< Böngészés > Főoldal / Életképek/bulvár / Blog article: Lóránt Károly: Rosszul begombolt mellény

| Mobile | RSS

Lóránt Károly: Rosszul begombolt mellény

2016. július 6. | hozzászólás | Életképek/bulvár

Lóránt Károly: Rosszul begombolt mellény

Vegyenek mély lélegzetet, és Brüsszeltől független szakértők bevonásával dolgozzák fel az integráció eddigi tapasztalatait…

Ha van valami, amiért meg kell őriznünk Jose Manuel Barroso volt európai bizottsági elnök emlékét, akkor az az unió lényegének pontos meghatározása. Majdnem egy évtizede, 2007 júliusában egy sajtótájékoztatón egy holland újságíró azt a kérdést tette fel a bizottság akkori elnökének, hogy ha az Európai Unió nem egy szuperállam és nem is egy nemzetközi szervezet vagy diplomaták játszótere, akkor mi lesz, ha az Európai Tanács által éppen elfogadott „reformszerződés” életbe lép. A kérdés hátterében az volt, hogy két ország (Franciaország és Hollandia) 2005-ben népszavazáson utasította el az Európai Konvent által kidolgozott európai alkotmányt, és kétévi tanácstalanság után a ravasz francia elnök, Nicolas Sarkozy úgy alakította át a dokumentumot, hogy az a korábbi egyezmények egyszerű módosításának hasson, amiről az érintett országokban nem kellett népszavazást tartani.

Ez volt a „reformegyezmény”, amely az elfogadás után a lisszaboni szerződés nevet kapta. Nos, a kérdésre a bizottsági elnök a következő választ adta: „Néha az Európai Uniót egy birodalmi szervezethez szeretem hasonlítani, a méretünk egy birodaloménak felel meg.” Az őszinte és pontos leírás, amit Barroso egyébként egyetemi előadásaiban szokott használni, nagy felhördülést váltott ki az igaz szóhoz nem szokott brüsszeli újságírók körében, úgyhogy a Barroso mellett ülő Margot Wallström, a kommunikációért felelős svéd biztos rögtön el is akarta ütni a válasz élét azzal, hogy az amerikai külügyminiszter, Madeleine Albright egy bonmotját idézte. Albright szerint ugyanis, aki meg akarja érteni az Európai Uniót, annak vagy zseninek kell lennie, vagy franciának.

Mert mi is egy birodalom? A birodalom definíciószerűen erős központi hatalom által irányított, földrajzilag kiterjedt és számos országot-népcsoportot összefogó államalakulat. Kétféle úton jöhet létre: területi birodalomként, amely közvetlen hódítás és katonai erő alkalmazása útján keletkezik, és hegemonikus birodalomként, amely inkább a gazdasági-politikai kényszerítés eszközeivel élve hajtja uralma alá a kisebb, gyengébb államokat. Ez a definíció pontosan ráillik az Európai Unióra, mert népessége valóban igen vegyes, szinte minden országban más nyelvet beszélnek. Az unió fenntartása részben szintén erővel, mindenekelőtt gazdasági nyomással történik.

Hasonlóan más, a történelemből ismert birodalmakhoz, az unió is terjeszkedik, és ugyancsak hasonlóan az ismert birodalmakhoz, az unió irányítása sem demokratikus eszközökkel történik. Barroso meghatározása tehát pontos volt, ám politikai szempontból elfogadhatatlan, hiszen tagadja például a lisszaboni szerződés preambulumában deklarált elkötelezettséget a szabadság, a demokrácia, az emberi jogok és alapvető szabadságok tiszteletben tartása és a jogállamiság elvei mellett. A britek, amikor az unióból való távozás mellett döntöttek, ebből a birodalmi struktúrából akartak kiszabadulni, és a rájuk gyakorolt gazdasági nyomás azonnal meg is jelent részben az unió különböző vezetőinek egyes nyilatkozatai, részben a nemzetközi sajtó, a hitelminősítők, a pénzpiacok negatív megítélése formájában. Donald Tusk például, tolmácsolva az Európai Unió maradék huszonhét tagjának véleményét, kijelentette, hogy az Egyesült Királyság csak úgy férhet hozzá az egységes piachoz, ha elfogadja a négy uniós
szabadságot (áruk, szolgáltatások, tőke, munkaerő szabad áramlását), holott – mint ezt Cameron az utolsó, az uniós vezetőkkel töltött vacsorán mondotta – pont a munkaerő szabad áramlása volt az, ami miatt a kilépéspártiak kerültek többségbe.

Az uniós vezetők keménykedése a még meg sem kezdődött kilépési tárgyalások előtt feltehetően a bennmaradottaknak szól, nehogy esetleg mások is a kilépésen gondolkodjanak. Érdekes módon az integráció egyik fő építőmestere, a most nyolcvanhat éves volt német kancellár, Helmut Kohl egészen másként látja a helyzetet, és a kilépési tárgyalások siettetése és szigorúsága ellen figyelmeztet, mondván, hogy Európának egy mély lélegzetet kell vennie, és egyet hátralépnie, mielőtt kettőt lépne előre. Kohl arra is figyelmeztet, hogy az európai vezetőknek jobban kellene respektálni a nemzeti és regionális különbségeket.

Feltehetően ezek a különbségek azok, amelyek elkerülik az uniós vezetők figyelmét. Valaha, amikor az integráció előfeltételeit komolyan vették, készült egy jelentés (az 1977-es MacDougall-riport), amely csak a költségvetésre koncentrálva – föderális és egységes országok tapasztalatait feldolgozva – felvázolta az integráció feltételeit, vagyis azt, hogy az integráció előrehaladásával egyre több központi forrásra van szükség a gyengébben fejlett régiók felzárkóztatása érdekében. Az integráció jelenlegi fokán például a GDP öt-hat százalékának központosítására lenne szükség, ezzel szemben a nettó befizetők az egy százalékot is sokallják. A MacDougall-riportról azonban ma Brüsszelben senki sem hallott, és valószínűleg nem is akar hallani.

Az EU–27-ek megegyeztek, hogy – a szlovák elnökség jegyében – szeptemberben, Pozsonyban összejönnek, hogy az Egyesült Királyság távozása után újragondolják Európa jövőjét. Amire azonban az egység újbóli deklarálása helyett sokkal inkább szükség lenne, az az, amit Kohl is ajánl, vegyenek egy jó mély lélegzetet, és például Brüsszeltől független szakértők bevonásával dolgozzák fel az integráció eddigi tapasztalatait, és talán kérdezzék meg az uniós polgárok véleményét is.

Volt egy, a haza bölcsének nevezett magyar politikus, aki annak idején azt mondta, hogy ha egy mellény rosszul van begombolva, azt ki kell gombolni és újra begombolni. Az unió nagyon sok szempontból egy rosszul begombolt mellényhez hasonló, ideje lenne tehát elgondolkodni az újragombolás lehetőségén.

forrás:magyar hírlap.hu

Leave a Reply 760 megnézve, 1 alkalommal mai nap |