Szinyei Merse A Majális festőjéről hálószobatitkok nélkül
Szinyei Merse
A Majális festőjéről hálószobatitkok nélkül
Szinyei Merse Anna dédapja bánatairól és a hálószobatitkokra kíváncsi bulvártörténészkedésről
szerző:Sashegyi Zsófia
– Színcsodák álmodója – Szinyei Merse Pál Fonyódon címmel dokumentációs kiállítás nyílt a Velics-villában, arra emlékezvén, hogy éppen száz évvel ezelőtt ott üdült a festő és családja. Mi szél hozta dédapját Fonyódra?
– A festő, aki 1905-től a képzőművészeti főiskola igazgatójaként tevékenykedett, ideje nagy részét már Budapesten töltötte, csak vakációra utazott haza Jernyére. Az első világháború kitörésével többé nem mehetett a Felvidékre. Félixnek, fiának a felesége éppen abban az évben halt meg, és festésre alkalmas családi nyaralóhelyet keresve 1916-ban találtak rá Fonyódra, így a két árvával és pótanyául szegődött leányával, Rózsival együtt a Balaton felé vették az irányt. Félixet, aki eredetileg parlamenti képviselő volt, behívták katonának, így csak szabadságolása idején tudta meglátogatni családját Fonyódon. Kisebbik fia, nagybátyám évtizedekkel ezelőtt látogatott vissza a Velics-villába, ahol utoljára gyerekkorában, 1917-ben járt. Annyira megrendítette, hogy a gyönyörű fonyódi villasor e szépséges darabját így hagyták lepusztulni, hogy írt egy felháborodott cikket a Magyar Nemzetben arról a két nyárról, amelyet a családdal és a nagyapjával ott töltött. Mint utóbb kiderült, ez az írás a legjobbkor jelent meg, mert a fonyódi városvédőknek már régóta tervük volt a villa rendbehozatala. Ma már tábla hirdeti a felújított és kis múzeummá alakított villa falán ezeknek a vakációknak az emlékét.
![]() |
A művész a fonyódi fürdőkabinok előtt Félix fiával (balról) és István öccsével (jobbról), 1917 |
Fotó: Családi archívum |
– Ezen a tárlaton rendhagyó módon nemcsak Szinyei Merse Pál képeit, de a család többi tagjának festményeit is kiállították. A gyerekek örökölték a tehetséget?
– Igen, de mivel Szinyei nem szerette, ha munka közben nézik, a gyermekei ezt csak titokban tehették. Felnőtt fejjel azonban már nem tudtak ellenállni a művészet csábításának. Rózsi leánya 32 éves korában kezdte rendszeres művészeti tanulmányait előbb egy magániskolában, majd a képzőművészeti főiskolán, Nagybányán is dolgozott. Nemrég bukkant fel érdekes fonyódi festménye egy távoli rokonnál. Ezt a vihar utáni, nyár végi hangulatú, szordínósabb, lágyabb képet ugyanarról a pontról festette, ugyanarról a témáról, mint az apja a ragyogóan napsütéses Szép idő című képet, csak egészen más fényviszonyok között. A festő fia is a húgával nagyjából egyszerre ragadott ecsetet, de ő teljesen autodidakta maradt. Az idős mester meg volt elégedve gyermekeivel, nagyapám emlékiratai szerint az apja annak idején csodálkozva mondta: „Nahát, ennek a fiúnak van tehetsége!” De aztán mégis óvta őket ettől az élettől. Nem akarta, hogy boldogtalanok legyenek.
![]() |
„Én zsenipárti vagyok” |
Fotó: Nagy Béla / Magyar Nemzet |
– Ő boldogtalan volt?
– Bizony tragikusan alakult az élete. Gondoljon bele: hatvanéves korában volt az első önálló kiállítása! A Majálissal és az igazán forradalmi műveivel megbukott, a kritikák pedig, amelyeket kapott, teljesen megsemmisítették önérzetében. Kezdetben a francia impresszionistákat is kigúnyolták, de míg ők összetartó csapatot alkottak, Szinyei társtalan volt. Müncheni barátai, Benczúr Gyula, Liezen-Mayer Sándor többnyire a történeti festészetnek szentelték életüket, amely őt a legkevésbé sem érdekelte. Párizsba, majd Firenzébe szeretett volna utazni, és bár jómódú felvidéki dzsentrifamíliába született, nagynénjeinek kiházasítása után annyi jelzálog került a birtokra, hogy végül nem maradt fedezet a külföldi utakra. Amikor ifjú feleségével együtt szeretett volna kiszabadulni a világtól elzárt falusi környezetből, hogy valamelyik művészeti központba költözzön, apja könyörögni kezdett: ne vigye el az addigra megfogant első unokáját. Szinyei kénytelen-kelletlen kicsomagolt, és festeni kezdett. Várandós felesége ült modellt A lila ruhás nőhöz, amellyel igyekeznie kellett, mert a fűző egyre jobban szorította az ifjú asszonyt. Apja aztán a kisfiú születése után nem sokkal súlyos beteg lett és meghalt. Halálával pedig Szinyei nyakába szakadt az eladósodott birtok, és nem volt többé kiút.
– Probstner Zsófia hat gyermeket szült Szinyeinek, szerelemházasság volt, mégis válással végződött.
– Bár most nagy népszerűségnek örvend a Nyáry Krisztián-féle irodalomszemlélet, amely sztorit csinál a magyar hírességek hálószobatitkaiból és jó vagy rossz házasságuk intim részleteiből, nem szívesen beszélek ezekről a dolgokról. Családunk nagy bánata volt, amikor az ötvenes évek elején egy bizonyos Fedor Ágnes nevű hírlapíró, aki szintén nagyon szeretett ezekkel a témákkal foglalkozni, és akit családunk bizalmába fogadott, megírta a Három dáma rámában című könyvét. Ez tele volt hazugságokkal, és igen rossz fényben tüntette föl dédnagyanyánkat. Tudni való, hogy egy idő után neki valóban elege lett a festőből és az ő szomorúságából, amellyel hosszú éveken át gyászolta a félbemaradt karrierjét. Amikor Münchenben megismerkedtek, Szinyei még körülrajongott, ifjú titán volt, és fényes karrier előtt állt. Párizs helyett aztán maradt Jernye, a nagy karrier helyett az önmarcangoló keserűség. Ráadásul a Felvidéken a parasztlányokat tiltották a modellkedéstől, mert babonásan hittek benne, hogy akit lefestenek, az rövidesen meghal. A festő feleségét viszont végtelenül untatta ez a feladat. Már a századforduló idején sok hazugság keringett a válásukról, például hogy négylovas hintón szöktették meg a lila ruhás nőt. Ezzel szemben normális válásuk volt, igaz, akkoriban ez nem volt gyakori. A festő gyakorlatilag a család áldozata lett, erre ment rá a házassága is, mert ha kimehettek volna külföldre, el tudta volna adni a képeit, elismerték volna, és nem keseredett volna meg. Összesen hat közös gyermekük született, és dédanyánknak a második házasságából még öt.
![]() |
Családi fürdőzés, 1916. Balról jobbra: Gerencsér László, Szinyei Merse Pál unoka, Szinyei Merse Ödön unokaöcs, Szinyei Merse Félix, a festő fia, Szinyei Merse Félix unoka, Szinyei Merse Rózsi. Jobbra a mólón áll Szinyei Merse Pál, a festő |
Fotó: Családi archívum |
– Szinyei szenvedélyes ember volt?
– Eléggé. A Pacsirta utáni kemény kritikák után még festett. Időnként meglátogatta az örökös vagabundus Mednyánszky László, aki azzal biztatta, ő egész Közép-Európa legjobb tájképfestője, Szinyei azonban továbbra is a Majálisban megvalósított, tájba helyezett figurális festészet híve maradt. 1884 tavaszán még megfestette a Hóolvadást, de azt már nem fejezte be. Úgy érezte, a természetet más is le tudja festeni, de emberi alak nélkül a táj őt nem elégítette ki. Nagy kár, hogy akkor még senki sem hívhatta fel a figyelmét arra, hogy úgy festette meg az anyaföldet, ahogy senki: se a franciák, se a nagybányaiak – utóbbiak, Hollósy Simonnal az élen, a Majális mellett épp ezért a festményért lelkesedtek annyira. Attól kezdve tíz évig nem nyúlt ecsethez. Azt mondják róla, depresszióba esett, pedig inkább realista volt. Látta, micsoda ünneplés vette körül Benczúrt, Munkácsyt, akiknek a munkáit ő nem szerette. A legtöbb művész a tradicionálisabb irányban kereste a boldogulását, Szinyei azonban képtelen volt a kompromisszumra. Úgy gondolta, hogy kivárja, amíg a közízlés és a kritikusok is megértik az ő túl korán megvalósított újító törekvéseit. 1894-ben aztán cselt alkalmaztak a barátai: odaküldték hozzá Zemplényi Tivadart, kérjen engedélyt arra, hogy a jernyei kertjében festhessen, mert akkor biztos nem fog tudni ellenállni a festészet csábításának. Így is lett. Akkor szembesült azzal, hogy végre utolérte őt a kora.
– Újra festeni kezdett, és élete utolsó tizenöt évében végre élvezhette a sikert is.
– Igen, bár az 1910-es években már gyengült a szeme. Fonyódon például épp ezért kérte a fiát és unokáját, hogy fotózzák le neki a hullámzó, viharos Balatont, és a fényképek némelyikét fel is használta. A fotó ugyan fekete-fehér volt, de ez nem számított, mert neki remek szín- és formamemóriája volt. Gondolja csak el: a Majálist műteremben, télen festette!
![]() |
Pihenés a fonyódi Velics-villa teraszán, 1917. Balról jobbra: a művész Rózsi leánya, Pali unokája, Szinyei Merse Pál, Fekó unokája és Molnár-C. Pál |
Fotó: Családi archívum |
– A családban ő volt az első művész?
– A festő felmenői általában politikusok voltak. Akadt köztük országgyűlési képviselő, főispán, alispán. A nagyapja például a forradalmi rögtönítélő bizottság elnöke volt, amiért egy ideig a pesti Újépületben raboskodott. Édesanyjáról pedig fennmaradt egy történet, mely szerint ’48-ban buzgó honleányként a Szinyei család minden ezüstjét és ékszerét odaadta a honvédek felfegyverzésére, úgyhogy nincs is semmi ilyesmink az őseinktől, de mi büszkék vagyunk ezért ükanyánkra. Forradalmi hevületű család volt a miénk, amelyet a szabadságharc közvetlenül is érintett. A festő nagynénje Dessewffy Arisztid özvegye lett, a jernyei családi kastély pedig az abszolutizmus idején a Sáros és Szepes megyei csüggedt magyarok menedéke volt. Zeneszerető és -művelő család volt a miénk, de festészetről ritkábban esett szó, bár dédapámnak volt egy nagybátyja, Szinyei Merse László, akit mi csak süketnéma Laci bácsiként emlegetünk, őt érdekelte a festészet, sőt tanulta is a bécsi akadémián.
![]() |
Szinyei Merse Pál festés közben Fonyódon 1917-ben |
Fotó: Családi archívum |
– Mennyiben őrzi a hétszáz éves múltra visszatekintő család történetét a Szinyei Merse-kastély, amely ma Szlovákia területén található?
– Miközben a Magyar Nemzeti Galériában a legutolsó átrendezés után alig öt-hat Szinyei Merse-kép lesz látható, addig a szépen rendbe hozott, középkori alapokon épült barokk kastélyban tavaly megnyitott Szinyei-képtár ötven festményt mutat be a Magyar Nemzeti Galériától kapott reprodukciók alapján. A dédapám sírját is szépen gondozó jernyei önkormányzat cigány és szlovák vezetői ritka példamutató törekvéseikkel igencsak megérdemlik a figyelmet. A jernyei polgármester által vezetett delegáció a fonyódi kiállításon is képviseltette magát. Örülök, hogy a művész életének e két fontos helyszíne máig őrzi a mester emlékezetét. Eközben itthon a mai napig hiába keresek olyan kiadót, amely hajlandó lenne a több mint negyed százada igen kis példányszámban kiadott Szinyei-nagymonográfiámat frissített, rövidebb szöveggel, ám sokkal több, legalább száz színes képpel megjelentetni, holott a nagyközönség az 1990-es nagy kiállítása óta csupán néhány fő művének ismerheti a színvilágát.
– Tudva, hogy a dédapja életét a művészettörténészek keserítették meg, mi vitte arra, hogy éppen ezt a pályát válassza?
– Az általános művészetszeretetem és az, hogy igazságot szolgáltassak neki. Engem a festő fia és a korán meghalt öt közül egyetlen életben maradt lánya, Rózsi néni állandóan minden kiállításra magával vitt. Az 1948-ban, a háború miatt késve megrendezett centenáriumi Szinyei-kiállításon is ott voltam, és jól emlékszem rá, hatéves voltam akkor. Igaz, apám korán meghalt, de minden családtag sokat beszélt a festőről és művészetéről, így sok mindent magamba szívhattam. Eredetileg zenei pályára készültem, mindig nagy affinitásom volt a művészetek iránt, de univerzális az érdeklődésem. Doktori értekezésemet jelenkori szobrászatból írtam. Nemcsak Szinyeivel, Mészöllyel, Dósával, Rippl-Rónaival vagy Koszta Józseffel foglalkoztam, hanem eleinte például a reneszánsszal is, de mélyfúró korszakom az 1860-nal kezdődő 60-80 év stíluspluralizmusa, amely nemcsak az egyetemes, hanem a magyar képzőművészetben is remekműveket eredményezett. A mieinket igyekeztem mindig nemzetközi kontextusban szemlélni és tárgyalni – ez sajnos néhány kollégánál hiányzik.
– Hogyan ismerhette volna fel egy akkori művészettörténész abban az időben az értéket, ha ennyiféle stílusirányzat élt egymással párhuzamosan?
– Abban az időszakban nem voltak még mai értelemben vett művészettörténészek, csak kritikusok, rajztanárok, festők, irodalmárok, történészek, akik a művészetről írtak. Belterjes műkritika volt. Ha valaki irigy típus volt, és gyenge festő, akkor minden tehetséget lerántott. A magyar műkritika nagyon nehezen indult, akkoriban kizárólag a novellisztikus vagy történelmi tartalmat, a narratívát várták el a festészettől, és ennek Szinyei nem volt hajlandó megfelelni.
– És milyennek látja a mai művészettörténészeket?
– A kollégák ugyan sok mindenre nyitottak, és észreveszik az igazi kvalitást, de többen kissé csőlátásúak, mert az előzmények alapos ismerete nélkül főleg a kortársat vagy a 20. századi avantgárdot helyezik előtérbe, és inkább a nemzetközi trendekhez, a művészet nyugati centrumaihoz való igazodást becsülik, mint az egyéni vagy pláne nemzeti teljesítményt. Szerintem azonban bűn a magyar művészetet a nemzetközi perifériájára helyezni, hiszen az utolsó 150 évben rengeteg kiemelkedő alkotás vagy akár egész életmű született nálunk. E téren is álljuk az összehasonlítást más nemzetekkel: nemcsak a zenében, de a képzőművészetben is. És persze hogy kell az inspiráció, de mellette ott kell lennie a valódi szuverenitásnak is. Én zsenipárti vagyok.
Szinyei Merse Anna |
Fő kutatási területe immár fél évszázada az 1860 és 1920 közötti, kimagaslóan gazdag magyar képzőművészet nemzetközi összehasonlító vizsgálata. Évtizedeken át a Magyar Nemzeti Galéria főmuzeológusaként tevékenykedett, és a nagyközönség legutóbb a nagy sikerű Koszta József-életműkiállítás kurátoraként találkozhatott a nevével.
forrás:mno.hu
Szinyei Merse
Without the painter Picnic Jerold bedroom secrets Szinyei Merse Anna’s great-grandfather grief and hálószobatitkokra curious about bulvártörténészkedésről Author: Sophie Sashegyi – Color Wonder dreamer – Merse Fonyódon is an exhibition documentation Velics-villa, is remembered that there was a hundred years ago, a recreation of the painter and his family. What brings dédapját Fonyód? – This exhibition not only pictures of Szinyei Merse, but paintings by other members of the family also issued an unusual way. The children inherited the talent? – He was unhappy? – Probstner Sophie gave birth to six children Szinyeinek, love marriages had ended in divorce yet. – Szinyei was a passionate person? – She began to paint again, and the last fifteen years of his life finally enjoyed success as well. – In the family she was the first artist? – To what extent it preserves the history of the seven-hundred-year-old family Szinyei Merse Castle, which today is located in Slovakia? – Knowing that your great-grandfather’s life embittered by art historians, we took him to just choose this career? – How could he have known a former art historian at the time the value if all the different styles lived in parallel? – And how do you see in today’s art historians? His main research area is now half a century of international comparative study of between 1860 and 1920, an extremely wealthy Hungarian art. For decades, the Hungarian National Gallery curator as he worked, and the general public most recently the critically acclaimed Kosta Joseph’s life work as curator of the exhibition to meet his name. Source: mno.hu
|