< Böngészés > Főoldal / Sport / Blog article: Tóth Tamás aranyérmes 100 méter háton a paralimpián

| Mobile | RSS

Tóth Tamás aranyérmes 100 méter háton a paralimpián

2016. szeptember 17. | hozzászólás | Sport

Tóth Tamás aranyérmes 100 méter háton a paralimpián

Megszületett a magyar küldöttség első aranyérme a riói paralimpián: Tóth Tamás pénteken, a kilencedik versenynapon elsőként ért célba az S9-es sérültségi kategória 100 méteres hátúszó számának döntőjében, írja az MTI.

A négy éve, Londonban két ezüstérmet nyert Tóth Rióban eddig egy bronznál tartott, azt hétfőn nyerte 100 gyorson.

A délelőtti előfutamból a negyedik idővel jutott be az esti döntőbe, ahol 50 méternél ötödikként fordult, de aztán csapásról csapásra jött fel, és a cél előtt 15 méterrel már az élen volt. Bár a kínai Liu Hsziao-ping és az ausztrál Brenden Hall is szorongatta, remek hajrájával végül mindenkit maga mögé utasított, és elsőként ért a falhoz.

“A korábbi versenyeimen mindig erősen kezdtem, és azok nem is sikerültek úgy, ahogy szerettem volna. Most miközben vártam, hogy a medencéhez szólítsanak, arra gondoltam, hogy ezt most elkezdem lassan, és vagy még jobban +belehalok+ és nyolcadik leszek, vagy fogom bírni a végét. Szerencsére az utóbbi történt” – mondta a Vasas úszója, aki végtaghiánnyal született, a jobb kézfeje nem fejlődött ki.

Közben fogalmam sem volt, hogy hányadik helyen haladok, de hetvennél azért éreztem, hogy jó vagyok, mert nem fájt semmim. Miután beérkeztem, háromszor is meg kellett néznem a táblát, hogy biztosan én vagyok-e az első. Nagyon boldog vagyok!

Rio első magyar paralimpiai bajnoka felidézte, hogy régebben, 15-16 éves korában hátúszó volt, de aztán váltott a gyorsra, és ezzel az úszásnemmel nem igazán foglalkozott. “Azért el-elindulgattam versenyeken, most pedig nagyon kijött a lépés” – mondta.

“Reggel, az előfutamban nagyon elfáradtam, úgy jöttem a döntőre, hogy ha a negyedik helyet megtartom, akkor már elégedett leszek. Ahhoz képest kicsit jobban sikerült” – válaszolta az MTI kérdésére.

A rajt előtt Tóth arról is beszélt, hogy nem túl kellemes számára a riói klíma, a meleg, fülledt idő. “Ma viszont kicsit lehűlt a levegő, én ezt szeretem, mert melegben nem a legjobb a légzésem, úgyhogy úgy néz ki, ma minden nekem kedvezett” – fejezte be gondolatait a 24 éves Tóth Tamás, aki a magyar küldöttség 16. érmét gyűjtötte be. Az ő aranyérme mellett hét ezüst és nyolc bronz a mérleg.

forrás:index.hu

Leave a Reply 154 megnézve, 1 alkalommal mai nap |