< Böngészés > Főoldal / Tudomány/gazdaság / Blog article: Húszmilliárd forintot vitt ki az országból a Mercedes

| Mobile | RSS

Húszmilliárd forintot vitt ki az országból a Mercedes

2015. augusztus 3. | hozzászólás | Tudomány/gazdaság

Húszmilliárd forintot vitt ki az országból a Mercedes

A teljes, húszmilliárd forintos profitját kifizette osztalékként a kecskeméti Mercedes-üzemet működtető vállalat – írja a Világgazdaság. A Mercedes-Benz Manufacturing Hungary Kft. az anyavállalat Daimler AG-nak összesen 63 810 387 eurót fizetett ki osztalékként a társaság cégbírósági beszámolója szerint.

A cég az első termelési évtől nyereséges: 2012-ben 53,8 millió eurós adózott eredménye volt – ennek csaknem a felét kivitte –, egy évvel később 66,3 millió euró adózott nyereséget termelt, amit nem fizetett ki osztalékként, hanem eredménytartalékba helyezett. Ez azt jelenti, hogy kecskeméti gyár a termelése első három évében csaknem 90 millió eurót – vagyis euróban számolva is a teljes beruházási költség több mint 10 százalékát – már megtermelte a tulajdonosoknak.

A kecskeméti gyárban 2014 májusától a termelés három műszakban folyik, és az üzem júliusban elérte a maximális kapacitást. Ennek köszönhetően közel 150 ezer autót gyártott 2014-ben – ez is szerepel a cég beszámolójában. A gyártás fokozatosan futott fel: 2012-ben megközelítette  az egymilliárd eurót, tavalyelőtt átlépte a kétmilliárdot, míg tavaly már a 2,8 milliárd euró fölé ment.

Nemcsak a magyar Mercedesnek megy jól: a győri Audi a napokban jelentette be, hogy az idei első félévben története eddigi legnagyobb termelési szintjét érte el: több mint egymillió motort  gyártott, és 84 888 autó gördült le a gyártósorról; az autók száma húszezerrel haladta meg az egy évvel korábbit. A cég árbevétele így a tavalyi első félévi 3,7 milliárd euró után 4,1 milliárd euró lett június végéig, vagyis éves szinten nyolcmilliárd euró fölött lehet, ami félmilliárdos növekedés lenne a 2014-es bevételhez képest.

A Mercedes és az Audi tulajdonosaival szemben a Suzuki részvényesei nem gazdagodtak a magyarországi gyáron az elmúlt években. Az évente másfél milliárd euró bevételt és átlagosan körülbelül évi 150 ezer autót gyártó esztergomi Magyar Suzuki ugyanis nem fizetett osztalékot, noha 2012 kivételével évek óta több tízmillió euró az üzemi eredménye, és tavalyelőtt az adózott nyeresége elérte a 35,6 millió eurót. Az adózott nyereségét, négy év alatt 85,6 millió eurót azonban a cégben hagyta, aminek részben az lehet az oka, hogy a cég ennél is többet fordított ebben az időszakban beruházásokra, írja a Világgazdaság.

Leave a Reply 616 megnézve, 2 alkalommal mai nap |