< Böngészés > Főoldal / Fecsegő hírek / Blog article: Zsidó őse miatt nem lett führer „a magyar nép megrontója”

| Mobile | RSS

Zsidó őse miatt nem lett führer „a magyar nép megrontója”

2016. február 28. | hozzászólás | Fecsegő hírek

Zsidó őse miatt nem lett führer „a magyar nép megrontója”

szerző:Kolozsi Ádám

 

A népbíróság halálos ítélete után 1946. február 28-án vezették a vesztőhelyre Imrédy Bélát, Magyarország 16. miniszterelnökét. A hetven évvel ezelőtti kivégzést a korabeli sajtó „a legfőbb háborús bűnös” méltó megbüntetéseként tálalta. Azt az Imrédyt titulálták „a magyar politikai élet legnagyobb méregkeverőjének”, aki alig egy évtizeddel korábban még az ország nagy modernizátorának ígérkezett, majd a magyar Vezért látták benne, hogy aztán a szélsőjobb elsőszámú tekintélye legyen.

A népbírósági perek látszólag a háború utáni világ teljes szakítását jelentették az előző korszakkal, de hogy a történelem ennél valamivel bonyolultabban működik, azt a Ludas Matyinak ez a ‘45-ös karikatúrája is mutatja.

Fotó: Ludas Matyi

A képen Imrédy egyszerre a Horthy-rendszer úri világának méltóságosa és karvalyorrú zsidó, kezében Dávid-csillagos kincses zsák az ellopott zsidó vagyonnal. A mából nézve talán bizarr, hogy 1945 őszén egy antiszemita ábrázolásmód ilyen módon tovább élhetett, de a kép éppen azért is érdekes, mert jól kifejezi a háború utáni „nulla év” újrakezdésének ellentmondásosságát és viszonylagosságát. Miközben Imrédy egyik fő bűne súlyos antiszemita politikája volt, őt itt is éppen antiszemita alapon gúnyolták, életben tartva azt az őt már 1939-ben kompromittáló hírt, hogy a zsidókat faji alapon kirekesztő politikusnak az egyik őse maga is zsidó volt.

Mint azt Szegedi Csanád (fordított) pálfordulása után is többen felelevenítették, egyszer már sokkal magasabb szinten szembesítettek egy antiszemita politikust saját zsidó származásával, és Imrédyt ezzel ‘39-ben sikerült is lemondatni a miniszterelnökségről.

Valójában a zsidó származással való zsarolás egy hónapok óta zajló játszma aduja volt, mellyel a Mussoliniéhez hasonló szerepre vágyó, a konzervativizmust vezérelvű totalitárius rendszerre cserélni kívánó kormányfőt végre elmozdíthatták.

Antiszemita modernizátor

Pedig Imrédy egyáltalán nem úgy indult, mint akit az Isten is a magyar Führernek teremtett. Jó nemzetközi kapcsolatokkal rendelkező, elismert pénzügyi szakemberként, angolszász orientációjú gazdaságpolitikusként került Gömbös kormányába és aztán a Nemzeti Bank elnöki székébe; amikor 1938 májusában Horthy kinevezte miniszterelnöknek, a szélsőjobb még inkább liberális bankárt gyanított benne. Beiktatása után a demokratikusabb lelkületű képviselők is lelkesedtek a gazdasági és a szociális reformterveit hallva; „a zsidók is szeretik” – írta róla a külföldi sajtó.

Ehhez képest alig három hónappal később „csodálatos forradalmat” hirdetett, mellyel a magyar politikai rendszert teljesen át akarta alakítani, és nem a demokratikusabb irányba. Az olasz, illetve a Salazar-féle portugál modell volt számára irányadó; a program egyrészt szociális reformokról és jelentős földosztásról szólt, másrészt viszont fasiszta hivatásrendekről és a zsidótörvények következetes végrehajtásáról. Ezek az elemek Imrédynél mindvégig kiegészítették egymást: a modernizáció és antiszemitizmus nála kéz a kézben jártak. A szociális intézkedések egyúttal a „zsidó tőke” háttérbe szorítását jelentették, a meghirdetett „őrségváltás” a gazdasági javak újraelosztásáról szólt, de úgy, „hogy a szociális feszültségeket elsősorban a zsidóság kárára enyhítsék”.

Imrédy Béla és Benito Mussolini. Róma, 1938. július 19.

Fotó: Keystone-France / Europress / Getty

Szokták mondani, hogy Imrédyt Hitler indította el a fasizálódás és az antiszemitizmus útján, de mint Ungváry Krisztián könyvéből kiderül, ez az irány valójában már a politikai pályája elejétől jellemző volt rá. A szélsőjobbal szemben ugyan keményen lépett fel, Szálasit harmadszor is lecsukatta, de a különbség a nyilasoktól inkább kulturális és hatalomtechnikai volt, nem pedig ideológiai. Amit a nyilasok hőzöngve akarnak, ő megcsinálja visszafogottabban és okosabban, és azzal, hogy megvalósítja a programjuk több elemét, kihúzza alóluk a talajt – ez volt a terv, és Imrédynek döntő szerepe volt az első és a második zsidótörvényekben. Valójában éppen ez, a gyors ütemben terjedő zsidóellenesség volt az egyetlen terület, ahol teljesültek a politikai céljai.

A szélsőjobb felé tolódás és az egyre radikálisabb antiszemita intézkedések a következő évek magyar politikájának fő jellemzői voltak, ezt a folyamatot azonban mégsem Imrédy vezényelhette le. Részben azért nem, mert az ő, mellesleg a nagybirtokosok érdekeivel is ütköző totalitárius politikája a Horhy-rendszer neobarokk úri konzervativizmusával is szakítást jelentett. A rendeleti kormányzásra való áttérés terve heves ellenállást keltett, a kormánypárti képviselők többsége is elutasította a törvényjavaslatot. „Az utolsó évtizedek legalkotmányosabb miniszterelnöke Imrédy Béla, mert íme, ő a parlamentben bukott meg” – mondhatta erre gúnyosan Bethlen István.

Nahát

Pedig Imrédy maga akart lenni a magyar Führer. Amikor Horthyval ‘38 augusztusában Berlinbe látogatott, lenyűgözték a német katonai parádék és a Hitler körüli hisztéria. Föllelkesülve a látottakon, katolikus alapon álló vezérelvű rendszert akart csinálni Magyarországon. Korábban Gömbös is próbált vezérkultuszt teremteni, de ebben Imrédy volt az igazán tudatos. Valójában ebbe bukott bele: túl nagy pozíciót akart magának, amivel nem csak a parlamentáris keretekhez ragaszkodó politikai elitet idegenítette el, de Horthyt is féltékennyé tette. A kormányzó így nem bánhatta olyan nagyon, hogy a zsidó dédnagyapa miatt Imrédyt lemondásra kényszerítették.

Adolf Hitler Horthyt fogadja 1938 augusztusában, balra Imrédy Béla.

Fotó: ullstein bild

Bár „a zsidó antiszemita” lelepleződésekor a kabaréban szavak nélkül is mindenki rajta röhögött, Imrédy politikailag túlélte a botrányt. Sőt, hamarosan ő lett az ellenzék vezére, akire a németek fő magyarországi szövetségesükként tekintettek. A reformjait az úri politizálással végképp szakítva ekkor már egy osztálymentes társadalmat hirdető, jól szervezett szélsőjobbos tömegmozgalommal akarta megvalósítani. Ez a nyilasokhoz képest középosztályi jellegű, de lefelé, a nem szocdem munkások és a kispolgárok irányába is nyitott volt; rémisztő, de profi politikai marketinggel – mondta az Indexnek Paksa Rudolf, a korszak szélsőjobboldali mozgalmait kutató történész.

Már csak a csodaszarvasos-paramilitáris szimbolika és a szónoklat külsőségei miatt is érdemes megnézni ezt a filmhíradó-részletet a Magyar Élet Mozgalom megalakulásáról, ahol Imrédy így hirdetett programot: „Magyar testvér, értsd és halljad, mit akarunk: új Magyarországot, nacionalista társadalmat, katonai szellemet, faji öntudatot, fajvédelmet, lelki reformot, tehát keresztény erkölcsöt”.

Közben az antiszemitizmusa még radikálisabb lett. Beadványaiban „gyökeres megoldásról” beszélt, mert csak ez „tudja nyugvópontra juttatni” a zsidókérdést. „A zsidóság már eljátszotta a jogát arra, hogy mérsékelt intézkedéseket érvényesítsenek vele szemben” – írta, és a zsidók teljes elkülönítését, külső megjelölését, teljes vagyonuk keresztény kézbe adását követelte. A mozgalomban ugyanakkor intellektuális töltet is volt, pártja vonzotta a szociálisan érzékeny értelmiségieket, többek között Páger Antal, de Illyés Gyula is a pártvezér baráti körébe tartozott.

Halálfejes lobogó alatt

Legközelebb a német megszállás után jutott szerephez. A németek őt szánták a bábkormány miniszterelnökének, de Horthy félt, hogy túl önjáró lenne, és Veesenmayer beleegyezésével inkább Sztójayt nevezte ki. Imrédy gazdasági miniszter lett, de valójában ő volt a kormány meghatározó figurája, egészen addig, amíg az SS-szel konfliktusba keveredett, mert nem akarta kiadni a németeknek az elvett zsidó vagyont, így megint elővették a származását, és lemondatták.

 

Imrédy Béla 1946 februárjában a bírósági tárgyalásán.

Fotó: John Phillips

„A halál jele alól hirdetjük, hogy jön a győzelem! De addig, míg az kezünkben nincs, számunkra nincs és nem lehet más gondolat, nem lehet más akarás, nem lehet más törvény, csak egy: a harc!” – mondta a ‘44-ben létrehozott Keleti Arcvonal Bajtári Szövetség nagygyűlésén, jelképük, az óriási halálfejes lobogó alatt.

Végig a totális háború pártján állt: Megszavazta a nyilas hatalomátvételt és a háború folytatását ‘44 őszén is, majd amikor eljött az idő, Ausztriába menekült. Egy évvel később ott tartóztatták le.

A háború utáni népbírósági ítéletek megítélése nem egységes. Több 1945-48 közötti per – függetlenül attól, hogy ezek áldozatai egyébként gyakran maguk is bűnösök voltak, mint arra a közelmúltban a Hóman– és a Donáth-szobor botránya is rávilágított – koncepciózus volt, Imrédy elítélésével kapcsolatban azonban nincs érdemi vita. Kirakatper volt ugyan, és a bírák buzgalmukkal a saját elhatárolódásukat is igyekezhettek kifejezni a Horthy-rendszerrel szemben, de a vádpontok lényegileg megalapozottak voltak: Imrédy az állami antiszemitizmus egyik fő kezdeményezője, háborús uszító és a megszállás után német kollaboráns volt. Bűnbaknak is kellett persze, de alkalmas is volt rá, mert valóban súlyosak voltak a bűnei. A riporter így számolt be az egykori nagy modernizátor és szociális reformer utolsó pillanatairól:

A puskaropogás pillanatában Imrédy teste a porbahull, elnyúlik a földön. A magyar nép megrontója, akinek oly sok bűn terheli a lelkét, a magyar nép akaratából elvette méltó büntetését.

forrás:index.hu

 

Leave a Reply 482 megnézve, 1 alkalommal mai nap |