< Böngészés > Főoldal / Közélet / Blog article: Napról napra dagad a népharag

| Mobile | RSS

Napról napra dagad a népharag

2014. december 17. | hozzászólás | Közélet

Napról napra dagad a népharag

Fotó: Tóth Gergő/Népszava

Egyre dagadnak a kormánnyal szembeni indulatok – ez volt talán a legfőbb tanulsága a tegnapi tüntetésnek, amelynek mérete tudósítónk szerint az első internetadós demonstráció méretével vetekedett. Több ezren, más becslések szerint több mint tízezren vettek részt a megszavazott jövő évi költségvetés, az oktatási rendszer átalakítása, az adóhatóság vezetője, az állami korrupció, az immár törvénybe írt szegregáció, a kormányzati hazugságok – a rendszer elleni felvonuláson.

A tüntetésen készült képeket itt tekintheti meg.

Az este hat órakor már hagyományosan a József nádor téren gyülekező résztvevők a NAV Széchenyi utcai székházánál tett kitérő után a Kossuth térre vonultak, és jól jelzi a tüntetés nagyságát, hogy még a József nádor téren volt a tömeg vége, amikor az eleje megérkezett a NAV-székházához. Ahogy haladt előre a tömeg, mind többen csatlakoztak hozzá: a Kossuth teret három utcából tudták megközelíteni, bár a java az Alkotmány utca felől ment, s ott már nem fértek el. Vélhetően a rendőrség sem számított rá, hogy ekkora lesz a részvétel, a tömeg méretéhez képest ugyanis nem vezényeltek ki óriási erőket.

A tömeg eleje nem sokkal nyolc óra után ért a Kossuth térre, ahol már három rendőrsorfal várta az elégedetleneket. “Senki ne támadjon rá a rendőrsorfalra, amíg tart a tüntetés!” – este fél 9-kor a a szervezők erre szólították fel a tömeget.

Mendrey László, a Pedagógusok Demokratikus Szakszervezetének elnöke a Kossuth térről azt üzente a kormánynak: „Aki nem ért a szóból, az értsen az erőből!”. A parlament előtt a tömegből sokan azt javasolták, „menjünk be”, és volt, aki ezt szó szerint értette, megpróbált behatolni az épületbe – a rendőrök azonban kiemelték a közeledőket, amire a szervezők is felszólították a provokátorokat, ne tegyenek ilyet. „Az az épület már üres, már rég elmenekültek a képviselők” – így az egyik szervező, és hozzátette, békét szeretnének.

Nagy taps fogadta Iványi Gábor lelkészt, aki az ünnepre emlékeztetve Ézsaiás próféta könyvéből idézett: „Nem lesz mindig sötét ott, ahol szorongatás van”, és az ünnep fényeit még a „becstelen brigantik” sem tudják elvenni. A lelkész arról kérdezte a tömeget, hiszik-e, hogy visszaadják-e az igazi alkotmányt, hogy az esélytelenekkel szemben valaha érezhető lesz a szolidaritás, és a gúnyolás helyett újra az egyenes beszéd, a bizalom építése lesz a közbeszéd része – a tömeg mindegyikre hangos igennel felelt.

„Haza szeretnék jönni, mert szeretem a hazámat!” – Cseh Katka, emigráns orvos, a Népharag csoport tagja előzőleg erről beszélt a tüntetőknek. Azt mondta, egy következmények nélküli országba nem lehet hazajönni, nincsenek meg a normális működés feltételei, hiszen folyamatosan változnak a jogszabályok. A vasárnapi zárva tartás miatt több tízezer ember munkája van veszélyben. Cseh Katka szerint a tisztességes megélhetés legfőbb akadálya a korrupció, mint mondta, Vida Ildikó „még mindig sunnyog”, és továbbra sem mondott le, de üzente: „Vida Ildikó le fog mondani!”. A leghangosabb füttyszót és hurrogást jellemezően Vida személyére adta a tömeg, zúgott, hogy „börtönbe, börtönbe!”. De új jelszóként megjelent a „Ruszkik haza!” is.

Tudósítónk rengeteg fiatallal találkozott a tömegben, megjelentek külföldiek is: angolul és ukránul beszélők egyaránt részt vettek a vonulásban. Vidám perceket okozott egy férfi, aki az Alkotmány utca felé egy magnón végtelenítve azt játszotta egy hangos beszélőbe, hogy „felszólítjuk a kormányt, a tevékenységét fejezze be, és az országot Azerbajdzsán irányába hagyja el!”.

A demonstráció hivatalos lezárása után a tüntetők egy csoportja – 2-300 ember – többször megpróbálta áttörni a megerősített rendőri sorfalat, amire az egyenruhások paprikaspray bevetésével reagáltak. A gázzal egy operatőrt, és egy fotóst is “leszereltek”.

A szervezők egyébként külön kérték a résztvevőket, hozzanak magukkal egy cipősdoboznyi játékot, amit majd rászoruló gyerekeknek továbbítanak. Ám végül annyi doboz gyűlt össze, hogy a szervezők nem tudták mindet átvenni, ezért később több pontot kellett kialakítaniuk a dobozok átadására.

Nem csak a fővárosban, hanem Pécsett és Szegeden is tüntettek, több százan fejezték ki dühüket.

A szervezők egyébkét már most gondoltak a jövőre, január 2-ára újabb demonstrációt szerveznek az Operaház elé.
BRFK: nem indult eljárás, nem sérült meg senki
A rendőrök senkit nem emeltek ki és nem vittek el a tüntetők közül – reagált a Budapesti Rendőr-főkapitányság (BRFK) az MTI megkeresésére.
A rendezvény során a tömeg egy része a Nádor utcán keresztül érte el a Kossuth Lajos teret, és a Parlament lépcsőjénél állt meg. A beszédek alatt dulakodás alakult ki a rendőrök és a tüntetők között, helyszíni tudósítók szerint legalább egy embert kiemeltek és elvittek.
A BRFK közlése szerint a rendőrök felsegítettek egy hölgyet, aki a tömegben elesett, majd testi épségének megóvása érdekében a rendőri sorfal mögé kísérték. A történtekkel összefüggésben eljárás nem indult – szögezte le a rendőrségi közlemény.
A rendőrség megerősítette, hogy használtak paprikasprayt, tájékoztatásuk szerint egy későbbi időpontban, már a demonstráció befejeződését követően a Kossuth téren maradtak egy csoportja megpróbálta benyomni a rendőrsorfalat.
“Tevékenységük más módon nem volt megakadályozható, a rendőrség fellépése törvényes és szakszerű volt, a fokozatosság és az arányosság elve érvényesült” – fogalmaztak.
A rendőrségnek nincs tudomása arról, hogy a történtek során megsérült volna bárki is. Ugyanakkor helyszínen tartózkodó fotóriporterek készítettek olyan felvételt, amelyen két vérző fejű fiatal látható. A sérült fiatal fiúról és egy lányról az index.hu portál is beszámolt. A hírportál szerint mindketten vérző fejjel jöttek ki a dulakodás után a tömegből.
A lány az index.hu-nak azt mondta: mindkettőjüket a fém hengerrel találták el, amikor a paprikaspray-t használták a rendőrök.

B. L. N
forrás:népszava online.hu

Leave a Reply 203 megnézve, 1 alkalommal mai nap |
Tags: