< Böngészés > Főoldal / Tudomány/gazdaság / Blog article: Többszörös a túljelentkezés a duális képzésre

| Mobile | RSS

Többszörös a túljelentkezés a duális képzésre

2015. április 1. | hozzászólás | Tudomány/gazdaság

Gazdaság-oktatás
Többszörös a túljelentkezés a duális képzésre

A hallgatói jelentkezések részben már lezárultak, és az eddigi adatok alapján több egyetemen többszörös a túljelentkezés a meghirdetett duális képzésre; a Kecskeméti Főiskolán 67 helyre 800 hallgató, Szombathelyen pedig a rendelkezésre álló 50 helyre 240 jelentkező jutott – számolt be a duális képzés tapasztalatairól a felsőoktatásért felelős államtitkár szerdán.

Palkovics László a Vállalati információs napok a duális felsőoktatási képzésekről című rendezvénysorozat budapesti negyedik állomásán elmondta, míg a hallgatók száma a műszaki területen enyhén csökkent, a közgazdasági szakterületen pedig szinten maradt, azokon a szakokon, ahol duális szakképzést hirdettek meg, 7 százalékkal növekedett a létszám. Hozzátette: jelenleg öt speciális – műszaki, agrár, gazdaságtudományi, informatikai, természettudományi – szakterülete van a duális képzésnek, ugyanakkor megjelenhet hamarosan például a szociális szakemberképzés, mivel a vállalatok mellett intézményektől is érkezett erre kezdeményezés.
Hangsúlyozta ugyanakkor, hogy a duális képzés nem csodaszer és nem alkalmazható minden területen, így az orvosok tanításánál felmerül a kérdés, hogy valóban tudnak-e olyan mértékben gyakorlati oktatásban részt venni, mint egy mérnökhallgató.
Az államtitkár emlékeztetett, hogy a vállalatok és felsőoktatási intézmények együttműködésére kiírt pályázatra 350 cég jelentkezett, ebből 248 kis- és középvállalat; 21 felsőoktatási intézmény vesz részt az együttműködésben, és 79 alapszakot érint a duális képzési forma. Idén szeptembertől 1050 hallgató tud majd belépni duális képzési formába.
Bihall Tamás a Magyar Kereskedelmi és Iparkamara (MKIK) oktatási és képzési alelnöke elmondta: a kamara a vállalatok versenyképességének szempontjából kulcskérdésnek tekinti a duális képzés indítását, mivel több területen is szakemberhiány gátolja a növekedést. Az MKIK-nak elsősorban a magyar kkv szektorban lesz kiemelt feladata, hogy megteremtse a feltételeket ahhoz, hogy egy kisvállalkozás is bekapcsolódhasson a rendszerbe.
A kamara továbbá abban is szerepet vállal, hogy a Duális Képzési Tanács szakfelelőseivel a cégek akkreditációját folyamatosan biztosítsák.

MTI

Leave a Reply 245 megnézve, 1 alkalommal mai nap |