< Böngészés > Főoldal / Közélet / Blog article: Nyolcszáz gyermek vendégeskedik az országházi karácsonyon

| Mobile | RSS

Nyolcszáz gyermek vendégeskedik az országházi karácsonyon

2014. december 20. | hozzászólás | Közélet

Nyolcszáz gyermek vendégeskedik az országházi karácsonyon

Az eseményen fellépett a Ghymes együttes is

Magyarországi és határon túli településekről érkezett mintegy nyolcszáz hátrányos helyzetű gyermek vesz részt szombaton a Parlamentben országházi gyermekkarácsonyon, amelyen Kövér László házelnök köszöntötte a vendégeket.

Az Országgyűlés és a Nemzetközi Gyermekmentő Szolgálat által szervezett rendezvényen Kövér László azt mondta: a karácsonyt az ember általában a családja körében tölti, “ezt most egy kicsit megelőlegezve, tekintsétek úgy, hogy családi körben vagyunk”. Arra buzdította a gyerekeket, hogy érezzék magukat otthon az épületben, és annak a reményének adott hangot, hogy a fiatalok a nap végére, élményekkel telve térnek haza az ünnepségről.
Az Országgyűlés elnöke átadta az Országház kulcsát a gyerekeknek. “Átvettem a hatalmat, az első parancsom: étel, ital, kakaó legyen és hozzá tánc, zene és játékok!” – adta rögtön utasításba a Kárpátaljáról érkezett “új házelnök”.
A Parlament főlépcsőjén letelepedett vendégeket a Ghymes együttes, a Balkan Fanatik és a Budapesti Operettszínház művészei szórakoztatták, a műsor zárásaként a Kiskarácsony, nagykarácsony című dal csendült fel a gyerekek és a fellépő művészek előadásában.
A műsort követően a gyerekek különböző programokon vehettek részt a Parlament termeiben, és ajándékcsomagot is kaptak. Mások között Gubás Gabi és zenekara, a Budapesti Operettszínház fiatal sztárjai, sportolók – köztük Wichman Tamás, Czetl Fanni, Erdei Zsolt, Hargitay András, Wladár Sándor és Fábián László -, valamint Süsü életnagyságú mása várta őket. Kézműves foglalkozás, arcfestés, buborékfújás, lufihajtogatás, idegenvezetéssel egybekötött országházi séta, népi játékok és filmvetítés is színesítették a programot.
A rendezvényre 44 magyarországi településről és a Kárpát-medence magyarok lakta területeiről érkeztek gyerekek, akiknek utazási, szállási és étkezési költségeit a szervezők állták.
A Nemzetközi Gyermekmentő Szolgálat jóvoltából moldvai csángó gyerekek is részt vettek az ünnepségen a romániai Bákó megyéből. A gyerekekkel együtt érkezett Lőrinc Celesztin, a moldvai Csángó Rádió megalapítója és működtetője, akinek rádióműsorai nagy szerepet játszanak a csángó magyar közösség megtartásában a határon innen és túl. Lőrinc Celesztinnek elhivatottsága és odaadó munkája elismeréseként a Hewlett Packard Magyarország Kft. a rádiózáshoz alkalmas nagy teljesítményű számítógépet adott át a rendezvényen.

Az MKB Bank és a Gyermekmentő Szolgálat szervezésében vasárnap 1200 hátrányos helyzetű gyermek nézheti meg Csajkovszkij A diótörő című mesebalettjét az Operaházban. Az ország különböző részeiből és a határon túlról meghívott fiatalokat az előadás szüneteiben kakaó, szendvics, gyümölcs és édesség várja. A darab végén ajándékokkal tömött hátizsákokkal távozhatnak az Operaházból.

forrás:magyar hírlap.hu

Leave a Reply 183 megnézve, 1 alkalommal mai nap |
Tags: