< Böngészés > Főoldal / Közélet / Blog article: Százezer gyermeknek nyújt táborozási lehetőséget az Erzsébet-program

| Mobile | RSS

Százezer gyermeknek nyújt táborozási lehetőséget az Erzsébet-program

2015. június 22. | hozzászólás | Közélet

Százezer gyermeknek nyújt táborozási lehetőséget az Erzsébet-program

Mintegy százezer gyermeknek nyújt táborozási lehetőséget idén az Erzsébet-program – mondta az emberi erőforrások minisztere vasárnap este Zánkán, az Erzsébet-táborok megnyitóján.

Balog Zoltán kiemelte: Magyarországon mára van egy olyan nemzeti üdülési alapítvány, van egy olyan táboroztatási program, amilyen az elmúlt 25 évben nem létezett. Hangsúlyozta, az Erzsébet-program révén idén közel százezer magyar gyermek vehet részt különböző programokon Magyarországról és a határon túlról.
A Magyar Nemzeti Üdülési Alapítvány kuratóriumának elnöke, Guller Zoltán elmondta, Zánkán több mint 1700, Fonyódligeten közel ezer, Balatonberényben 250, a székelyföldi táborban pedig 150 gyerek részvételével kezdődtek meg a táborok.

A szervezők tájékoztatása szerint az Erzsébet-program fennállásának négy évében az ideivel együtt több mint 600 ezer ember jutott üdülési, pihenési lehetőséghez, köztük több mint 300 ezer gyermek. Idén eddig 180 ezernél is több érintett részesült támogatásban. Csak az Erzsébet-táborok részeként idén közel 64 ezer gyermeknek segítettek a nyári kikapcsolódásban, rajtuk kívül a rendezvényeken közel 58 ezer nyugdíjas – a kedvezményes fürdőbelépőkre vonatkozó pályázaton 30 ezren, míg a szociális üdültetésin 28 ezren – több mint 43 ezer családos, közel hatezer fogyatékossággal élő, és több mint tízezer ember vett részt.

Idén június 21. és augusztus 28. között, tíz héten át Magyarországon három helyszínen, Balatonberényben, Fonyódligeten és Zánkán, a határon túl pedig a székelyföldi ivói Erzsébet-táborban várják a fiatalokat színvonalas programok: kézműves- és sportfoglalkozások, koncertek, színházi előadások, táncházak, kirándulások, kalandpark, kutyaterápiás programok, népi játékok, valamint, drogprevenciós, hitről és elfogadásról, illetve környezetvédelemről szóló előadások.

forrás:mno.hu

Leave a Reply 211 megnézve, 1 alkalommal mai nap |
Tags: