< Böngészés > Főoldal / Riport / Blog article: Egyház területén a mikrofon. II. rész//// How do you recall your childhood?

| Mobile | RSS

Egyház területén a mikrofon. II. rész//// How do you recall your childhood?

2015. július 31. | hozzászólás | Riport

Thordai atyaRiport Thordai templomban 2015 003Riport Thordai templomban 2015 001Thorday szentmihály telepenthorday rogennálThordaithordai biblikusokEgyház területén a mikrofon. II. rész

Több észrevételt is kapott szerkesztőségünk a papokkal készült riportra. Nem is gondolták, hogy ilyen egyszerű, emberekről szól Isten szolgálata. „A képzettségük, az egyszerűségük, az emberszeretetük, segítőkészségük elgondolkoztatott…”

Köszönjük Önnek főszerkesztő Úr, hogy lehetővé tette a régóta várt „közelséget”! „Nagyon várjuk már a folytatást.”

„Nem is gondoltam volna, hogy ilyen egyszerű családból érkeznek a legjobb papok”.

Mielőtt elbeszélgettem volna Thorday atyával, közvélemény-kutatást végeztünk az újszegedi sétányon, az ABC előtt, a Főfasoron: Több járókelőt, családot, fiatalt megszólítottunk, s többségük készségesen válaszolt az atyával kapcsolatos kérdésekre. (Néhányan elkérték az újságírói igazolványunkat – de ez természetes reakció volt a részükről.) – „Nem maga az, aki a Ligetben fotózta a szabadtéri passiójátékot?” – kérdezte egy idősebb néni, s közben megsimogatta az arcomat. Isten áldja meg! – s hátat fordított, majd lassú léptekkel a homályba merült.

A „felmérésből” kiderült, hogy ismerik és szeretik plébánosukat, mert közvetlen, segítőkész, barátságos, és ha szükséges, mindig rendelkezésre áll. Tudomásuk van arról, hogy sokszínű programot szervez a plébánián, ahol a korosztályok és érdeklődésük szerint találkoznak az emberek: közös imádságok a templomban, beszélgetések Jézusról, a bibliáról, a szeretetről, az emberségről, Isten közelségéről.

A következő riportalanyom Dr. Thorday Attila plébános. Magam is nagyszerű embert ismertem meg a személyében. Büszke vagyok arra, hogy hallgatója lehetek a Gál Ferenc Hittudományi Főiskolán. Előadásai maradandó élményt nyújtanak számunkra, hallgatónknak. Mondatonként, olykor szavanként elemzi a Bibliát, hogy annak értelme és üzenete közelebb kerüljön hozzánk.

Hogyan emlékezik vissza gyermekkorára?

Budapesten születtem, katolikus családban, ahol számomra természetes volt a vallásgyakorlás. Általános iskolás koromban a közeli templom buzgó ministránsa voltam, és ettől még az sem térített el, hogy a 70-es években ezt nem jó szemmel nézték tanáraim. Szüleim műszaki értelmiségiek voltak, akik tántorítatlanul vállalták vallásukat.

Melyik középiskolába járt?

Bátyám példája nyomán, aki jól érezte magát a budapesti Piarista Gimnáziumban, szüleim engem is oda írattak. Jó tanuló voltam, s olyannyira otthonommá vált az iskola, hogy az érettségi megszerzését követően magam is középiskolai tanár akartam lenni. Annak ellenére, hogy a hittant heti 2 órában Jelenits tanár úr tartotta, s én ittam szavait, nem jutott eszembe, hogy pap legyek. Mivel földrajzból Országos Középiskolai Tanulmányi Verseny helyezettje voltam, felvételi nélkül jutottam be az egyetemre.
Pontosabban a szegedi József Attila Tudományegyetem matematika-földrajz szakára jelentkezve csak egy szóbeli elbeszélgetésre kellett mennem. Ott csak arról faggattak, hogy vallásosnak tartom-e magamat, s hogy idealista világnézettel hogyan akarhatnék tanár lenni?! Az ott készült jegyzőkönyv – amit évekkel később kezembe került – tanúsítja, hogy a bizottság alkalmatlannak minősített a tanári pályára.

Ön nyíltan vállalta a katolikusságát!

Piarista gimnáziumból érkeztem. Megkérdezték hát: – komolyan gondoltam-e, hogy tanár akarok lenni? Válasz: Természetesen! Kétségem nem volt abban, hogy összeegyeztethető a tudomány és a vallás. Inkább a felvételiztető tanár kérdése volt számomra életszerűtlen, s ideologikus. Amit én láttam a gimnáziumban a tanáraimtól, otthon a szüleimtől, az volt számomra a működőképes.

Szülei mivel foglalkoztak?

Mérnökök voltak. A matematika szeretete így érhető. Ezen a területen otthonosan mozogtam, de földrajzból kiemelkedő eredményt is felmutattam! Mint már mondtam, a szóbeli felvételin elutasítottak, de a Minisztériumba küldött fellebbezésemnél csak az elért pontszámot látták, így hát mégis felvettek Szegedre. Azonnal elvittek Hódmezővásárhelyre egy évre katonának. Ezt követően kezdtem el egyetemi tanulmányaimat abban a városban, ahol senkit nem ismertem. Albérletben laktam kezdetben egyedül. Hamarosan egyetemi társaim körében nagyszerű beszélgetések alakultak az élet nagy kérdéseiről. A bibliáról és az egyház életéről én tudtam a legtöbbet, s lelkesen meséltem nekik mindarról, ami engem éltet. Tanúságtételem hiteles volt, hiszen egy voltam közülük. Jó néhányuk szintén megnyílt és saját tapasztalatával gazdagította az egyre növekvő baráti közösséget. Albérletemben énekeltünk, imádkoztunk, ugyanakkor tanultunk is, ki-ki a választott hivatásának megfelelően: gyógyszerésznek, történelem-tanárnak vagy fizikusnak. Ilyen fizikai és szellemi közegben számomra váratlanul ért a felismerés: én inkább pap leszek! 21 éves koromban kapott meghívásomat még néhány évig szívemben őriztem, s csak a diploma megszerzése után tártam fel szüleimnek, barátaimnak. Mivel pedig Szegeden kaptam a hivatást, itt kívántam gyakorolni is. Budapesti létemre egyre inkább kötődtem Szegedhez, jelentkeztem hát dr. Udvardy József akkori megyéspüspöknél. Mivel annak idején kénytelen volt a felvett papnövendékek neveit az Állami Egyházügyi Hivatalnál lejelenteni, a Hivatal emberei utánam néztek, s újabb fél évre behívtak sorkatonának (Megjegyzem: 1986-ban – tudtommal – már egyetlen diplomás évfolyamtársamat nem vittek el újból katonának.)

Ez volt a korabeli rendszer bosszúja?

Ahogy az egyetemi felvételinél, úgy itt is megtapasztalhattam, hogy „Isten a görbe vonalakra is tud egyenesen írni”. Elkezdhettem volna ugyan teológiai tanulmányaimat 1986-ban, de a késleltetés csak javamra vált. A féléves katonai szolgálat, melyet papnövendékként, politikailag megbízhatatlanságom miatt rangfokozat nélkül csináltam végig, arra szolgált, hogy maradt fél évem felkészülni a papi Szemináriumra. A ceglédi laktanyában „megtettem, amit megkövetelt a haza”, vagyis kétnaponta az őrtoronyban ücsörögve kémleltem a messzeséget. A leszerelést követően, 1987 tavaszán, a nehezen megszerzett vízummal sikerült kijutnom Franciaországba, hogy életre szóló élményt szerezzek a világegyházról a burgundiai Taizében.

Beszéli a francia nyelvet?

A piaristáknál érettségiztem franciából, valamint akkor már angolból is középfokú nyelvvizsgával rendelkeztem. A taizéi ökumenikus szerzetesközösség és a mellettük kialakult ifjúsági táborok mindmáig sokat jelentenek számomra. Lám, késleltetve ugyan, de 1987-ben úgy léptem a papi szemináriumba, hogy nemzetközi tapasztalataim is voltak az egyház valós életéről. A szerzetesi életről és a fiatalok evangelizációjáról olyan képet nyerhettem, ami azóta is referencia-értékű számomra.

Mikor szentelték pappá?

Öt év budapesti tanulmányokat követően 1992-ben szentelt pappá Gyulay Endre püspök úr a szegedi Dómban. Ezt követően még egy kétéves ösztöndíjat nyertem Rómába, hogy biblikus teológiából specializálódjam. A doktorátust megelőző tudományos fokozat a licenciátus megszerzésével engedélyt („licencia”) kaptam arra, hogy teológiát oktassak felsőfokú intézményben.
Pázmány Péteren teológiai diplomát szerzett 1992-ben.
Igen, a teológia volt a második egyetemi diplomán, amit a római Gergely-egyetemen végzett licenciátus majd a Pázmány Péter Katolikus Egyetemen végzett doktorátus koronázott meg. Végül a PhD-nak megfelelő teológiai doktorátust 1997-ben védtem meg „Magna cum laude” minősítéssel.
Papként hol szolgált?

Először Újszegeden, s ezután egy évet a Dómban. Eközben évről évre, egyre több órában tanítottam szentírástudományt, s azon belül is a források elemzését, vagyis bibliai exegézist. Római tanulmányaimnak itt jó hasznát vettem, s az évek során sok-sok főiskolai jegyzetet, tankönyvet írtam illetve fordítottam. A Szegedi Hittudományi Főiskolán ekkor nem csak oktatói, hanem a papképzésben prefektusi feladatokat is kaptam.
Tudomásom szerint adjunktus is volt a főiskolán?
A felsőoktatásban szokásos ranglétrán minden lépcsőfokot bejártam: tanársegéd, adjunktus, majd docens, végül főiskolai tanár.
Milyen viszonyban volt a barátaival, a többi papokkal, voltak-e külsős barátai, környezete csak papi volt?

Néhány évig a papnövendékek és teológiai tanár kollegák között éltem a Dóm téren. Ez intenzív szellemi életet jelentett, ahol és amikor alkotni lehet. Ezekben az években rengeteg publikációm jelent meg. Ugyanakkor Szeged városában sokan ismernek az egyetemi múltam végett. A társaimmal a mai napig tartom a kapcsolatot, s közülük sokan szép karriert futottak be, mások inkább családi életükkel mutatnak szép példát.

Mit jelent az, hogy szép barátságok kötődtek?

Tartom velük a kapcsolatot, a gyermekeiket én keresztelem. Bár csöndes, hallgatag természetű vagyok, mégis szívesen látogatom az embereket. Kedvelem a közösségi életet, de nem szeretek középpontban lenni.

Professzor Úr! Nem gondolt arra, hogy az egyetem elvégzése után megnősül?

Több lány is volt a környezetemben, de kifejezetten nem volt választott barátnőm. Kedveltem a magány csöndjét, visszahúzódó voltam. Utólag belegondolva, ez Isten gondviselő akarata lehetett rám vonatkozóan. Szép barátságokat ápoltam kedves lányokkal, voltam szerelmes is, sőt a családi életre készülve még házasságra előkészítő tanfolyamon is részt vettem egyetemista koromban, de a hivatás erősebb volt. S én a papi élet mellett döntöttem.

Az Ön által jegyzett publikációk komoly elmélyült munkáról vallanak. A tudományos munkákat pedig magányos tudósok készítik.

Való igaz, hogy elmélyült tudáshoz csend és visszavonultság szükséges. 2007-ig függetlenített teológiai tanár és papnevelő voltam, ami lehetőséget biztosított az elmélyült tudományos munkára. Manapság, hogy tanári állásom mellett immár 8 éve plébános is vagyok, nem is végzek annyi és olyan szintű tudományos munkát, mint amikor ez volt az elsődleges feladatom. Délelőttönként igyekszem továbbra is visszavonultan dolgozni (olvasni és írni), délután intézem a plébánia ügyeit, este pedig a családokat látogatom. Ez így szépen arányosan megfér egymás mellett, s én alapvetően boldog vagyok. Viccesen talán azt mondanám, hogy „én a hobbymból élek.”

Életrajzában azt olvasom, hogy 2000-től a Szent Jeromos Katolikus Bibliatársulatnak ügyvezető alelnöke, tudomásom szerint a mai napig is az?

A Bibliatársulat, mint szervezet, a biblia-apostolkodás ügyét teszi lehetővé a magyarok lakta Kárpát-medencében. Alapítója Dr. Tarjányi Béla professzor, akinél a doktori dolgozatomat írtam, bizalommal volt irántam, s így a Jeromos füzetek elnevezésű biblikus szakfolyóirat szerkesztésébe és a továbbképzések megtartásába is bevont. Szívügyem, hogy erőmtől telhetően, innen Szegedről is támogassam a bibliaapostolság ügyét.

2001-ben rendkívüli egyetemi tanári kinevezést kap. Ez mit jelentett az Ön számára?

Amint említettem, teológiai diplomámat 1992-ben a Pázmány Péter Katolikus Egyetem Hittudományi Karán kaptam, majd 5 év múlva ugyanott doktoráltam. Tudományos és oktatói tevékenységemet ismerve kaptam felkérést a Liturgika és Lelkipásztorkodástan Tanszék vezetésére, ami megtiszteltetés volt számomra. A Hittudományi Kar tanszékvezetői különben olyan papok, akik az ország különböző egyházmegyéjéhez tartoznak, de központi szolgálatra elengedik őket. Ezért költöztem Budapestre, és 2001-2006 közötti 5 év során egyetemi oktató voltam, majd visszatértem egyházmegyémbe, hogy a papképzést szolgáljam, mint a Szent Gellért Egyházmegyeközi Szeminárium rektora.

2006-tól néhány éven át tudományos és oktatási rektorhelyettes volt. Ez mit jelent, erre kíváncsiak az olvasóink.

A rektor a Főiskola egészet irányítja, míg helyetteseinek bizonyos területeket átad pl. a külkapcsolatokat a nyelvtudásom miatt, vagy az oktatás szervezését az évtizedes és több felsőoktatási intézményben szerzett tapasztalataim miatt bízták rám. Az Erasmus-program keretében magam is tanítottam Krakkóban, a jezsuiták egyetemén, ugyanakkor diákcsereprogramokat is szerveztünk.

Az emberek ragaszkodnak a hatalomhoz – Ön azonban lemondott a vezetői kinevezéseiről.

A valóság összetett, s így nehéz tisztán látni az ok-okozati összefüggéseket. De a lényeg, hogy igyekszem begyakorolni, hogy ne ragaszkodjam semmilyen kiváltsághoz. Tanárnak készültem, s lám megadatott: immár több mint két évtizede oktathatom a szent tudományokat, a teológia legkülönbözőbb területeit. Másrészt teljes értékű papként élhetek a hívek közösségében, és szervezői, vezetői karizmáimat is felhasználhatom a plébániámon.

2007-től lett Szentmihály plébánosa.

Nagy életforma váltás volt ez számomra, de 45 évesen vállalható volt. Eddig a tudományos kutatással foglalkoztam és az oktatás volt a fő feladatom. Most egy plébánia vezetésére kaptam kinevezést. Ez egy városszéli falusi környezet, amely igazi kihívást jelentett számomra. Az ott töltött 6 esztendő újabb karizmákat hozott ki belőlem, olyan Istentől kapott adományt, amit nem gondoltam volna korábban magamról. Sokat tanultam a helyi emberektől, s nekem is volt mit átadnom nekik. Krisztus körüli életközösséget alakítottunk ki a plébánián. Családi Napköziket nyitottam, sorjában 6 csoportot, ezzel is 10 munkatársnak kenyeret biztosítva, miközben az ifjúság számára is életteret biztosítottunk a templom körül. Életképes plébániát hagytam magam mögött, amikor váratlanul újabb váltásra kényszerültem.

Professzor Úr! Azt is mondhatnám: – Ön kiváló Joli joker! Azt jelenti számomra, önt mindenhol és minden területen lehet és kell alkalmazni.

Két lábbal állok a valóság talaján az időm beosztása tekintetében. Igyekszem teljes szívvel ott lenni, ahol vagyok! Egyik részről a plébániavezetés közösségszervezői, megszentelői, tanítói feladat. Másrészt egy intellektuálisabb egyetemi világban is élek.

2013-ban püspöki dispozíció alapján felmentik a Szentmihály plébánosi feladatai alól, hogy kinevezzék az újszegedi Árpád házi Szent Erzsébet plébánia vezetésére.

Ez tényleges kényszerhelyzet volt! Az itt működő elődöm kilépett az egyházi szolgálatból, bibliai nyelven úgy mondanánk, hogy „Pásztor nélkül maradt a nyáj!” Amikor megkérdeztek, hogy vállalnám-e a nehéz helyzetbe jutott újszegedi hívek lelkigondozását és a plébánia vezetését, – ahogy mondani szokás – „egyik szemem sírt, a másik nevetett”. Egyrészt Szentmihályt nagyon magaménak éreztem, s életem végéig szívesen maradtam volna ott plébánosként, másrészt azonban nehezen mondtam volna nemet, hiszen 20 évvel ezelőtt káplánként itt kezdtem papi pályámat (s az első szerelem, tudjuk milyen!). A paphiány miatt azonban ésszerű döntésnek fogadtam, hogy egy sokkal nagyobb egyházközség vezetését kell felvállalnom. Újszeged a város egyik legjobb plébániája! 20 ezer hívő lakik itt, s ennek többsége a katolikus egyházhoz tartozónak vallja magát. Két templomában hetente 14 szentmise, és sokféle lelkiségi csoport működik a plébánián – köszönhetően a kiváló plébános-elődöknek. Idősebb pap-kollegámmal együttműködve igyekszünk nemcsak a buzgó hívők lelki igényét kielégíteni, hanem szívügyem az egyháztól távol állók megszólítása is. Ennek része volt a Csíksomlyói Passiójáték szabadtéri előadása a templom melletti Ligetben, amely sok nézelődőt megérintett. A fiatal családokkal való kapcsolatépítést segíti az 1-6 évesek számára megnyitott Családi Napközi immár három csoportjának beindítása is. Templomaink védőszentjei – Árpád-házi Szent Erzsébet és Kalkuttai Boldog Teréz anya – segítsenek bennünket továbbra is, hogy a szolgáló szeretet útját járjuk!

2015-07-18 -oil- ThyA

How do you recall your childhood?

I was born in Budapest into a Catholic family with whom I naturally attended church. By the time I was in primary school I was an enthusiastic altar server, assisting at masses in my local church, despite the fact that in the 70’s my teachers did not look on this activity favourably. However my parents who were technically minded intellectuals embarked upon their religion with unshakable faith.
Which high school did you attend?
I attended the Piarist Grammar School of Budapest (one of the 8 catholic school permitted by the government at that time), following the example of my brother, who liked this school very much. I was a good student, and the school became my second home, so no wonder that I wanted to become a high school teacher after graduation. My religious studies teacher was Mr. Stephen Jelenits, we had 2 hours with him every week, and I drank in his words yet at that time it did not come to my mind to become a priest.
When I was 17, I participated in the National High School Competition for geography where I got very good results, so after secondary school I got into university directly without a serious entrance examination on my chosen subjects: mathematics and geography. To be able to start my studies I had to go to an interview at the Faculty of Natural Science at József Attila University of Szeged. The only thing I had to talk about was my “idealistic” world view, and they questioned me about my faith, that for the committee seemed to be a nuisance, and made me an unsuitable candidate for a teacher. Later I saw the sealed record of my university attendance interview that declared me totally unfit for teaching profession.
You undertook the Catholic Faith openly!
I graduated from the Piarist Secondary School. The university committee asked me – whether I really meant to become a teacher? I said: Yes, of course! There was no doubt in me about the compatibility of science and religion… To tell the truth I found the questions of the committee quite unrealistic and ideologically narrow minded. What I observed at high school from my teachers, and at home from my parents was the accurate practical model for me. Science and religion working side by side.
What were your parents’ occupations?
They were engineers. Their example opened up for me the way to mathematics. I enjoyed dealing with logical stuff, besides I had outstanding results in geography. As I said, I was rejected at the oral entrance exam, but my appeal was sent to the Ministry, where only saw my scores, so I got into the University of Szeged. After this I was immediately taken to the army for a year (it was obligatory for everyone at that time), then I began my studies in a city where I knew no one. I lived in lodgings initially alone. But pretty soon I got involved in great conversations with my university mates about the great questions of life.
I was really enthusiastic about biblical themes and almost an expert on Church-life so I often told them all about what sustains me. My testimony was credible, since I was one from among them. Quite a few also shared his own experiences and this enriched the ever-growing community of friends. In my apartment, we sang, we prayed – at the same time we learned together according to our chosen professions: pharmacist, teacher of history or physicist. Such mental and physical medium brought me an unexpected realization: I intended to become a priest! When I received my vocation I was only 21 years old and I kept it in my heart for several years. Only after graduation I revealed my decision to my parents and friends.
Since I got the call in Szeged, I intended to practice the priesthood here as well. Despite of my Budapest roots I gradually tended to be bound to Szeged, so I applied for the seminary here at the time of Bishop dr. Joseph Udvardy. At that time all bishops were forced to give the names of seminarians to the Office of Church Affairs. The Office’s men inquired after me, and pretty soon I was again called to spend another half year at the army (Note: 1986 – as far as I know – none of my graduate fellows were taken away to be soldiers twice at that time).
Was it a revenge on you by the contemporary political system?
Just like in the case of my university interview, this time I also had the chance to realize that “God can write straight even on crooked lines.” I could have begun my theological studies in 1986, but later on I benefited by the delay. Since being politically unreliable, the six-month military service done without any kind of ranks helped me to prepare myself for a half year to the seminary in spirit. In the barracks of Cegléd “I did what my homeland required” by sitting in the watchtower spying the distances eagerly every other day.
After being discharged from the army in the spring of 1987 by the help of Divine Providence I managed to get visa to France and to get a lifetime experience about the worldwide Church in the tiny village of Taizé of Burgundy.
Do you speak French?
I sat my final exam in the Piarist School in French and I also took an intermediate English language exam during my high school years. The use of both languages helped me a lot in those months I spent in the ecumenical monastic community of Taizé the youth camps established by them still means a lot to me. In 1987 when finally I entered the seminary to become a priest I already had international experiences about the real life of the Church. I saw a very strong visual image of monastic life-style and about evangelization of young people that is still greatly impresses me as a reference point.
When were you ordained a priest?
After five years of studies in Budapest I was ordained as a priest by Bishop Endre Gyulay in the cathedral of Szeged in 1992. After this I continued my studies in Rome for two more years of scholarship and I specialized in biblical theology which gave me the incentive to teach this.
You graduated from Pázmány Péter Catholic University in theology in 1992…
Yes, theology was my second university degree, after that I got “licenciatus” at Gregorian University in Rome, that made it possible to teach theology in post secondary school institutes. Finally I made my PhD in Pázmány Péter Catholic University where I defended my dissertation with “magna cum laude” in 1997.
Where have you served as a priest?
At first I served in Újszeged as a chaplain, and then I spent one year in the Dome of Szeged. Meanwhile, I taught biblical studies (analysis of the resources: “biblical exegesis”) in the Theological College of Szeged. Over the years I edited and translated many college textbooks and other books, too. I also was a prefect in the Interdiocesan Seminary training priests at that time.
As far as I know you were also an assistant professor at the College.
Yes, I have passed all academic degrees known in higher education: assistant lecturer, assistant professor, docent, and finally professor.
What kind of relationship did you have with your friends, with other priests in this period? Have you had civil friends as well or only priests?
For some years I lived among the seminarians and theology teacher colleagues in Cathedral Square of Szeged. It meant intense spiritual as well as an intellectual life, where I was free to create. In these years, I published a lot of papers and studies, these years were about scientific creativity. As I went to university in this city so many of my fellow students know me well here. I have kept in touch with them up to now, many of them have had a nice careers, others have shown fine examples of family life. We have been lucky to enjoy each other’s company up to now, we have nurtured nice friendships.
What do you mean by nurturing nice friendships?
We have kept in contact since our university years I baptized most of their children. Although I am of a reserved and quiet nature at times a man of silence, I enjoy being with other people, visiting their homes. I enjoy community life yet I prefer staying in the background.
Did not you think of getting married after university?
There were a lot of girls around me, but I did not really call any of them my girlfriend. I enjoyed solitude; I was quite reserved at that time. When I think back I see God’s guiding hand in these facts concerning my life. I had really nice friendships with very nice girls I even fell in love, besides, once I even participated in a course for young engaged couples (to tell the truth, without a partner) because I took preparation for family life really seriously. But the call for celibacy and the priesthood was stronger in me than the attraction of finding a wife and getting married.
Working on scientific publications means devoted, deep concentration on the subject in silence all around. Scientific studies are written by lonely scientists usually.
It is true that profound silence and seclusion are necessary for academic work. As an independent college-professor until 2007, the circumstances allowed me to do scientific work freely in this area. In addition to a teaching post I have been a parish priest for eight years now, so I have not had the time for such a great amount of scientific work, like before, when it was my first responsibility. Nowadays in the mornings I try to continue working on scientific subjects (reading and writing), in the afternoons I usually take care of the affairs of the parish and in the evenings I visit families. That works quite well, and I’m basically happy. I can say for a joke, that, I “live out of my hobbies”.
In your biography I have just read that since 2000 you have been Executive Vice President of St. Jerome’s Catholic Biblical Society is it still so?
The Bible Society is an organization that supports the case of the biblical apostolate all around in the Hungarian areas of the Carpathian Basin. The founder of the Society Prof. Dr. Béla Tarjányi, who supported me in writing my doctoral dissertation, had confidence in me, so I got involved into the editing of the scientific journal called Jerome Biblical Pamphlets (Jeromos füzetek) and I also gave lectures on biblical topics from the very beginning. I have been committed to supporting the biblical apostolate from Szeged as well since those the early days of the Society.
In 2001 you uncommonly were tenured a professor. What did that mean to you?
As I have already mentioned I have graduated in 1992 at the Theological Faculty of Pázmány Péter Catholic University, and five years later I got my PhD at the same institution. Due to my scientific and teaching experiments I was asked to lead the Department of Liturgy and Pastoral Theology. That was a really great honour to me. The professors of the Faculty of Theology are those priests who belong to different dioceses all over the country but they are invited to serve in this central institution. So I moved to Budapest and lived there between 2001 and 2006 and taught at the university as a professor. After that I returned to my diocese to serve the education of young priests as a rector of St. Gerard Seminary.
From 2006, you were a vice-rector for scientific and teaching affairs at Gál Ferenc College for a few years. What would you say about it for our curious readers?
The Rector of the College is responsible for the management of the whole institution, while his vice rector deals with certain parts of College management. Because of my language skills and external relations I dealt with outer relationships. My observations on organizing education for decades in different universities and colleges made me apt to practice the same task in our college. Our college formed new connections with other colleges, even in abroad. That meant several visits to other countries. For example, I taught in the framework of the Erasmus program in Krakow, at the Ignatianum Jesuit University, but we also organized student exchange programs.
People cling to power – but you resigned!
Reality is complex and therefore difficult to clearly see the cause-and-effect of relationships. But the point is that I try to practice, not to insist on any privileges. I prepared to be a teacher, and it has been given: I have been allowed to teach the sacred sciences for more than two decades the most diverse fields of theology. On the other hand I have been given the chance to live out my priesthood in the community of believers organizing and leading their community life, trying to do my best.
You became the vicar of St Michael’s parish in 2007.
It was a great change of life style for me, but also a great challenge at the age of 45. Up to this time of change scientific research and education was my main area to deal with in the heart of the city. In Szentmihály I had to lead the community of a suburban parish in a suburban village atmosphere, which was a real challenge for me. After six years there I realized I had new charismatic gifts in me, these were new gifts from God, I would not have thought possible of having myself… I learned a lot from the local people, and I was able to give them something in return through sharing with them. We worked on a Christ-centered community around the parish. We opened Kindergarten groups as well as study groups for elementary school students in the community house, six groups of “Családi Napközi” thus providing jobs for ten young mothers. We established good activities for the youth, a football ground and provision for young adults and families. I left behind me a viable parish, when suddenly I was asked to change direction again.
Dear Professor, I should say – you are an excellent Joli joker! I mean that you can apply yourself to any situation anywhere. It means to me that everywhere you can be and should appied, in all areas.
I stand with both feet on the ground especially with regard to my schedule. I try whole-heartedly to be where I am! One part is the organizing of the parish community’s practical life, it is a sanctifying, teaching task. On the other hand, there is a more intellectual academic world I live in.
In 2013 you were transferred by your Bishop from Szeged-Szentmihály and appointed to be the leader of Saint Elisabeth parish in Újszeged.
It was a real challenge! The former priest in Újszeged left the holy orders, so in Biblical language we would say that “the flock was left without a shepherd!” Twenty years ago I began my service in Újszeged as a chaplain (and you might remember your first love always), it seemed to be almost impossible to say no to this invitation. I was asked that in this difficult situation whether I was ready to take care of the people of Újszeged community. After the request one of my eyes was crying the other laughing – as they say – because I loved Szentmihály so much that I could have imagined the rest of my life serving there. But because of the shortage of priests it seemed to be a reasonable decision to continue my pastoral life there. A great contrast that Újszeged parish was one of the biggest in the city! 20 thousand believers live here, and the majority claim to belong to the Catholic Church; two churches, 14 Masses a week, and a great variety of spiritual groups working in the parish.
We try, in cooperation with my older priest-colleague, not only to satisfy the spiritual needs of fervent believers but to call people far from the Church as well. This spring our new endeavour to enhance this intention was the Passion Play of Csíksomlyó (Transylvania), an outdoor performance in the Park next to the church, which touched many people in the surrounding area. A lot of young families try to build relationships through the “Családi Napközi” groups, taking care children from 1-6 years. We can pray to St. Elizabeth of Hungary and Blessed Mother Teresa of Calcutta – to help us continue to follow the path of love!
2015-07-18 -oil- ThyA

Leave a Reply 902 megnézve, 3 alkalommal mai nap |
Tags: