< Böngészés > Főoldal / Fecsegő hírek / Blog article: A venezuelai fenyegetés

| Mobile | RSS

A venezuelai fenyegetés

2015. március 12. | hozzászólás | Fecsegő hírek

A venezuelai fenyegetés

Vagy inkább fenyegetés Venezuelának – Obama szankciói egy második venezuelai puccshoz vezethetnek

Abszurd drámához közelít a washingtoni külpolitika legújabb állomása: a Fehér Házban hétfőn úgy döntöttek, hogy Venezuela “szokatlan és rendkívüli” fenyegetésnek minősül az Egyesült Államok nemzetbiztonsága és külpolitikája szempontjából. A döntés indokai azonban rendhagyóak, hiszen a dél-amerikai állam nem készül ellenük terrortámadásra, inváziót sem terveznek, nukleáris fegyverrel pedig biztosan nem rendelkeznek. De ez harminc éve sem jelentett kifogást.
lead maduroSzakértői vélemények szerint a venezuelai fenyegetés felnagyítása csak az emberi jogokat védő aggódás szükséges alapfeltétele, de milyen üzenetet küldenek a világnak, hogy nyíltan kimondják: a mi jogrendszerünk mindent felülír, még az államok szuverenitását is? A következetességbe pedig nem érdemes mélyebben belemenni, hiszen számos olyan régióban rettegnek a lakosok a dzsihadista fenyegetéstől, ahova ezek a megváltó kezek sajnálatos módon nem érnek el.

Úgy tűnik, megint a jól bevált Ronald Reagan-párhuzamhoz kell visszatérni, aki 1985-ben hasonló módszerekkel próbálta megfékezni a szovjetek támogatta szandinista forradalmat Nicaraguában. Bár Reagan nem állt meg a szankcióknál, a számára előnytelen és antidemokratikus kormányt egy gazdasági embargóval is megajándékozta. A fegyveres vérontást és az embargót pedig arra használta, hogy ellehetetlenítse a gazdaságot, majd végül a kormányt is sikerült megdöntenie ( a szandinisták 2007-ben újra megszerezték a hatalmat, s jelenleg is ők vezetik az országot).

A világ “túltette magát” a harminc éve történt beavatkozáson, melyet Reagan kormánya humanitárius tettnek minősített, mások pedig fegyveres megszállásnak. De úgy tűnik, Washingtont még Venezuela geopolitikai helyzete sem tudja elriasztani a demokrácia terjesztésében. A déli ország ugyanis egyöntetű támogatottságnak örvend régiójában, ahol mindenki tudja: nincsen annál veszélyesebb, mint amikor egy külső hatalom destabilizálni készül szomszédjukat.
“A Latin-amerikai és Karibi Államok Közössége (CELAC) ismételten elutasítja az egyoldalú szankciók bevezetését Venezuelában, mely ellenkezik a nemzetközi joggal” – olvasható a környék országainak feburár 11-én kiadott nyilatkozatából, melyben a decemberben aláírt új Obama-törvény ellen tiltakoznak együttesen. Kanada és az Egyesült Államok nem szerepelnek a felsorolt országok között.
A dél-amerikai lapok már február óta boncolgatják a szankciók okait és hatásait, de a felháborodottság észak fele utazva “falnak ütközött” az Egyesült Államok határánál. Ugyanúgy, mint a Dél-amerikai Nemzetek Uniójának március 9-ei reakciója, mely így szólt: “Az UNASUR elutasít mindenféle külső vagy belső beavatkozást, melyet a venezuelai demokratikus folyamatok megzavarására készítettek.”

Az Egyesült Államok a 2002-es katonai puccsnál is a venezuelai felkelők vélemére kelt, képzést, intézményfejlesztést és egyéb támogatásokat ajánlott fel azoknak a személyeknek és szervezeteknek egyaránt, akik aktív részesei voltak Hugo Chávez és kormányának villámgyors megbuktatásának. Washington azóta is lelkesen támogatja az ellenzéki csoportokat. Ugyanezt a narratívát követték 2009-ben is, mikor a hondurasi katonai puccsban is segédkeztek. Ha ezeket a beavatkozásokat időrendben egymás mögé helyezzük, egyértelművé válik, hogy a világhatalom a dél-amerikai régió összes hatalomi játszmáinak kiemelt szereplője volt az elmúlt évtizedben is.

A venezuelai kormány bizonyítékokat is szolgáltatott az államcsíny közeledtére: megjelent egy felvétel egy korábbi belügyminiszterről, a mostani kormány megdöntése utáni döntések közleményét tartalmazza, s pár megvádolt katonatiszt vallomása mellett egy rögzített telefonbeszélgetésben az ellenzéki vezetők puccs-stratégiája is hallható.

lead leértékelésAz Egyesült Államok ezeket a bizonyítékokat természetesen nem tekinti hitelesnek, de a dél-amerikai régió országai rögvest felkapták a fejüket. Már tizenöt éve folyamatban van a demokratikusan megválasztott venezuelai kormány megdöntése, s a mostani gazdasági recesszió és a múlt évi kormányváltó hangulat/törekvések kitartó előkészítésében az új szankciók rakhatják fel az i-re a pontot. És ha valamiben Washington következetes, az a dél-amerikai baloldali kormányok megdöntésének támogatása. Olyannyira, hogy eddig egyet sem hagytak ki.

A nemzetközi médiát olvasva azt hihetnénk, hogy az Egyesült Államok újra baráti viszonyt akar kialakítani a déli államokkal. De a Kubával való nagy összeborulás történelmi jelentőségét a latin-amerikai országok kormányaiban pillanatok alatt aláásta a Venezuela iránt tanúsított agresszió. Nehezen lehet olyan külügyminisztert vagy miniszterelnököt találni a régióban, aki úgy véli, hogy az amerikai szankcióknak bármi köze lenne az emberi jogokhoz vagy a demokráciához. Mexikóban napi szinten gyilkolják az emberi jogi aktivistákat és az újságírókat, Kolumbia évek óta első helyen áll a szakszervezetek tagjainak lemészárlásában. A Chávez és Maduro alatt eltöltött tizenhat év Venezuelában ehhez képest kevésbé tűnik elfogadhatatlannak. Mexikó és Kolumbia ennek ellenére évek óta kapja Washingtontól a segélyeket, beleértve a katonai és rendőri finanszírozást, és persze fegyvereket. Venezuelának pedig maradtak a szankciók.

Az Obama-adminisztráció alatt Latin-Amerika jobban elszigetelődött, mint George W. Bush idején. Ennek oka pedig nem más, mint a nemzetközi média és a dél-amerikai kormányok gondolkodásmódja között tátongó hatalmas szakadék. Azt is érdemes kiemelni, kik voltak a Venezuela elleni szankciók jogszabályainak társszerzői: Robert Mendez szenátor, akit a közeljövőben helyeznek vád alá korrupció miatt, s Marco Rubio szenátor, a republikánus párt lehetséges elnökjelöltje. Mindkét politikus lelkes védelmezője volt a Kuba elleni embargónak.

Washington Latin-Amerikában még mindig a szélsőségesség arca. Annak ellenére, hogy az Obama-kormány alatt történtek előrelépések a külpolitikában (Iránnal való párbeszéd), a déli féltekén a helyzet most is változatlan. Mikor Reagan azzal fenyegetőzött, hogy a nicaraguai szandinisták két nap alatt Texasba érhetnek, köznevetség tárgya lett. Lehet, hogy Washingtonnak megint szüksége lenne egy időszerű szembesítésre.

forrás:magyar hírlap.hu

Leave a Reply 180 megnézve, 1 alkalommal mai nap |