit: tehetséges gyereküket mindenképpen taníttassák tovább. Csakhogy nem volt pénzük, takarításból, segédmunkából nem futotta tandíjra. Gulyásék templomba jártak: azért imádkoztak, történjen valami csoda, és lányukat beírathassák az egyetemre. Vágyuk teljesült.

– Édesanyámat nagyon megszerette az az amerikai házaspár, akiknél dolgozott. Családtagként bántak velünk, az egyetem költségeit is vállalták. Mindent nekik köszönhetünk.

Zsuzsit elsőre felvették a washingtoni műszaki egyetem gépészmérnöki szakára. Úgy tűnt, sikerpályán az élete. De ő elégedetlen volt önmagával és a világgal. Egy szerelmi csalódás után nem találta a helyét. Utólag önkritikusan mondja magáról: – Mindig másban kerestem a hibát, folyton veszekedtem a szüleimmel is. Soha semmi nem volt elég jó.

Édesanyja azt tanácsolta neki: utazzon el egy időre valahová. Nézze meg, milyen a világ ott, ahol nyomorognak és éheznek. Akkor talán másként látja majd az életét.

Zsuzsi is járt templomba, de a hit sem érdekelte. Akkor mégis úgy döntött, templomi közösségével elutazik Thaiföldre. A keresztény amerikai fiatalok thai buddhista árvaházba szerveztek missziós utat 2009-ben. Megérkeztek egy távol-keleti kolostorba, ahol kétszáz nyomorgó gyerek lakott. Sokukról azért mondtak le a szüleik, mert nem tudták eltartani őket.

– Nekik tényleg senkijük, semmijük nem volt. Nagyon megszerettem őket. Ott szembesültem azzal, mennyi mindent adott nekem a sors, mennyi szeretetet kaptam, amit nem becsültem meg.

Thaiföld után Zsuzsi élete teljesen megváltozott. Keresztény közösségével is egyre szorosabbá vált a kapcsolata. Múltak az évek, elvégezte az egyetemet, lediplomázott, majd felvették mérnöknek a Boeinghez. A Gulyás család Washingtonba költözött. S bár a repülőgépgyártás nem éppen női szakma, Zsuzsit hat év után kinevezték az egyik részleg főnökének. Karrierje még a „lehetőségek hazájában” sem mindennapi.

Akár luxuséletet is élhetne, de csak egy régi autója van, és egy kis lakása Washingtonban. Pénzét fontosabb dolgokra költi: adakozásra. Mások támogatására. Már Thaiföld után elhatározta, hogy újabb külföldi missziós utat indít, de sokáig nem tudta, merre is induljon. Hol lenne rá szükség? Imáiban is kérte a választ. És aztán, úgy fogalmazza, érezte az „elhívást” – Magyarországra. Vissza a gyökerekhez.

Amikor Gulyás Zsuzsi pár éve egyedül megérkezett ide, még senkit sem ismert itt. Egy ceglédi nyári táborban vállalt angoltanítást. Közben arról kérdezett mindenkit: milyen ez az ország, mik a problémái? A magyarok sorolták a bajokat, a munkanélküliségtől a tömegesen kivándorló fiatalokig. Zsuzsi úgy érezte, a hátrányos helyzetű gyerekeknek tud legtöbbet segíteni. Megértetni velük: a tanulás az egyetlen esélyük. De azt is gondolta, nem elég csupán anyagilag támogatni őket. El kell menni a legkisebb faluba is, beszélgetni, találkozni az emberekkel.

Különben washingtoni barátai már jól ismerik „Magyarország-mániáját”. Néhány éve Gulyásék adománygyűjtésekbe kezdtek. Washingtonban hatalmas jótékonysági magyar vacsorákat szerveztek. Az édesanya főzött, és a zenés, táncos bulikon egy hét alatt ötezer dollár jött össze. Az egészet a magyar misszióra költötték.

Zsuzsi – szüleivel és amerikai fiatalokkal – 2011-ben elindult egy szabolcsi kis faluba, Kékcsére. Itteni ismerősei hívták fel a figyelmét a településre, ahol 250 roma él. A községháza felújításában segítettek.

– A helyiek nagyon örültek nekünk. Amikor hajnalban dolgozni mentünk, a romák már ott voltak az építkezésen. Amikor este eljöttünk, ők még maradtak. Nem igaz, hogy a romák lusták és munkakerülők. Ez előítélet.

Amikor felépült a községháza, az amerikaiak vendégül látták az egész falut. Az utolsó napon a helyi roma lelkipásztor köszönt el tőlük: „A magyarok többsége nem tudja, hol van Kékcse. Nem kíváncsiak ránk. De amerikai barátaink eljöttek hozzánk, Isten szeretete megmutatkozott.”

Gulyás Zsuzsi második missziós útjára is tengerentúli segítőtársakkal jött a pécsi Gandhi cigány gimnáziumba. A diákokkal együtt festették a falakat. Később a felsőörsi Snétberger Zenei Tehetség Központot keresték fel. A hangstúdió építésében segédkeztek, hangszerekre adtak pénzt. Meghívták az Igazgyöngy Alapítvány hátrányos helyzetű művészpalántáit is, akik gyönyörű képeket festettek. Elárverezik majd a festményeket, a bevétel az iskoláké lesz. A gyerekek még sosem nyaraltak a Balatonnál, Zsuzsiék elvitték őket oda.

Nagy álmokat szeretne még megvalósítani Gulyás Zsuzsi. Ezért is hozta létre a Hungary for Love Alapítványt. Tervezi, hogy iskolát építenek roma és nem roma diákok integrált oktatására. Emellett olyan szociális központot, ahol befogadnák a kilakoltatott, fedél nélkül maradt embereket. Itt lehetnének, amíg rendezik az életüket. A tehetséggondozást is folytatni akarja. Persze mindehhez még nagyon sok pénz kell.

Gulyás Zsuzsit egyre szorosabb szálak fűzik hazánkhoz. Együttműködik a Magyarországi Baptista Egyházzal, a Keresztény Cigány Missziós Alapítvánnyal. Fontolgatja, egyszer talán végleg ideköltözik. Imádja mérnöki munkáját, de a segítő hivatását még inkább. Azt vallja: akinek többet adott a sors, annak a társadalmi felelőssége is nagyobb. Igazán gazdaggá az tesz, amit megosztunk másokkal.

szerző:Sándor Zsuzsa

forrás:168óra.hu

Leave a Reply 290 megnézve, 1 alkalommal mai nap |