< Böngészés > Főoldal / Nav / Blog article: “A magyar adózási rendszer úgy rossz, ahogy van”

| Mobile | RSS

“A magyar adózási rendszer úgy rossz, ahogy van”

2014. december 15. | hozzászólás | Nav

“A magyar adózási rendszer úgy rossz, ahogy van”

Ráadásul nagyvállalati felfogású, így túl nagy terhet rak a kezdő, innovatív vállalkozásokra – véli Zsembery Levente, a Magyar Kockázati és Magántőke Egyesület új vezetője. Szerint akár a magyar cégek külföldi sikereit is befolyásolja, hogy eltűntek az országból a nagyobb befektetésekre képes magántőke-beruházók, ahogy szkeptikus azzal a kormányzati célkitűzéssel kapcsolatban is, hogy 2020-ra Budapest startup főváros lesz.

Mik a fő céljai mint a HVCA elnökének?

A szektor komoly kihívások előtt áll, hiszen az elmúlt időszakban fontos változások történtek, így például új jogszabályok jelentek meg, de a felügyelet is szélesebb körű ellenőrzésnek vetett alá minket. Fontos feladat, hogy bővítsük az egyesületi létszámot, vagy éppen, hogy folytassuk az előző elnök, Bethlen Miklós által elkezdetteket, azaz aktivizáljuk a tagságot. Tehát, ha megjelenik egy jogszabálytervezet, akkor lehetőleg sokan olvassák el és véleményezzék azt. Ezzel párhuzamosan dolgozunk azon, hogy a döntéshozók az új szabályok megalkotásánál mindig kérdezzék meg a szakmát is. Ez ugyanis eddig csak részben volt így.

Szeretnénk elérni azt is, hogy ne egy egységként kezeljék a befektetési alapokat és a kockázati tőkealapokat. A kettő ugyanis teljesen más szabályozást, felügyeletet igényel, ahogy a céljai is mások, de a cégeknek is mások a problémái.

Az előző elnök a magántőke szektorból érkezett, Önnek kockázati tőkés előélete van. Kijelenthetjük, hogy egyfajta eltolódás van a HVCA-n belül?

Magyarországon a 2000-es évek elején korlátozott volt a kockázati tőke szerepe, de ekkor még hagyományosan is erősebb volt a magántőke. A válság és a Jeremie-programok jelentős súlyeltolódást hoztak, hiszen amíg az előbbi miatt jelentősen visszaesett a magántőke aktivitása, addig a Jeremie-nek köszönhetően egyre több lett a kockázati tőkeberuházás. A magyar ráadásul nem egy klasszikus magántőke-piac: kevés a hazai tulajdonban lévő nagyvállalat, így hiányoznak azok az 50-200 millió eurós befektetések, amik megvannak Ausztriában, vagy éppen Csehországban. Mindemellett a szabályozási környezet változásai, például a bankadó sem a fejlődés irányába mutatnak.

Zsembery Levente: túl sok a 28 Jeremie-alap

Ennek is köszönhető, hogy a korábban aktív befektetők elhagyták az országot, így, amennyiben a magántőke-befektetéseket nézzük, úgy uniós összehasonlításban is az utolsó helyek egyikén vagyunk. Ez pedig probléma, mert a magyar befektetőknek így nehezebb kiszállniuk, illetve a cégeknek nehezebb forrás találni, ha a növekedéshez tőkére van szükségük. Ilyen magántőke-befektető jelenleg nem nagyon van és nem is hiszem, hogy a következő években lesz.

Más a helyzet ugyanakkor a kockázati tőkénél, amely a kormányzati és a hozzá kapcsolódó magánforrásoknak támaszkodva növekedett. De azért fontosnak tartom kiemelni, hogy eddig sem volt elnyomva a kockázati tőke, például a HVCA igazgatóságában eddig is 4 kockázati tőkebefektető volt, az egyedüli magántőkés elnök mellett. Magyarán eddig is képviseltük a kockázati tőkéseket, ahogy ezután is fogjuk képviselni a magántőkét.

Említette, hogy kevés az olyan cég, akibe magántőkét lehetne fektetni, de sokszor hallani, hogy a Jeremie-programoknak köszönhetően jóval több a kockázati tőke, mint amennyi az arra érdemes cég. Ez mennyire igaz?

A kezdeti időszak úgymond áldott állapot volt, hiszen sok év kínálata halmozódott föl, így az első 8 kockázati tőkebefektetőnek viszonylag könnyű dolga volt, ha megfelelő céget kereset befektetéseihez. Azóta viszont 28 Jeremie-alap lett, amivel párhuzamosan csökkent a felhozatal is, így ki lehet jelenteni, hogy jelenleg kínálati a piac. Nem szabad megfeledkezni arról sem, hogy a határok nyitva vannak és sokan a hazainál jobb feltételekkel csábítják korai fázisban lévő vállalkozásokat. Sokan mentek Írországba, az USA-ba, Izraelbe, vagy éppen Chilébe, ahol úgyszintén komoly a startup kultúra épült ki.

Nem kedvező a helyzet azért sem, mert Magyarországon fejjel lefelé lett felépítve a rendszer: először a növekedési alapok jelentek meg, csak aztán a seed, azaz a magvető fázis, majd az inkubátorok. Ez utóbbival kapcsolatban fontos kiemelni, hogy nagyon sajnálatos, hogy nem tudott ebben a formában elindulni a Gazella-program, mert bár voltak vele problémák, de még így is tudott volna segíteni a cégek felkészítésében, kockázati tőke fogadására alkalmassá tételében.

Mindezzel együtt vannak befektetésre érdemes cégek, annyi változott, hogy nekünk is aktívabban kell keresnünk, hogy hol találhatjuk meg őket. (Erről bővebben ide kattintva olvashat!)

Miután a Jeremie-programban lévő összegeket 2015 végéig kell a cégekbe kihelyezni, megvan-e a veszélye annak, hogy nem sikerül minden pénzt lekötni?

Mivel uniós forrásokról van szó, az országnak is az az érdeke, hogy ebből minél több jelenjen meg a magyar gazdaságban. Ugyanakkor visszatérítendő támogatásról van szó, amit hozammal növelten kell visszaadni. Éppen ezért egy professzionális alapkezelőnek nem lehet az a célja, hogy minden áron minden pénzt kihelyezzen, hiszen a feladata, hogy hozamot érjen el. Az ugyanis, hogy egy alapkezelő milyen további alapokhoz tud forrást gyűjteni, ettől függ.

A Jeremie-program tehát folytatódni fog?

A hozzánk eljutó információk szerint lesznek új kiírások, ám, hogy ezek milyen feltétellel jelenhetnek meg, arról csak most kezdődtek az egyeztetések. Véleményem szerint ez egy jó program, amit mindenképpen érdemes folytatni, ugyanakkor vannak olyan komoly tanulságok az elmúlt öt évből, amit hiba lenne nem figyelembe venni. Ilyen az, hogy sokkal nagyobb hangsúlyt kell, hogy kapjanak a korábbi fázisú cégek, mivel ők generálják a kínálatot a későbbi fázisú befektetőknek, ahol be tud lépni a kockázati tőke.

Én személy szerint ugyancsak változtatnék azon a jelenleg túl szigorú előíráson, mely szerint öt évnél idősebb cégbe nem lehet pénz fektetni. A nagy ötlet nem biztos, hogy az első évben pattan ki valakinek a fejéből, könnyen lehet, hogy 6 év múlva jön az áttörés. Az pedig üzletileg nem mindig ésszerű, hogy ilyen helyzetben a támogatás érdekében új céget alapítsanak a tulajdonosok.

Az sem mindegy, hogy hány szereplőt és milyen struktúrában engedünk rá a piacra. A mostani 28 szereplős struktúra véleményem szerint rossz, egyszerűen túl sok a szereplő. Nem a verseny ellen vagyok, tehát ne kettő kockázati tőkealap-kezelő legyen, de a 28 már az átláthatatlan kategória. El kellene gondolkodni azon is, hogy hogyan lehet a Jeremie-programokból kinövő cégeknek további tőkét találni. Mivel itt már nem a kormányzati forrásokkal kellene keresletet generálni, célszerű lenne olyan ösztönzőket alkalmazni, hogy nagyobb magánbefektetői alapoknak érdemes legyen Magyarországra visszajönniük.

Amennyiben a kockázatitőke-befektetések értékét az ország GDP-jéhez viszonyítjuk, akkor azt látjuk, hogy amíg Magyarország a piaci adatok alapján két éve még az első helyen állt Európában, addig 2013-ban már 14. helyre csúszott vissza. Mi várható idén?

Ennek a statisztikának nincs jelentősége, illetve nem az abszolút helyezésnek van jelentősége. Magyarország sajnos nem egy vállalkozói szemléletű ország. Vállalkozások hiányában nyilván a kockázati tőkebefektetések értéke is korlátozott lesz. Ne gondoljuk azt, hogy azonnal fel tudjuk venni a versenyt például Hollandiával, mivel ehhez sok év kell, mely során az általános iskolai oktatástól kezdve, az alkalmazottak hozzáállásáig sok mindenen változtatni kellene. Gondot okoz, hogy miközben mi az innovatív cégeket keressük, addig a magasan kvalifikált réteg tömegesen hagyja el az országot. Ez alól nem tudjuk kivonni magunkat és rendkívüli mértékben gyengíti a lehetőségeinket.

Tavaly a GDP 0,018 százalékát költöttük kockázatitőke-befektetésekre, magyarán a Jeremie-alapok kevesebb pénzt kezelnek, mint amennyit a magyar állam befektet például a gáztározók megvásárlásába. Éppen ezért azt mondom, hogy nem a befektetés volumenét, hanem a hatását kell nézni. Én sosem hittem abban, hogy a Jeremie első köréből kikerülő cégek lesznek a következő nagy magyar vállalatok. Egyik dolog jön a másik után, így most az a feladatunk, hogy olyan cégeket támogassunk, ahol az alkalmazottak már látják azokat a hibákat, amiket ha saját vállalkozást alapítanak, nem követnek el megint. A fő feladat tehát olyan innovációs képességet generálni, ami segíti az ilyen cégek indulását.

Ennek érdekében viszont sokat kell tenni a versenyképesség javításáért. Mindazok az intézkedések, amelyek valamilyen módon a vállalkozást nehezítik, a vállalkozói kultúra elterjedését gátolják, ezt a kezdeti lendületet fogják vissza. Nem fogok tudni céget építeni ott, ahol egy bevételt még el sem ért céggel évente négyszer kell áfa-ellenőrzésre mennem, ahol a csődviszonyok nem tiszták, ahol nem egyértelmű, hogy az egyetemről hogyan tudok kihozni egy spin-off vállalkozást. Amikor bizonytalanság van, akkor az innovációs kultúra visszafejlődik és akkor megint rengeteg pénzbe kerül majd újraindítani.

Főképp szabályozási változásokra lenne szükség, például könnyítésekre, de a véleményem szerint a magyar adózási rendszer is úgy rossz, ahogy van. Alapvetően a szemlélet a rossz, hiszen arra épül, hogy azt kapjuk el, aki csal, ne pedig azt támogassuk, aki tisztességesen dolgozik. Ezen egyébként nehéz lesz változtatni.

A másik gond, hogy nagyvállalati az adórendszerünk: olyan jelentős terheket ró a cégekre, amiket én 4 könyvelővel tudok teljesíteni, de egy korai fázisban lévő vállalkozásnak, ahol 2-3 fő dolgozik, már komoly tehertételt jelent. Gondoljunk csak bele: egy ilyen cég beruház, fejleszt, tehát kiadása már van, míg bevétele még semmi, így mindenképpen áfa-visszaigénylő. Az, hogy egy nulla árbevételű biotech céggel évente négyszer kell áfa-ellenőrzésre járni, teljességgel abszurd. Ezek már olyan feltételek, amin lehetne javítani, így hallatni kell a hangunkat, hátha egyszer valaki meghallja végre.

A nagyvállalati mentalitás egyébként mindenhol megjelenik: az egész magyar szabályozási környezet erről szól, de ha megnézzük az egyetemetek, akkor azt látjuk, hogy ott alkalmazottakat képeznek, nem pedig vállalkozókat. Az sem segít, hogy a társadalmi megítélés szerint a vállalkozó az ügyeskedő egyik szinonimája.

A kormány mégis startup fővárossá tenné Budapestet 2020-ra.

A főváros már számos minden volt: a régió pénzügyi központja, a logisztika fellegvára, aztán egyikből sem lett semmi. Én nem hiszek a programokban. Addig ugyanis egyszerűen nem lehet erről beszélni, amíg a gazdasági feltételek nem adottak. Márpedig, ameddig a kormányzat egyedi szabályokat hoz és állandó bizonytalanságban tart bizonyos szektorokat, addig nem lesz meg az ehhez szükséges vállalkozói kedv.

Sokat kell dolgozni, amíg Budapest startup főváros lehet

Ha ezt célkitűzést komolyan gondolnák, úgy például már a középiskola első osztályában el kellene kezdeni pénzügyi, vállalkozási ismereteket oktatni, vagy például ingyenessé tenni a cégeknek az internetes hozzáférést. Az USA néhány államában van már példa arra, hogy a kezdő vállalkozásnak nem kell adóbevallást készítenie. Akár itthon is megtehetnénk, hogy magánszemélyek által alapított kezdő vállalkozások csak évente egy adóbevallást adjanak be és mondjuk egy-két évig egyáltalán ne fizessenek adót. Ennek adózási szempontból az összgazdasági hatása marginális lenne, miközben a vállalkozói kedvet jelentős mértékben segíthetné. Ha a vállalkozó nem érzi itt jól magát, akkor el fog menni oda, ahol igen. Attól pedig önmagában nem fogja magát jól érezni, hogy felépítek egy nagy épületet és azt mondom rá, hogy ez egy inkubátorház.

Nem felülről kell várni az áldást, hogy azzal majd mindenkinek jó lesz, hanem hagyni kell dolgozni a cégeket és ha kérnek segítséget, akkor a hónuk alá kell nyúlni. Nem nagy programokban kell gondolkodni, hanem a cégek igényeire kell hallgatni. Ha például a kormányzat úgy gondolja, hogy a gyáripart vagy feldolgozóipart kellene támogatni, akkor ennek megfelelően alsó szinten kellene programokat indítani. Óriási gond például, hogy kevés az országban úgynevezett product ember, tehát olyan valaki, aki termékben tud gondolkodni: aki nemcsak azt tudja, hol fogja összeszerelni, legyártani az adott terméket, de azt is, hogyan kell az ötletből terméket készíteni, milyen tulajdonságok fontosak, mi az, amik nem, milyen garanciákat kell adnia rá, hogyan tudja kereskedelmi forgalomba állítani. Nagyobb hatású intézkedés lenne, ha mondjuk a kormányzati programok forrásait arra fordítanánk, hogy hozzunk külföldről ilyen szakértőket, akik aztán elhelyezve egy inkubátorházban, több helyi kezdő céget tudnának segíteni. Ez most sokkal nehézkesebb, sokszor annyiba kerül egy ilyen ember leigazolása, amire egyszerűen már nincs pénzük a cégeknek.

forrás:napi gazdaság.hu

Leave a Reply 699 megnézve, 1 alkalommal mai nap |
Tags: