< Böngészés > Főoldal / Életképek/bulvár / Blog article: Ugró Miklós:A népuralom különös sokfélesége

| Mobile | RSS

Ugró Miklós:A népuralom különös sokfélesége

2015. január 15. | hozzászólás | Életképek/bulvár

Ugró Miklós:A népuralom különös sokfélesége

Vajon létezik-e jelző nélküli demokrácia?

szerző:Ugró Miklós

Netán ez sem más, csak egy utópia, mint a teljes egyenlőség? (Bár majdnem teljes egyenlőség némi fegyveres ráhatással átmenetileg előállítható). Vagy utópia, mint az igazságos társadalom? (Azt sem ágyúkkal, sem drogokkal, pillanatokra sem sikerült létrehozni.)

Természetesen a hétköznapi társalgásban és a társadalomtudományi kézikönyvekben a demokrácia – túlnyomóan – jelző nélkül szerepel, ám amikor gyakorlati megvalósulására kerül sor, kerítenek valamilyen epitheton ornans-t hozzá. S kiderül, hogy van polgári, népi, liberális, bázis-, képviseleti, illiberális és meg még sok mindenféle demokrácia, csak pusztán, jelző nélküli nincs, mintha önmagában véve a népuralom nem is létezne. (Nagyon elmélyült hozzáértők szerint: a nép képes az önuralomra, de hogy önmaga fölött uralkodjék, arra semmiképpen.)

Természetesen a jelzők kifejezhetnék a társadalmi berendezkedés kiemelendő, karakteres jellemzőjét, de tudományos kutatások nélkül is hamar rájöhetünk, hogy valójában a demokrácia hiányosságaira vonatkoznak. Igazi funkciójuk az, hogy magyarázatot, kibúvót adjanak az antidemokratikus jelenségekre. A jelző válik a lényeggé, a demokrácia, a nép uralma afféle mellékes szempont, csak kényelmetlen nyűggé lesz. A jelzős demokráciákban, mivel minden hatalmi arroganciára, igazságtalanságra, törvénytelenségre ideológiailag megalapozott kifogások sorjáznak, megszűnik az egyértelmű minőség.

A közfelfogás úgy tartja, hogy az amerikai polgári demokrácia jobb, élhetőbb, emberibb társadalmi rendszer, mint a létező szocializmus évtizedeiben megélt nép demokrácia. Ezt ostobaság lenne vitatni, ugyanakkor bátran kijelenthetjük, hogy egyes területeken nálunk nagyobb demokrácia volt, mint az Egyesült Államokban.

Az amerikai kitiltási botrány hónapok óta izgatja a közvéleményt, nem kis részben azért, mert mifelénk szokatlan eljárásnak estek áldozatul mit sem sejtő, magyar állampolgárok. (Állítólag.) Pedig nem is oly rég nálunk is volt hasonló intézmény, csak az nem a be-, hanem a kiutazást tiltotta. Minden demokráciának jogában áll, hogy védelmezze területének határait, a népuralom minősége szempontjából az sem kardinális kérdés, hogy kifelé vagy befele zárkózik el inkább. A különbség az elintézés módjából adódik, azon belül is a hivatalok működésének emberközeli praxisából, mert a határok mentén, kint a terepen itt is, ott is lőttek, akár egy szovjet partizán. A hivatali gyakorlatot nézve viszont mi mutathatunk fel jelentős demokráciatöbbletet.

Jómagam a hetvenes-nyolcvanas években élénk, bár egyoldalú levelezésben álltam a BM Útlevélosztályával. A kapcsolat abból állt, hogy az én beadványaimra törvényes határidőn belül rendszeresen, levélben közölték velem, hogy útlevélkérelmemet elutasították. Nem örültem neki, de azt a javukra kell írnom, hogy legalább következetesek voltak. Mindig ugyanaz a szöveg, mindig ugyanaz a százados rendfokozatú nő írta alá (nevét borítsa a személyiségi jogok jótékony homálya), soha semmi hektikusság, hiú reményébresztés.

Tulajdonképpen a hajdani BM eljárása már így is demokratikusabb volt, mint a jelenlegi amerikai kormányzat gyakorlata, hiszen a döntést írásba foglalták, sőt, az utólagos jogorvoslat (fellebbezés) lehetőségét is megvillantották, nem is szólva arról, hogy megnevezték azt a személyt, aki az ügyemet elbírálta, így legalább tudhattam, hogy kinek a felmenőit emlegessem. Ám a legdemokratikusabb aktus csak ezután következik. Ugyanis hajdan a magyar belügyben nemcsak úgy bele a vakvilágba döntöttek emberek sorsáról, hanem alapos megfontolásaik eredményének alátámasztást is adtak, magyarul: indokoltak. Az indoklás pedig minden alkalommal így hangzott: „Így döntöttem, mert az ön kiutazása közérdeket sért.”
Itt érkeztünk el a demokrácia egyik leglényegesebb eleméhez: az információs szabadság azt is jelenti, hogy az állampolgárnak jogában áll a reá vonatkozó közhatalmi információk mind teljesebb körét megismerni.
A hivatal nem titkolózhat, nem tarthatja kétségek között, bizonytalanságban a polgárt, a reá vonatkozó mindenféle ismeretanyagot a rendelkezésére kell bocsátani, az őt érintő határozatokat meg kell indokolni. Egy demokráciában a hivatal nem mondhatja azt a polgárnak, hogy „csak”, vagy azt, hogy „mi köze hozzá?”, netán: „addig örüljön, amíg nem tudja”, s más hasonló hányavetiségeket, hanem egyértelműen és alaposan meg kell magyarázni a döntések okait és hátterét. Ezek alapján meg kéne dicsérnünk a hajdani belügy útlevélosztályát, de a derék társaság mégsem szolgált rá igazán. Ugyanis a „közérdek” mibenlétét azóta sem sikerült megnyugtatóan megismernem, így azóta sem tudom, hogy miért nem engedtek engem akkoriban Nyugatra.

Így az indoklás pontosan annyit ért, mintha nem is lett volna. Ahogy az egész akkori demokrácia, mintha nem is lett volna. Valójában nem is volt. Igaz, akkortájt a szovjet demokrácia volt a követendő minta. Most meg az amerikai, amely eleve „mintha demokrácia”, ha követik, ha nem. Ráadásul ez csak az egyik jelzője a sok közül.
forrás:magyar hírlap.hu

Leave a Reply 179 megnézve, 1 alkalommal mai nap |