< Böngészés > Főoldal / Fecsegő hírek / Blog article: Komoly gesztust tett a német államfő

| Mobile | RSS

Komoly gesztust tett a német államfő

2015. május 7. | hozzászólás | Fecsegő hírek

Komoly gesztust tett a német államfő

A második világháború egyik legnagyobb német bűnének nevezte a szovjet hadifoglyokkal való bánásmódot, és a több millió áldozat emlékének ápolására szólított fel a német államfő szerdán a szövetségeseknek az európai hadszíntéren aratott győzelme 70. évfordulója alkalmából mondott beszédében.

Joachim Gauck az egyik legnagyobb egykori hadifogolytábor, a Bielefeld közelében fekvő Stalag 326 Senne (a Stalag a Stammlager, vagyis törzstábor kifejezés rövidítése) területén kialakított emlékhelyen több száz ember – köztük egykori foglyok és áldozatok leszármazottai – előtt elmondott beszédében kiemelte, a háborúnak csak az vetett véget, hogy a nyugati szövetségesek a Szovjetunióval együtt feltétel nélküli megadásra kényszerítették Németországot, és ezzel felszabadították a náci diktatúra alól.

„Nekünk, később születetteknek minden okunk megvan arra, hogy hálásak legyünk az egykori nyugati és keleti ellenfeleknek az önfeláldozó küzdelmükért, hiszen ez tette lehetővé, hogy ma Németországban békében és méltósággal tudjunk élni” – mutatott rá a német szövetségi elnök.
Nem volt méltó megemlékezés

Joachim Gauck szerint a háború utáni német társadalom eddig nem emlékezett meg méltó módon a meggyilkolt, halálra dolgoztatott és a védelem és ellátás hiányában éhen halt vagy betegségekben elhunyt szovjet hadifoglyok millióiról. Sorsuk „máig árnyékban van az emlékezetünkben”, holott a nácizmus egyik legsúlyosabb bűncselekményéről van szó – mondta a német államfő.

A német hadsereg, a Wehrmacht fogságába esett mintegy 5,3 millió szovjet hadifogoly „jóval több mint fele” meghalt – hangsúlyozta a német államfő. „Ha ehhez hozzávesszük, hogy a nyugati szövetségesektől ejtett hadifoglyok nagyjából három százaléka halt meg, hatalmas különbséget látunk: a nemzetiszocialista rezsim háborúja a nyugati iránytól eltérően Kelet felé kezdettől fogva világnézeti háború, megsemmisítő háború és irtóháború volt” – mondta Gauck.
Kegyetlenkedés parancsra

Adolf Hitler a háború elején elutasította azt a szovjet javaslatot, hogy a Nemzetközi Vöröskereszt égisze alatt kössenek megállapodást a hadifoglyokkal való bánásmódról, és a Wehrmacht Hitler parancsát teljesítve kegyetlenkedett a megszállt keleti országokban, különösen a Szovjetunióban – mondta a német szövetségi elnök. Idézte Franz Halder vezérkari főnök egy 1941 májusában kelt feljegyzését, amely szerint a Vörös Hadsereg katonáival szemben szakítani kell a frontvonalon átívelő bajtársiasság elvével. „A kommunista a csata előtt és a csata után sem bajtárs” – idézte Gauck a vezérkari főnök szavait.

A háború után sokan és nagyon sokáig nem akarták tudomásul venni, „de legkésőbb ma már tudjuk, hogy a Wehrmacht is vétkes súlyos és a lehető legsúlyosabb bűnökben”, a fogságába került szovjet katonák millióinak halála pedig „a második világháború egyik legnagyobb német bűne volt” – mondta a német államfő.

forrás:mno.hu

Leave a Reply 191 megnézve, 1 alkalommal mai nap |