Orbán Viktor veje jogi lépéseket tesz, miután szerinte Szigetvári Viktor, az Együtt elnöke egyértelműen hazug állításokat fogalmazott meg személyével és a családjával összefüggésben – írja a kormányközeli Magyar Idők.

Tiborcz István üzletember a lap megkeresésére elmondta, hogy a Mahart-házat a szocialista kormányzás éveiben privatizálták, így a Magyar Nemzeti Vagyonkezelő (MNV) azt nem játszhatta át Orbán Viktor családjának. Tiborcz emondása alapján az ingatlan Szigetvári szavaival ellentétben most magánfelek között létrejött magánügylet alapján cserélt gazdát.

© Facebook / Orbán Viktor

Orbán veje reméli, hogy  Szigetvári “nem lesz gyáva és nem bujkál az igazságszolgáltatás elől úgy, mint párttársa, Juhász Péter, az Együtt másik politikusa, aki az idézések ellenére két éve képtelen megjelenni a bírósági tárgyalóteremben”.

A támadások miatt szállt ki

A lapnak arról is beszélt Tiborcz, hogy 2015 áprilisában az őt és a családját érő folyamatos támadások miatt szállt ki cégeinek egy részéből, így a több közbeszerzési pályázaton sikeresen szereplő Elios Innovatív Zrt.-ből is. “Azóta sem állami, sem önkormányzati szervvel nincs üzleti vagy üzleti jellegű kapcsolatom. Ehhez tartom magam a jövőben is. Természetesen tisztában vagyok azzal, hogy Orbán Viktor vejeként kiemelt figyelem övez, magánjellegű befektetéseimről, cégügyeimről, találkozóimról azonban nem kívánok nyilatkozni, hiszen ezt mások sem teszik” – tette hozzá.

© Túry Gergely

Tegyék meg jogi lépéseiket!

Tiborcz István az üzleti ügyei iránt érdeklődő újságíróknak is üzent: a közhiteles iratok folyamatos nyomon követését javasolja, azzal a megjegyzéssel, hogy ő és mások személyiségi jogaira, valamint üzleti titkaira legyenek figyelemmel.

“Amennyiben pedig bárki bármilyen törvénytelenséget, szabálytalanságot sejt, észlel, haladéktalanul tegye meg a szükséges jogi lépéseket”

– tanácsolta Orbán Ráhel férje.

Megjegyezte ugyanakkor, hogy ő is hasonlóan jár majd el, ha a különböző médiumok nem tisztelik a magánéletét és a hozzájárulása nélkül adnak közre róla készített kép- és hangfelvételeket.

Férje van-e?

Tiborcz valószínűleg arra az esetre utalt, amikor a Hír TV riportere azt kérdezte tőle, tag-e BDPST Zrt. abban a két cégben, amelyik kastélyt vásárolt, mire Orbán Ráhel férje annyit válaszolt: “De önnek ehhez – most őszintén kérdezem – mi köze van?”

Amikor a riporter arra próbált rákérdezni, hogy miért Tiborcz számlájáról került a bejegyzési illeték a kastélyvásárlásokat intéző cég bejegyzéséhez, újra csak ennyi hozzátenni valója volt: “Mi közük van hozzá?” Végül Tiborcz kezdte arról faggatni a riportert, van-e férje.

forrás:hvg.hu

Orban prangert Szigetvárit in-law, sondern eine Mitteilung an Journalisten geschickt ist

Stephen Tiborcz ermutigt Journalisten, um zu sehen, ob irgendwelche Gesetzlosigkeit Unregelmäßigkeiten vermutet werden, diagnostiziert, sie unverzüglich die notwendigen rechtlichen Maßnahmen zu ergreifen. Er sagte sogar besseren in der ungarischen TIMES

Viktor Orban in-law, rechtliche Schritte einzuleiten, nach ihm, nachdem Viktor Szigetvári, Präsident des Co-formuliert eindeutig falsche Angaben im Zusammenhang mit der Person und seiner Familie – sagt die US-Regierung nahe Zeiten.

Stephen Tiborcz Geschäftsmann auf dem Wunsch der Jury sagte, dass das Haus der sozialistischen Regierung Mahar Jahren der Privatisierung, einschließlich der Ungarischen Staats Holding Company (MNV) ich nicht durch Viktor Orban Familie spielen könnte. Basierend Tiborcz emondása im Gegensatz zu den echten Szigetvári Worten nun geändert Hände auf der Grundlage einer Vereinbarung zwischen privaten Parteien in privaten Transaktionen.
© Facebook / Viktor Orbán

Orban in-law hofft auf Szigetvári “wird kein Feigling und nicht versteckt vor der Justiz von einem Parteikollegen, Peter Schäfer, in Verbindung mit einem anderen Politiker, der trotz der Vorladungen seit zwei Jahren nicht in der Lage zu erscheinen in den Gerichtssaal.”

Wegen der Angriffe stieg aus

Die Zeitung sprach auch Tiborcz, dass ihm im April 2015 kam und seine Familie wegen der fortgesetzten Angriffe eines Teils eines Unternehmens, so Elios Innovation GmbH aus dem mehr Vergabeverfahren wurde erfolgreich eingedämmt. “Seitdem weder Staat noch die lokalen Behörden haben kein Geschäft oder Business-like Beziehung. Um dies selbst in der Zukunft tun. Natürlich, ich bin mir dessen bewusst, dass Viktor Orbán vejeként besondere Aufmerksamkeit bezahlt, Privat befektetéseimről, cégügyeimről, találkozóimról nicht äußern möchte, weil es andere nicht tun machen es “- fügte er hinzu.
© derts Gergely

Nehmen Sie rechtliche Schritte sie sind!

Stephen Tiborcz Geschäfte Journalisten interessiert Beiträge verfassen können schlägt vor, ein Follow-up zu den authentischen Dokumenten, mit der Bemerkung, dass er und die Privatsphäre anderer und Geschäftsgeheimnisse berücksichtigt werden.

“Wenn jemand in eine rechtswidrige Handlung, die Mangelhaftigkeit Zelle erkannt wird, nehmen Sie sofort die notwendigen rechtlichen Schritte”

– Rachels Mann riet Orban.

Er wies jedoch darauf hin, dass er auf die gleiche Weise handeln werden, wenn die verschiedenen Medien alle Video-und Audio-Aufnahmen von ihm ohne seine Zustimmung erfolgt nicht über die Privatsphäre respektieren und offen zu legen.

Ihr Mann ist?

Tiborcz bezieht sich wahrscheinlich auf den Fall, wenn die Nachrichten-TV-Reporter ihn Mitglieder BDPST Ltd in den zwei festen gefragt, die die Burg vor Orban Rachels Mann kaufte Sie antwortete: “Aber du das – ehrlich fragen – was mit zu tun. ? ‘

Als ein Reporter zu fragen versucht warum nahm Tiborcz Konto der Zulassungssteuer in der Eingangs Unternehmen kauft Schloss Steward, wieder viel zu tun, war zu sagen: “Was damit zu tun” Schließlich begann Tiborcz zu fragen, ob der Reporter ihr Mann ist.

Quelle: hvg.hu