< Böngészés > Főoldal / Sport / Blog article: 2016 Rio olimpiai összefoglaló

| Mobile | RSS

2016 Rio olimpiai összefoglaló

2016. augusztus 16. | hozzászólás | Sport

Az újabb pólós drámát már nem Magyarország nyerte

Vízilabda, férfiak, negyeddöntő, Olimpiai Uszoda, 16.00
Magyarország–Montenegró 11-13

17:44

Összefoglaló

Senki sem gondolhatta komolyan, hogy a két győzelemmel, egy döntetlennel és két vereséggel a negyedik helyen éppen hogy csak továbbjutó Montenegró ellen fiesztát rendezünk majd a negyeddöntőben. Már csak azért sem, mert az utóbbi években iszonyatosan kemény meccseket vívtunk ellenük, rendre egy góllal nyert valamelyik fél: ők Eb-elődöntőben, mi vb-döntőben bizonyultunk jobbnak az utóbbi évek fontos tornáin.

A montenegrói nehéztüzérek nemcsak töltöttek, lőttek is becsülettel, Nagy Viktor csak kapkodta a fejét az első két negyedben. Azt azért hozzá kell tenni, hogy a védők nem igazán segítették, így a második negyedben már cserélhettünk is kapust. Amikor Decker Attila csobbant, már 1-4 állt az eredményjelzőn, Scepanovic védőlapján pedig 8/7. Pedig ő sem top hármas kapus, mégis sikerült „belőnünk”.

Látványos volt, hogy a két Varga fivér mennyire nincs formában, Dániel a kapu mellé durrogtatott, vagy blokkolták lövéseit, a csapatkapitányságot bátyjától megöröklő Duminak néha kicsúszott a kezéből a labda. A szélsőink viszont nagy nehezen beindultak: Vámos két iszonyatos balosát már Scepanovic sem tudta kiszedni (5-6), pislákolt a remény újra. Hátul viszont továbbra is zavar volt a fejekben, kétszer is úgy kaptunk gólt, hogy a bekkek nem értették meg egymást, így üresen maradt egy montenegrói.

Viszont elöl végre kezdtek elsülni a magyar kezek, Brguljan hiába hizlalta újra kétgólosra az előnyt (6-8), Erdélyi is triplázott Vámos mellett, és továbbra is tapadtunk az ellenfélre. Decker becserélése abszolút bejött, úgy repkedett a kapuban a Szolnoki Dózsa hálóőre, mintha már a döntőben lennénk. Majd jött Varga Dénes, aki az egész meccsen jóval valós tudása alatt játszott. Akkor villant, amikor senki sem gondolta volna, ahogy azt szokta. Tizenkét méterről eleresztett lövésével egyenlítettünk (9-9), 1-1 után álltunk újra egálra.

A rendes játékidőben már nem tudtak betalálni a csapatok, így jöhettek az ötméteresek. Náluk Ivovic, Radovic és Brguljan belőtte, nálunk a Varga testvérek lőttek hibátlanul, Vámos keze azonban megremegett, Scepanovic megfogta a büntetőjét. Decker ujjheggyel kitolta Janovic ötméteresét, megint felcsillant a remény, de nem sokáig. Hosnyánszky gyengén, középre célzott, védett a montenegrói kapus, majd Paskovic lezárta a meccset.

Az a fajta figyelmetlenség, amely miatt az első három csoportmeccsünkön döntetlent játszottunk, a negyeddöntőben visszaütött. Az eddigi legjobb ellenféllel szemben ez már túl sok volt. Első egyenes kieséses meccsünkön az is bebizonyosodott, hogy ilyen kaliberű ellenfél ellen már nem fér bele, ha az egyik Varga testvér sem hozza a tőle elvárt szintet.

Szívós Márton az M4 Sportnak: – Most okosat kellene mondanom, de nehéz. Büszke vagyok a csapatra, óriási meccset játszottunk, visszajöttünk a hátrányból. Az orosz rulettet az ellenfél nyerte. Nagy iramot diktáltunk az elején, sokat lőttünk, de pontatlanul. Aztán hátul elkezdtünk jobban figyelni, elöl pedig precízebben lőttünk. Nem számolgattunk, hogy kivel játszunk itt a negyeddöntőben, őket sodorta elénk a sors. Egy álomnak vége, de van még meccsünk, szeretnénk jól szerepleni. Hogy milyen álmom van még? Az ötödik hely megszerzése.

Kis Gábor az M4 Sportnak: – Most nagyon nehéz bármit is mondani. Kikaptunk, nehéz lesz ezt megemészteni, egy álom összetört. Mindenképpen szeretnénk az ötödik helyet megszerezni, de előbb le kell zárni a történteket.

Benedek Tibor szövetségi kapitány az M4 Sportnak: – Szerintem nem a szerencse döntött az ötmétereseknél, fejben dőlt el. Most gyengébbek voltunk a büntetőkben. Lélektani előnybe kerültünk, amikor visszajöttünk a gyenge első negyed után. Sok álom veszett most a semmibe. Mindig készültünk a büntetőkre, csak eddig sosem jöttek, most így sikerült. Lehetnek még meglepetések is a többi meccsen, szóval előfordulhat, hogy nagyon erős csapat ellen fogunk játszani a helyosztókon.

Magyarország–Montenegró 11-13 (1-2, 2-3, 3-3, 3-1 – ötméteresek: 2-4)
Gólszerzők: Erdélyi 3, Vámos 3, Varga Dénes 2, Manhercz K., illetve Ivovic 3, Drasko Brguljan 2, Radovic, Janovic, Paskovic, Klikovac

forrás:mno.hu

———————————————–

 

Megvan a hatodik arany – Szabó, Kozák kajakduó

Szabó Gabi és Kozák Dana a célban (K2 500 m)
Szabó Gabi és Kozák Dana a célban (K2 500 m)
Fotó: Kovács Tamás / MTI
Óriásit lapátolva aranyérmet nyert 500 méteren a kajakkettősök női versenyében Szabó Gabriella és Kozák Danuta! A hagyományokat megőrizve a németekkel volt a duó nagy versenyben, de az utolsó pillanatban megindított támadást visszaverték Szabóék, és 51 ezreddel nyertek. Pedig Kozák nincs is százszázalékos állapotban…

– Szabó és Kozák: hogyan működhet ez ennyire jól? PORTRÉ
– A kajakos aranydélután a győzelemig, PERCRŐL PERCRE
– A teljes magyar
riói program

Jöhetett itt betegség, rosszullét, hasmenés, a napnál is világosabb: jelenleg nincs jobb női páros a világon Szabó Gabriella és Kozák Danuta kettősénél. A világ- és Európa-bajnoki címvédő egység Rióban megszerezte az olimpiai aranyat is – a magyar csapat hatodik idei ötkarikás elsőségét –, Kozák pályafutása harmadik, Szabó második olimpiai győzelmét könyvelhette el.

A magyar csapat tegnap még félve nyilatkozott az esélyekről, Kozák rosszulléte ugyanis keresztül húzhatta a számításokat, ám szerencsére a csapat orvosi stábja tökéletes munkát végzett: estére már jobban volt a versenyző, aki igyekezett minden erejét mozgósítva tolni a hajót a fináléban Szabó Gabriella alá.

A rajtból a német és a magyar egység jött ki a legjobban – ilyen sorrendben –, s az első 200 méteren Franziska Weber és Tina Dietze is lapátolt az élen, ám a magyarok fehér hajója 250 méternél átvette a vezetést. Nagyon lehetett érezni a négy versenyző mozgásán, hogy abszolút nincs lefutva még ez az ütközet. Négyszáz méternél a németek indítottak egyet, Szabóék képesek voltak reagálni rá, s hatalmas hajrával mindössze néhány centivel maguk mögé utasították a német egységet.

Az arany biztosan jó orvosság lesz Kozáknak, szükség is lesz rá, hiszen a nemzet Danája még két számban kell hogy versenyezzen az ötkarikás játékokon, 500 méter egyesben és a női négyes tagjaként. Az éremátadás után egymás kezét fogva hallgatták Himnuszunkat a hölgyek, akiknek nem győzünk szívből gratulálni.

Kovács Katalin és Douchev-Janics Natasa 2004-es olimpiai csúcsa a végzetesen kifáradt lányok versenyében nem dőlt meg, de ez nem érdekes, az már annál inkább, hogy a magyar hajó 51 ezredmásodperc előnnyel érte el a virtuális fehér vonalat.

Nyilatkozatok

Szabó Gabriella: – Én sem tudom, honnan volt erőnk a végén, de azt tudtuk, hogy az utolsó 20 méteren dől el minden, akkor indították a németek a támadást. Nem lehet elképzelni, hogy milyen bizalom van közöttünk Danutával.
Kozák Danuta: – Hát igen, kemény éjszaka volt a tegnap előtti, amikor hétfőn az előfutam után beértünk a pályáról Gabinak úgy kellett visszavonszolnia engem a stéghez. Ma sem voltam 100 százalékos állapotban, Gabi csapása és lelke vitt be minket.

Már aranyéremmel a nyakukban a következő szavakkal álltak az M4 Sport rendelkezésére:

Kozák Danuta: – Az, hogy itt állhattunk egymás mellett a dobogón, egy megvalósult álom. Boldog születésnapot kívánok Gabinak.

Olimpiai bajnokok: balra Szabó Emese (vívás), jobbra Szabó Gabriella (kajak), középen a háttérben Kovács István (ökölvívás)
Olimpiai bajnokok: balra Szász Emese (vívás), jobbra Szabó Gabriella (kajak), középen a háttérben Kovács István (ökölvívás)
Fotó: Kovács Tamás / MTI

Kozák Danutának tehát már három olimpiai aranyérme van, Szabó Gabriellának pedig kettő, aki viccesen beszélt arról, hogy klubja, a BHSE szakosztály-igazgatóját, Horváth Gábort befogta a házi ranglistán.

Storcz értékelt

Storcz Botond szerint a folytatás szempontjából is rendkívül fontos, hogy a Szabó Gabriella, Kozák Danuta kajakpáros győzött kedden 500 méteren a riói olimpián. A felnőtt válogatott vezetőedzője az MTI-nek úgy nyilatkozott, ha nincs Kozák Danuta betegsége, nagyobb előnnyel nyert volna a kettős. „De teljesen mindegy, mennyivel nyertek…” – tette hozzá. „Nekem az volt a benyomásom, hogy egy ilyen múló rosszullét leginkább a magabiztosságot tudja elvenni, ők joggal bíztak abban, hogy az elvégzett munka elég arra, hogy olimpiai bajnokok legyenek. De egy ilyen, előre nem számolt malőr kicsit az ember kedvét el tudja csúfítani. Az egészséges önbizalmat képes egy kicsit megtépázni. De Danuta tegnap dél óta egészséges.” – mondta Storcz Botond. „Danutának még két, Gabinak egy versenyszáma van, mindkettőben címvédőként indulnak, nagyon nagy lelki pluszt jelent, hogy nyertek. Többet, mintha ugyanennyivel másodikak lettek volna…” – mondta Storcz Botond.

Szabó Gabriellával tavaly a Magyar Diáksport Napján találkoztunk, akkor így vallott sportpályafutása kezdeteiről:

– Úszni kezdtem három-négy éves koromban, így az úszótáboros élmények kezdettől fogva meghatározták a sporttal való kapcsolatomat. Amikor kicsi voltam, a medence aljáról felhúzható játékokkal motiváltak minket, vagy karikákat kellett átúsznunk. Játékos volt az első sportágválasztásom. Amikor jött a kajak, kilencéves voltam. Jó érzés volt kitűnni az osztálytársaim közül, szívesen vittek iskolai versenyekre. Öröm látni, hogy a mostani diákok is ugyanúgy élvezik a versengést, mint annak idején én. Jelen pillanatban úgy készülünk a riói olimpiára, hogy bár megvannak a kvóták, a csapatba kerülésért folytatott harcba mindenki tiszta lappal indul a válogatottból. Nekem is volt már olyan olimpiai felkészülésem, hogy a semmiből tűntem föl. A név és az elért eredmények nem számítanak. Jövőre négy hazai válogató lesz, ott kell bizonyítanunk, méghozzá világszínvonalon. Bárki felbukkanhat, vagy megerősödhet egy aktuális ellenfél.

Baráth Etele, a Magyar Kajak-Kenu Szövetség elnöke
– Kozák Danuta legyőzte önmagát azzal, hogy betegsége ellenére is megnyerte a riói olimpiát. Azt láttuk a végén, hogy egy kicsit elfáradtak. Én szerintem a magyar és a világ kajak-kenu sportjában ők azok a versenyzők, akik meg tudták csinálni, hogy ennek ellenére megnyerik ezt az olimpiát. Rettentő kemény volt az egész verseny, a vége különösen. Megmondom őszintén, a tegnapi nagyon rossz hangulat után én nagyon-nagyon boldog vagyok. Kozák Danutának, aki egyesben és négyesben is címvédőként indul Rióban, ez a győzelem hihetetlen erőt, magabiztosságot ad, s holnapra, az egyesre még fog javulni az egészségi állapota. Az első helyen kívül Douchev-Janics Natasa megnyerte a B döntőt, Kopasz Bálint pedig 19 évesen második lett, ez is összességében a magyar kajak-kenu sport erejét mutatja. A doppingügyekről: ezeket a vizsgálatokat mi rendeltük el, a legdrágábbakat rendeltük, s mi olyanokat is eltiltottunk, akinél nem volt hivatalosan dopping, csak meg nem engedett szert szedtek. Mi ezelőtt másfél-két évvel eldöntöttük, hogy keményen küzdünk a sport tisztaságáért. Hosszú távon mindenképpen nyerni kell, mert a fiatal generáció roppant erős, s nem szabad, hogy megtévedjen. (MTI)

A többiek

Előzőleg Vasbányai Henrik kenuzott 1000 méteren, szépen haladt a vezető hármas mögött, és bár jól hajrázott, a szlovák színekben szereplő Farkas Vincent még nála is erősebb volt ebben a műfajban, így végül negyedik lett a futamban. Utólag viszont kizárták (tilos farvízen haladni), így nem mondhatja el magáról, hogy élete első, felnőttvilágversenyen elért eredménye egy olimpiai tizenkettedik helyezés.

Vasbányai Henrik: – Az igazság az, hogy nagyon fájtak a pályák, az előfutamtól kezdve bezárva most a B-döntőig mindegyik megviselt. Most arra figyelek, hogy ne kerüljek padlóra, nem engedhetem meg magamnak, hiszen van még egy párosverseny. A folytatásban a mostani tapasztalatok alapján annyiban változtatunk talán a taktikánkon, hogy nem engedjük el annyira a mezőnyt, mint amennyire szoktuk” – nyilatkozta a B-döntő után Vasbányai.

Az aranyfutamot követően Douchev-Janics Natasa kajakozott a sprintszámban, 200 méteren. Az ötös pályán alaposan körülnézve nyerte meg a B döntőjét, ezzel kilencedik lett az olimpián. Tükörsimán nyert, még be is rúgta a hajóját, de erre nem volt szükség.

A magyar vonatkozású programzáráson Kopasz Bálint, 19 éves kajakosunk, juniorvilágbajnok volt érdekelt 1000 méteren a B döntőben. Remek rajtja után kicsit visszaesett, sokáig tartotta negyedik helyét, amiről 750-nél eggyel előrébb lépett, 1000-nél pedig még eggyel, még a kanadai sztárt, Adam van Koeverden első helyét is veszélyeztette. Összességében kilencedikként zárt tehát, minden elismerés megilleti.

A kenu egyesek versenyében egyébként megvédte címét a német Sebastian Brendel, ahogy női K1-200 méteren az új-zélandi Lisa Carrington is.

Sikersportág

A sportág 1936 óta szerepel az olimpia műsorán, igaz akkor még csak négy számot – a férfiak számára K1, K2, illetve C1, C2 1000 méteres versenyt – rendeztek. A magyar kajakosok és kenusok korábban összesen 22 arany-, 29 ezüst- és 26 bronzérmet szereztek. Az első bajnoki cím Fábián László és Urányi János nevéhez fűződik: a kajakpáros az 1956-os melbourne-i játékokon 10 000 méteren végzett az élen. A legeredményesebb versenyző a Londonban is csapattag Douchev-Janics Natasa, valamint Storcz Botond jelenlegi vezetőedző, továbbá Kovács Katalin és Kammerer Zoltán, ők mindannyian három aranyérmet szereztek a korábbi játékokon. Kovácsnak ezenkívül van öt ezüstje is, Douchev-Janicsnak két ezüstje és egy bronza, Kammerernek pedig egy ezüstje. Legutóbb, Londonban három aranyérmet gyűjtött a sportág: győzött a női kajaknégyes, valamint a Dombi Rudolf, Kökény Roland kajakos duó 1000 méteren és Kozák Danuta egyesben 500 méteren.

—————————————————-

Birkózás: nagy remények után nagy csalódás

Kiss Balázs élete első olimpiáján kiesett a kötöttfogásúak 96 kilós versenyében
Kiss Balázs élete első olimpiáján kiesett a kötöttfogásúak 96 kilós versenyében
Nagyon bíztunk abban, hogy a ma szőnyegre lépő birkózóink, Lőrincz Tamás (66 kg) és Kiss Balázs (96 kg) eljut az éremcsatákig. Sajnos mindketten kiestek, így ezúttal nem jutott érem kötöttfogású válogatottunknak a riói olimpián.

Hittük, reméltük, hogy az első két napon megszerzett ötödik helyeket végre érmes helyek váltják fel a kötöttfogású versenyek utolsó napján a riói olimpián. Főleg az olimpiai ezüstérmes, többszörös Európa-bajnokunkban, Lőrincz Tamásban bíztunk, hiszen a felkészülése és a fogyasztása is remekül sikerült, és kimondottan azzal a céllal érkezett Brazíliába, hogy még jobb eredményt érjen el, mint négy éve. Ám Fortuna úgy döntött, ha olimpiai bajnok akar lenni, akkor kizárólag a legjobbakat kell a dobogó tetejéig vezető úton legyőznie.

Hidegzuhanyként ért mindenkit, hogy az éremesélyesnek tartott Lőrincz Tamás egy meccs után kiesett a riói olimpián
Hideg zuhanyként ért mindenkit, hogy az éremesélyesnek tartott Lőrincz Tamás egy meccs után kiesett a riói olimpián

Elsőként a 2013-as budapesti világbajnokság győztese, a tavalyi vb ezüstérmese, a dél-koreai Rju Han Szu ellen kellett bizonyítania. Nos, ez sajnos nagyon nem ment, ugyanis vitatható mérkőzésen 4-0-ra kikapott a dél-koreaitól, így már csak abban bízhatott, hogy ha ellenfele eljut a döntőig, akkor a vigaszágról megszerezheti a harmadik helyet. A meccsen a bírók megint nem adták meg az egyenlő esélyt a magyarnak. Az első menetben végig elnézték azt, ahogy Rju Han Szu sorozatban játssza el, hogy Lőrincz fojtogatja őt, sőt emiatt meg is intették. Ezzel kibillentették a ceglédi birkózót a megszokott nyugalmából, a dél-koreai pedig képes volt akcióra is, így simán nyert. Sajnos Rju a következő meccsén 2-1-re kikapott az örmény Arutjunjan Migrantól, ami azt is jelentette, hogy Lőrincz Tamás egy vereséggel kiesett a riói olimpián.

Kissnek se volt könnyű dolga

A 96 kilósok között a 33 éves Kiss Balázs sem kapott sokkal jobb sorsolást: selejtezni kényszerült az ukránok vb-bronzérmese, Dimitrij Timcsenko ellen. Nos, ezt fantasztikus birkózással megoldotta (3-0), így a nyolcaddöntőben a svéd óriás, az Eb-bronzérmes Fredrik Schön következett. 2009 világbajnoka azonnal támadólag lépett fel ellenfele ellen, és egy válldobást sikerült is végrehajtania, amivel megszerezte a vezetést (2-0). Ám a svéd magához tért, és egy mögé kerülés után négy pontért eldobta a magyar birkózót. Kiss hiába volt utána aktívabb – meg is intették a svédet –, a meccs elment (3-5), és ő is csak abban bízhatott, hogy a skandináv eljut a fináléig.

„Nagyon sajnálom. Az első meccsen kiválóan ment a birkózás, és ezen is jól kezdtem. Az akcióm után a bírók sokáig tanakodtak, hogy bebillent-e a svéd, én pedig azt hittem, nem adnak semmit, állásból megyünk tovább. Miután mégis megadták a pontokat nekem, már olyan helyzetben voltam, amelyben nem tudtam mit csinálni, szárazak voltunk, Schön pedig nagyon erős, jól emel. A végéig küzdöttem, mindent megpróbáltam, sajnálom” – jelentette ki Kiss Balázs.

Hát még azt hogy sajnálta, hogy az elődöntőig eljutó Fredrik Schön az utolsó lépcsőfokban elbotlott – kubai ellenfele, Yasmany Daniel Lugo Cabrera 2-0-ra legyőzte –, így Kiss is követte Lőrinczet.

Pont és érem nélkül távoztunk ezúttal a kötöttfogásúak mai versenynapjáról. Igazi hideg zuhany ez, hiszen kötöttfogású birkózóink éremért jöttek, és két ötödik hellyel zártak Rióban.

 ————————————–

Megvan a riói olimpia eddigi legnagyobb csalása


Nemcsak Lőrincz Viktor bronzmeccse után lehetett csalást reklamálni az olimpián. A riói közönség füttykoncertje közepette ünnepelte olimpiai bajnoki címét Jevgenyij Tiscsenko a férfi ökölvívók 91 kilogrammos súlycsoportjában. A világ- és Európa-bajnok orosz egyhangú pontozással nyert a kazah Vaszilij Levit ellen, de aki látta, azt mondta, ilyen csalást ritkán lehet látni.

A mérkőzést a nézőtérről végignézte Thomas Bach, a Nemzetközi Olimpiai Bizottság elnöke is, és láthatta, ahogy az első menetet a kazah sportoló uralta. Az ír és a kolumbiai pontozó szerint ez így is volt, az algériai az oroszt látta jobbnak. A második menetben Levit hasonló elánnal és taktikával bokszolt, meglepetésre a három bíró szerint mégis Tiscsenko volt a jobb.

Levit továbbra is megszállottként ment előre, egy nagy balhoroggal el is találta Tiscsenkót, fölénye egyértelműnek tűnt. Ezek után meglepetésre csak egy bíró adta a menetet a kazahnak, ez pedig azt jelentette, hogy végül az orosz karját emelték a magasba.

Aki a ringbe lép, megérdemli a tiszteletet

A közönség durva füttykoncertbe kezdett, a vesztes ugyanakkor hihetetlenül sportszerűen reagált, és a mutatóujját a szája elé téve próbálta csendre inteni a háborgókat.

Tiscsenko győzött

Forrás: Getty Images/2016 Getty Images/Julian Finney

„Hallottam a közönség reakcióját, de tudni kell, hogy a bokszolók között van szolidaritás. Azt hiszem, hogy minden harcos, aki a ringbe lép, megérdemli a tiszteletet. Aranyéremért jöttem, de nem sikerült az utolsó lépés, ezt azt jelenti, nem teljesítettem százszázalékosan a tervemet. De ilyen az élet. Én úgy éreztem nyertem, az edzőim is elégedettek velem. A bírók teljesítményét csak akkor tudom értékelni, ha visszanézem a mérkőzés felvételét. Az ezüst azt jelenti, ezüst, ennek kell örülni” – nyilatkozta Levit.

Tiscsenko nem érti

Tiscsenko is egész jól kezelte, hogy magyarázkodnia kellett az aranyérme miatt.

Levit gratulál Tiscsenkónak

Forrás: Sputnik/Grigoriy Sisoev

„Nagyon nehéz mérkőzés volt, minden tőlem telhetőt elkövettem, hogy nyerjek. Büszke vagyok, hogy aranyérmet nyertem Oroszországnak. Tisztelem az ellenfelem és a közönséget, csak nem tudom, miért fújoltak ilyen felháborító módon” – mondta.

Lőrincz és a bíráskodás

A hétfői napon birkózásban élhettünk át hasonlót, akkor Lőrincz Viktor erősen vitatható bírói döntéssel veszítette el a bronzmérkőzését, és végül csak ötödik lett a kötöttfogásúak 85 kilogrammos súlycsoportjában.

Maffia és szégyen

A Twitter ugyanakkor felrobbant a véleményektől. Az egyik legnevesebb amerikai promóter, a korábban Erdei Zsolttal is együtt dolgozó Lou DiBella azt írta, a nemzetközi bokszszövetség egy maffia, és szégyen, ami történt.

Az ESPN szakírója, Don Rafael úgy fogalmazott, a legtöbb mérkőzésen kiváló volt a bíráskodás, „de a nehézsúlyú döntő pontozása rossz volt. Nagyon rossz.”

A BBC újságírója, Ben Dirs sem volt visszafogott: „A nehézsúlyú döntő bíráskodása – kérem, bocsássanak meg, de nem lehet máshogy megfogalmazni – egy kib*szott nagy szégyen volt.”

Igaza lett a Guardiannek?

A történtek fényében különösen felértékelődhet a Guardian két héttel korábbi írása, a brit lapnak akkor a nevük elhallgatását kérő magas rangú sportvezetők úgy nyilatkoztak: az amatőr ökölvívásban olyan méretű a korrupció, hogy a pontozók és a ringbírók már a mérkőzések előtt eldöntik, kinek kell nyernie.

„Néhány menet annyira kirívó csalás, hogy már teljesen nyilvánvaló. Ezt már nem veszi be a gyomrom” – nyilatkozta egyikük. A Nemzetközi Amatőr Ökölvívó Szövetség (AIBA) szóvivője cáfolta az állításokat, elmondása szerint a szervezet fő feladata, hogy biztosítsa a tisztességes és átlátható versenyt.

forrás:origo.hu


Lőrincz ügyében a birkózószövetség jogorvoslat után néz

2016.08.16. 14:2225

Ugyan a Lőrincz Viktor hétfői bronzmérkőzésén tapasztalt bírói döntések miatt a Nemzetközi Birkózó Szövetség szabályzata szerint nem lehet óvni, a magyar szövetség megvizsgálja az esetleges egyéb jogorvoslatok lehetőségét.

Lőrincz Viktor erősen vitatható bírói döntéssel kapott ki hétfőn a kötöttfogású birkózók 85 kilogrammos súlycsoportjának bronzmérkőzésén. A Magyar Birkózó Szövetség jelezte, nem hagyja ennyiben a történteket.

A közlemény szerint a mérkőzés a versenyzők részéről szabályos, kemény küzdelem volt, Lőrincz Viktor kiválóan, kezdeményező szellemben és okosan birkózott, mindent megtett a bronzérem elnyeréséért.

Lőrincz Viktor vigasztalhatatlan volt

Forrás: MTI/Czeglédi Zsolt

„Ugyanakkor a mérkőzésvezetők sajátos döntései miatt vitatható végeredmény született. A nemzetközi szövetség (UWW) hatályos szabályzata szerint óvás nem létezik, a szőnyegen kihirdetett eredmény semmiféle módon nem változtatható meg. Ennek ellenére a Magyar Birkózó Szövetség a MOB-bal egyeztetve jelzi aggályait az UWW vezetése felé, és megvizsgálja az esetleges egyéb jogorvoslatok lehetőségét. Az MBSZ teljes mellszélességgel kiáll Lőrincz Viktor mellett, akit a hazai birkózótársadalom az olimpia hőseként, s egyben érmeseként tisztel” – olvasható a közleményben.

Leave a Reply 675 megnézve, 2 alkalommal mai nap |
Tags: