< Böngészés > Főoldal / Életképek/bulvár / Blog article: Korompay Csilla:Elvárások és kilátások

| Mobile | RSS

Korompay Csilla:Elvárások és kilátások

2015. március 29. | hozzászólás | Életképek/bulvár

Korompay Csilla:Elvárások és kilátások

szerző:Korompay Csilla

A HELLO90 nevű honlap bemutatkozó posztjai fiatalos, dinamikus és színes módon arról igyekeznek meggyőzni az olvasókat, hogy a magyar ifjúság helyzete teljesen kilátástalan, ezért legjobb, amit a gyermekeink tehetnek, hogy Londonba mennek mosogatni, lehetőleg örökre.

Mivel a weboldal szerzői „egyre több történetet hallottak a környezetükben” arról, hogy itthon nem lehet munkát találni, végeztek egy kutatást, amelynek során állítólag több mint háromszáz fiatal töltötte ki anonim kérdőívüket, válaszaival alátámasztva a sötét jövőre vonatkozó prekoncepciót. A honlapon csupán a hatvannégy „legérdekesebb” írást tették közzé. Többségük a pénz nélküli tengődés reménytelenségét ecseteli, kevés válasz tér ki arra, valójában milyen módon próbált állást találni a válaszadó. Ez utóbbiak közül jöjjön néhány.

Huszonhárom éves, diplomás fiatal panaszolja, hogy nem tud elhelyezkedni a szakmájában, ami „rendezvényszervező és ifjúságsegítő”. Szintén huszonhárom éves, érettségizett ifjú sehogyan sem jutott megfelelő munkához, holott „határozott elképzelése” volt, médiaügynökségnél „akart” dolgozni projektmenedzserként. Aztán itt egy ugyancsak huszonhárom éves, érettségizett fiatal, aki elbeszélése szerint kétszer járt a munkaügyi központban, először bejelentkezni, másnapra visszahívták „valami fejtágításra, aminek az égvilágon semmi értelme nem volt, elmondták, hogyan kell megírni egy önéletrajzot, és ne strandpapucsban menjünk állásinterjúra. Aztán egy hónappal később küldtek levelet, hogy töröltek a nyilvántartásból, mert nem mentem el a kötelező pofavizitre”. Még egy tanulságos történet: diplomás, huszonöt éves két esztendővel ezelőtt akart regisztrálni a munkaügyi központban, de közölték vele, hogy már elfogyott aznapra a sorszám, menjen vissza a következő héten, lehetőleg reggel hétre. Azóta nem járt ott.

Isten ments, hogy messzemenő következtetéseket vonjunk le ebből a pár esetből, de azért elgondolkodhatunk az ifjak elvárásait és kitartását illetően.

Szerintem folytatni kellene a kutatást. Megkérdezni szülőket, mennyire céltudatosak a gyermekeik, van-e reális elképzelésük arról, mivel szeretnének majd foglalkozni, és tesznek-e érte valamit. Tanulás, nyári munka, ilyesmi. Beszélhetnének ugyanerről pedagógusok, osztályfőnökök, pályaválasztási tanácsadók is, talán a szülőknél objektívebben látják ezeket a dolgokat. Állásinterjúztató szakemberekkel is lehetne kérdőívet kitöltetni arról, mennyire felkészültek és motiváltak valójában a jelentkezők. S végül, ami a legfontosabb, esetleg megszólalhatnának azok a fiatalok, akiknek van munkájuk. Mert bármilyen hihetetlen, akadnak ilyenek is.

A KSH adatai szerint a 15–29 éves korosztályban a foglalkoztatottak száma 2011-ben hatszáztízezer körül volt, tavaly viszont már hétszázhúszezer fiatal dolgozott. Vajon ők hogyan jutottak álláshoz? Netán képesek voltak felkelni kora reggel, hogy idejében odaérjenek a munkaügyi központba? Vagy nem tartották felesleges fejtágításnak az önéletrajz-írási leckét? Esetleg amikor szembesültek vele, hogy sajnos a diplomájuk fabatkát sem ér, hajlandók voltak átképezni magukat? Uram bocsá’, elvállaltak egy nem a képzettségüknek megfelelő munkát? Sutba dobták korábbi elképzelésüket, és megragadtak egy kínálkozó lehetőséget?

Napjaink divatos pszichológusa azt hangoztatja, hogy senki sem okolhat mást vagy a körülményeket sorsának alakulása miatt, mert mindenki felelős a saját döntéseiért. És ez így is van.

Csakhogy az oktatás- és a foglalkoztatáspolitika feladata nem a bölcselkedés, hanem hogy megoldásokat keressen a fiatalok munkanélkülisé-gének további csökkentésére. Nem szabad a gyerekeket hibáztatni, amiért fogalmuk sincs, mi fán terem egy-egy szakma, s ezért ötletszerűen döntenek a továbbtanulásról, hanem erősíteni kell a pályaorientációt. Senkinek sem használ, ha az orra alá dörgölik, hogy értéktelen a diplomája, viszont át kell rostálni a képzéseket, hogy a túltermelést megakadályozzák bizonyos szakokon. El kell érni, hogy minden diák tényleg megtanuljon legalább egy idegen nyelvet. Nemcsak tárgyi tudást kell adni a gyerekeknek, hanem önismeretet is.

Különben pedig nem ártana megsúgni a jövő generációnak: messze még az az idő, amikor mindenki kedvére válogathat a hőn áhított kötetlen, krea-tív, változatos, izgalmas állások között. Egyelőre még vannak másfajta munkák is. És nem csak Londonban.

forrás:magyar hírlap.hu

Leave a Reply 274 megnézve, 1 alkalommal mai nap |