< Böngészés > Főoldal / Életképek/bulvár / Blog article: Szanyi a Fidesz és az MSZP szövetségéről

| Mobile | RSS

Szanyi a Fidesz és az MSZP szövetségéről

2015. szeptember 30. | hozzászólás | Életképek/bulvár

Szanyi a Fidesz és az MSZP szövetségéről

szerző:Katona Mariann

Néztem egy jó nagyot – lapunkhoz is eljuttatott írása alapján így fogalmazott Szanyi Tibor, amikor meghallotta, hogy pártja vezetése szerint az európai menekültügyi problémák rendezése kapcsán Orbán Viktor rátért a józan ész politikájára.

A szocialisták európai parlamenti képviselője ezért sorra vette a kormányfő által javasolt hat pontot, és arra igyekezett rávilágítani, hogy pártja mennyire mást kínál. Példaként azt hozta, hogy a kormányfő Törökországgal való kiemelt partnerségről beszél, míg a szocialista javaslat arra szorítkozik, hogy a válság sújtotta régiókban kell elősegíteni a normális élet feltételeit.

Kifejtette, hogy miközben a miniszterelnök szerint a menekülteket és a gazdasági bevándorlókat már a schengeni határokon kívül szét kellene választani, az MSZP inkább nagy kapacitású magyarországi ideiglenes menekülttáborok felállításában látja a megoldást. Az ellentétes javaslatok közé sorolta azt is, hogy míg Orbán Viktor Görögország határait védené uniós erővel, az MSZP az összes külső határt közös szervezettel védené.

Szanyi kitért arra is, hogy a kormányfő szerint minden uniós tagállamnak a közös kasszába való befizetéseit növelni, az uniótól kapott támogatásait pedig csökkenteni kellene 1 százalékkal, az MSZP „ehhez képest” közös pénzügyi alap létrehozását indítványozza, amelyhez a tagországok a költségvetéseik akár 1 százalékával járuljanak hozzá.

– Egy szó, mint száz, éljen a Fidesz–MSZP alkalmi szövetsége, amely az európai megoldások szintjén oly ártatlan, mint a ma született bárány. Meg lényegtelen is. Ha viszont ettől jobb kedvünk lett, akkor már megérte – közölte Szanyi saját pártja kommunikációját kritizálva.

Ennek a cikknek a nyomtatott változata a Magyar Nemzetben is megjelent. A megjelenés időpontja: 2015. 09. 30.
forrás:mno.hu

Leave a Reply 643 megnézve, 2 alkalommal mai nap |