< Böngészés > Főoldal / Fecsegő hírek / Blog article: Dzsihádi János, az Iszlám Állam lefejezőembere állítólag befosott az IS-től, és most ő is menekül előlük

| Mobile | RSS

Dzsihádi János, az Iszlám Állam lefejezőembere állítólag befosott az IS-től, és most ő is menekül előlük

2015. október 23. | hozzászólás | Fecsegő hírek

Dzsihádi János, az Iszlám Állam lefejezőembere állítólag befosott az IS-től, és most ő is menekül előlük

Önmagához méltó módon fejezte be a hóhérkarrierjét az Iszlám Állam (ISIS, IS vagy IÁ) propagandavideóiban látható, Jihadi Johnnak elnevezett férfi: állítólag kiábrándult az ISIS-ből, és attól való félelmében, hogy esetleg őt is le fogják fejezni, elmenekült az Iszlám Állam által ellenőrzött területről egy másik szíriai militáns csapathoz csatlakozva.JIHADI JOHN IDENTIFIED AS LONDONER

Állítólag azért szart be, mert februárban leleplezték, hogy ő Mohammed Emwazi, egy 1988-ban Kuvaitban született brit állampolgár, aki 1994-ben, 6 évesen került az Egyesült Királyságba. Valószínűleg attól félt, hogy a riválisai merényletet terveznek ellene, vagy hogy a szervezetnek már nincs a hasznára, és „eldobnák, mint egy követ” – mondta a BBC-nek egy névtelen forrás.

Mielőtt az ISIS hóhérja lett, egészen világias, a Szíria és Irak jelentős részeit megszálló ultraiszlamista terrorcsoport értékrendjével homlokegyenest ellentétes életet élt, például egyszer őrizetbe vették, mert részegen balhézott egy repülőn.
Néhány hete (a több tucatnyi szökésben lévő terroristából) az egyik volt ISIS-es, a 24 éves Abdel-Majed Abdel Bary, aki L. Jinny néven rappelt Londonban, és akiről korábban azt hitték, hogy ő lehet Jihadi John, magát menekültnek álcázva próbált meg elrejtőzni a török-szíriai határzónában. (Sputnik News)

forrás:444.hu

Leave a Reply 307 megnézve, 1 alkalommal mai nap |