< Böngészés > Főoldal / Életképek/bulvár / Blog article: Obama ellátogat apja szülőföldjére, Kenyába

| Mobile | RSS

Obama ellátogat apja szülőföldjére, Kenyába

2015. március 31. | hozzászólás | Életképek/bulvár

Obama ellátogat apja szülőföldjére, Kenyába

Barack Obama amerikai elnök eleget tesz korábbi ígéretének, miszerint még mandátumának lejárta előtt ellátogat Kenyába és júliusban fel fogja keresni apja szülőföldjét – közölte hétfőn a Fehér Ház.

Obama elnök a Globális Vállalkozói Csúcstalálkozón (GES) vesz majd részt, amelyet első ízben tartanak majd a szubszaharai Afrikában. Az elnök hatéves kormányzása alatt négyszer kereste már fel a “fekete kontinenst”, de most először jut el Kenyába is, ahol rokonai is élnek.

Kenyában sértődéssel fogadták, hogy az elnök, aki korábban, Írországban járva, eldicsekedett az ottani gyökereivel, 2013-ban Tanzániát, Dél-Afrikát és Szenegált is felkereste, de az apai ági rokonainak hazáját nem. A Fehér Ház abban az évben aggályát fejezte ki a kenyai választások tisztaságával kapcsolatban, Uhuru Kenyatta elnök ellen pedig a Nemzetközi Büntetőbíróság (ICC) eljárást indított az emberi jogok megsértése miatt. Az ügyet tavaly decemberben ejtették.

Washingtoni kormányzati forrásokból származó értesülések szerint amerikai részről rendszeresen felvetnek az emberi jogok kenyai állapotával kapcsolatos aggályokat.

A látogatás Eric Schultz fehér házi szóvivő hétfő bejelentése szerint részét képezi majd az Egyesült Államok azon erőfeszítésének, hogy a szubszaharai afrikai országokkal, köztük Kenyával “együttműködjön a gazdasági növekedés felgyorsítása, a demokratikus intézmények megerősítése és a biztonság javítása érdekében”.

Obama a legutóbb 2006-ban, még szenátorként utazott el Kenyába. Apja, idősebb Barack Obama kenyai közgazdász volt, aki a Harvard és a Hawaii Egyetemeken tanult a 60-as évek közepén. Hawaiin vette el feleségül a jelenlegi amerikai elnök anyját, Stanley Ann Dunhamet. 1982-ben, 46 évesen, autóbalesetben halt meg.

MTI
forrás:atv.hu

Leave a Reply 307 megnézve, 1 alkalommal mai nap |