< Böngészés > Főoldal / Kultúra / Blog article: Podmaniczky Pál báró evangélikus teológus, lelkész, lapszerkesztő 130 éve született

| Mobile | RSS

Podmaniczky Pál báró evangélikus teológus, lelkész, lapszerkesztő 130 éve született

2015. március 12. | hozzászólás | Kultúra

Podmaniczky Pál báró evangélikus teológus, lelkész, lapszerkesztő 130 éve született

Podmaniczky Pál báró evangélikus teológus a Sajtó- és fotóarchívum 2015. 12. hét érdekes emberei sorozatban

Podmaniczky Pál báró evangélikus teológus, lelkész, lapszerkesztő 130 éve, 1885. március 16-án született.

Budapesten jött a világra aszódi Podmaniczky Ármin koronauradalmi igazgató fiaként. Fájdalmas gyermekkora volt, másfél évesen elveszítette apját, anyját, lelketlen emberek mindenéből kifosztották, nyolc-tíz éves korában egy morfinista kezei közé került, aki éveken át gyötörte. A középiskolából anyagi okok miatt két év után kimaradt. Tudásvágyát önképzéssel elégítette ki, olvasott, nyelveket tanult, fordított. Tizenhat éves korában az Ország-Világ című képes hetilap közölte első műfordítását, Goethe Sebus Johanna című balladáját. 1903 augusztusában érettségi bizonyítvány nélkül, rendkívüli hallgatónak vették fel a pozsonyi evangélikus teológiai akadémiára, ahol 1907-ben végzett, és közben a helyi líceumban érettségi vizsgát is tett. Pozsonyban ismerkedett meg Schmidt Károly Jenő evangélikus lelkésszel, akinek teológiai tanításai egész életén végigkísérték. 1907-1908-ban a rostocki egyetemen folytatta tanulmányait, ahonnan hazatérve, 1908. október 30-án pappá szentelték.
Gyülekezeti munkáját segédlelkészként a Pozsony közelében lévő Modorban kezdte meg, közben tanult is, 1910-ben a pozsonyi teológiai akadémián magántanári képesítést szerzett. Szolgálatát 1911 és 1918 között (a ma szlovákiai) Felsőszeli lelkészeként folytatta. Az igehirdetés, a bibliaórák, a vasárnapi iskola megtartása, a később rá maradt kántori teendők mellett arra vágyott, hogy teológiai ismereteit a katedráról is oktathassa. Eperjesen 1917-től, a következő évben Pozsonyban teológiai tanár lett. Közben bekapcsolódott a hit terjesztésére alakult Bethánia Egyesület munkájába, itt ismerkedett meg későbbi feleségével, Vargha Ilonával, az évek során négy gyermekük született.
Az egyház megújhodásáért indított missziós munkába – vallomása szerint – még 1911-ben, a Magyar Evangéliumi Keresztyén Diákszövetség eperjesi konferenciája után kapcsolódott be. 1912-ben az ő javaslatára alakult meg a magyar Önkéntes Missziói mozgalom, amelynek vezetője lett. 1913-ban átvette a Magyar Evangéliumi Keresztyén Missziói Szövetség (MEKMSZ) lapjának, a Hajnalnak a szerkesztését. Ide írta hitébresztő cikkeit, misszióról szóló híradásait.
1920 őszén missziós munkájában új lehetőséget kapott, a Bethánia Egyesületbe hívták utazó lelkésznek. Legtöbbet a fogházmisszióban dolgozott köztörvényes és politikai foglyok között. Volt olyan vasárnapja, hogy négy fogházban tartott istentiszteletet, majd a Bethánia délutáni igehirdetésén és a nagy esti evangelizációs istentiszteletén is szolgált. 1924 őszére szinte átvette a Bethánia vezetését, és családjával Budapestre költözött. Itt végzett munkája révén külföldi kapcsolatokat szerzett, hamburgi és londoni konferenciákon vett részt. Később a Budapesten tartott európai, majd világkonferenciának is fő szervezője lett. Jelentős a skandináv népekkel való egyházi kapcsolatok kiépítése érdekében végzett munkája. Utazó lelkészként sok gyülekezetben megfordult, egyre többször volt úton, de tudományos munkáját sem hanyagolta el, 1925-ben teológiai doktorrá avatták a misszióról és a hátterét alkotó vallástörténeti fejlődésről szóló értekezéséért.
1928-ban pályázattal nyerte el a Soproni Evangélikus Hittudományi Kar vallástörténeti, vallásbölcseleti és keresztyén neveléstudományi tanszékének nyilvános és rendes tanári állását, amelyet élete végéig betöltött. A fiatal lelkésznemzedékek tanítása mellett rendkívüli nyelvtehetségét is kamatoztatta, sokat fordított. Angol, cseh, dán, finn, francia, héber, holland, latin, lengyel, német, norvég, svéd, ógörög, olasz, orosz és szlovák nyelven beszélt. A teológia számos területén járatos volt. Háromszor (1931-32, 1935-36, 1940-41) a dékáni tisztséget is betöltötte.
Szívósságát, fáradhatatlanságát az egyre elhatalmasodó Parkinson-kór törte meg. 1949. október 3-án halt meg Sopronban. Az 1948-ban elindult Evangélikus Külmissziói Intézet 1950-ben az ő nevét vette fel, de két évvel később politikai kényszerűségből megszűnt.
forrás:MTVA hírlevél

Leave a Reply 191 megnézve, 1 alkalommal mai nap |
Tags: