< Böngészés > Főoldal / Kultúra / Blog article: Gál Ferenc: A kereszténység mint vallás

| Mobile | RSS

Gál Ferenc: A kereszténység mint vallás

2015. szeptember 21. | hozzászólás | Kultúra

Gál Ferenc: A kereszténység mint vallás

2015. május 3. vasárnap 15:02

Az idén száz éve született és 1998-ban elhunyt Gál Ferenc a magyar teológia egyik legjelentősebb alakja, a rendszerváltozást követően a Pázmány Péter Katolikus Egyetem alapító rektora volt. 1996-ban megjelent kötete a természetes és a természetfölötti vallás kapcsolatát állítja az olvasók elé.

Gál Ferenc műve a Jel Kiadó gondozásában jelent meg először, születésének centenáriuma alkalmából a Szent István Társulat most ismét kiadta a kötetet a Szent István Könyvek sorozatában.

Gál Ferenc megkülönbözteti a természetes és a természetfölötti vallást. Amikor az ember szellemi képessége révén keresi a magyarázatot a világ keletkezésére és az élet értelmére, akkor kiköt egy elgondolt vagy elképzelt istenségnél, s azt teszi meg hite és tisztelete tárgyának. Az ilyen vallás alulról fölfelé alakul ki, ezért természetes vallásnak nevezzük. Ezzel szemben természetfölötti az a vallás, amely felülről, a személyes Istentől indul ki, s ő határozza meg az ember magatartását. Keresztény értelemben kinyilatkoztatáson „a személyes teremtő Istennek az emberhez intézett szavát és tettét értjük, amellyel hírt ad magáról és tisztázza a közte és az ember között fennálló kapcsolatot (…) a kinyilatkoztatás Isten kitárulkozása az ember felé.” Ennek elfogadása és a kitárulásra adott válasz a vallásos hit. A kezdeményező maga Isten, s amit mond vagy tesz, az ingyenes ajándék. „A cél az, hogy az ember előtt feltárja az üdvösség mibenlétét és elérésének feltételeit.” A kinyilatkoztatás történetisége pedig azt jelenti, hogy Isten természetfölötti jelek kíséretében belép történelmünkbe, „kiválasztott és igazolt személyeken keresztül közli akaratát.”

A tudós szerző kiemeli: a kinyilatkoztatás teljessége Krisztusban valósul meg, benne az Atyának önmagát kimondó Szava, Igéje lett emberré, azért ő maga az, amit Isten közölni akar az emberekkel. A régi jelképekkel szemben ő az Atya „lényegének képmása” (Zsid 1,3), s így egészen tükrözi Istent. Ki is mondja: „Aki engem lát, látja az Atyát is” (Jn 14,9). A teljességet ezenkívül az Atya és a Fiú neve is mutatja: „Isten kitárja felénk atyaságát, s abban benne van az egész jóakarat és segítség gyermekei iránt. Ha pedig a Fiú jön hozzánk, abban benne van a testvéri együttérzés és felemelés.”

Gál Ferenc hangsúlyozza: a keresztény vallás szellemi tartalma szerint Krisztus követése, a hozzá való tartozás megvallása és megélése. „Ez a lelki magatartás elsősorban hit, amellyel elfogadjuk Krisztust Isten Fiának, megváltónak, az üdvösség szerzőjének.” Ez a hit azonban reménnyé alakul, amelynek alapján bizakodunk abban, hogy Isten meg is adja nekünk ígéreteinek teljesedését, s ez a bizalom hangol a szeretet gyakorlására Isten és embertársaink iránt. Krisztus azonban nem elégedett meg a lelkület ajánlásával, hanem közösséget hozott létre, az egyházat, amely folytatja a történelemben az ő üdvözítő tevékenységét.

A könyv szerzője kifejti: az ószövetségi istenképet Jézus Krisztus tökéletesítette be. Benne az isteni személy, az örök Fiú lett emberré, aki az Atyát tükrözte. Az istenképet két vonatkozásban tette teljessé: „kinyilvánította a Szentháromság titkát, és saját küldetését abból magyarázta. „Őt az Atya küldte, hogy mint Fiú, megszerezze nekünk a fogadott fiúságot és kiérdemelje nekünk a Szentlelket, aki által részesedünk isteni természetében.” Ebből következik az istenkép kifelé való tökéletesítése is: ő az ismerője és biztosítéka az Atya szeretetének az ember iránt. „Az atyai szeretetnek felülmúlhatatlan tette ez, hogy az emberré lett fiát áldozatul adta a világ bűneiért, s az irgalom és megértés szavával akarja maga felé fordítani az embert.” Ennek alapján viszont fel kell ismernünk, hogy milyen felelősséget hordozunk mi, emberek. Gál Ferenc figyelmeztet: „Az igazság keresése, a felajánlott hit elfogadása és az erkölcsi tökéletesedés olyan feladat, amely elől nem lehet kitérni.”

A hit titokzatosságát illetően a szerző kifejti: a keresztény embernek tudnia kell, hogy életünk a hit homályában játszódik le, mert úton vagyunk a beteljesedés felé. Ezen az úton kell emberségünket megvalósítanunk. Nem saját erőnkkel, hanem a kegyelem segítségével és Krisztus példájával. Az kétségtelen, hogy a hit kegyelmi adomány, de azt el kell fogadni, a kegyelemmel együtt kell működni. „Aki megmarad előítéleteinél vagy ösztönös vágyainál, az nem tud felemelkedni Isten gondolataihoz.” Isten ad számunkra elégséges jeleket, ad ösztönzést is, de nem kényszerít semmire bennünket. Gyakran előfordul, hogy menekülünk Istentől, mert féltjük a szabadságunkat vagy kialakított kis világunkat. „Pedig az élet értelmét csak az örökkévalóság távlatai alapján ismerhetjük meg.

Könyvében Gál Ferenc idézi azokat az ismert és szkeptikus véleményeket, melyek szerint Krisztus megjelenése nem alakította át a világot. Hozzáteszi: kétségtelen, hogy a világban ma is hatalmas a bűn ereje, az ember jobban szereti a sötétséget, mint a világosságot. A szenvedés és a halál azóta is áldozatokat követel, s az emberek kapcsolatát sokkal inkább a gyűlölet, mint a szeretet jellemzi. Ám a hívő ember azt is látja, hogy „itt van a történelemben a kiolthatatlan világosság, amit semmiféle sötétség nem fog elborítani. Krisztus alakját, tanítását és kegyelmét nem lehet többé a történelemből kiiktatni. A legnagyobb bizonyosságot pedig az adja, hogy ez a világ már a megváltott világ, és ezt semmiféle emberi gyöngeség vagy bűn nem változtathatja meg” (Szent István Társulat, 2015).

szerző:Bodnár Dániel/Magyar Kurír

forrás:magyar kurír katolikus hírportál

Leave a Reply 2904 megnézve, 1 alkalommal mai nap |
Tags: