< Böngészés > Főoldal / Életképek/bulvár / Blog article: Galsai Dániel:Vásárhelyi szimbolika

| Mobile | RSS

Galsai Dániel:Vásárhelyi szimbolika

2017. április 17. | hozzászólás | Életképek/bulvár

Galsai Dániel:Vásárhelyi szimbolika

Magyarország nem banánköztársaság és nem Vásárhelyi liberális diktatúrája, ahol az ítélet megelőzi a vádat

Vásárhelyi Mária első közelítésben, hunyorogva, párás tavaszi hajnalon nem nő, nem ember, nem politikai közszereplő, nem értelmiségi. Mielőtt a felkent belvárosi értelmiségiek belekezdenének a sivításba: Vásárhelyi természetesen fundamentálisan nő, ember, politikacsináló, egyetemet végzett. De a valóság szigorú kereteit figyelembe véve Vásárhelyi eredendően szimbólum. Az eszeveszett, sértett gyűlölködés, a frusztrált, belterjes értelmiségi lét szimbóluma. Ahol nem számítanak a tények, nincs visszacsatolás, legfeljebb a „harcostársak” vállon veregetése, a gőg, a gőg, a gőg.

Vásárhelyi a 168 Órában írt egy publicisztikát. Március elején, és már az idő is szimbolikus: két héttel korábban is igaz lett volna, és sajnos, bizton, két év múlva is igaz lesz. A sajátjainak, a saját helyén. Amivel elvben nem is lenne semmi baj. Ha nem írta volna ezt: „Visszaemlékszem a hét évvel ezelőtti képsorokra, amikor az ápolt, jól öltözött asszonyt kamerák kereszttüzében, bilincsbe verve vezették el a rendőrök, mert azzal gyanúsították, hogy bűnt pártolt és hűtlenül bánt az állam vagyonával.” Vásárhelyi a moszkvai külképviselet körüli gyanús ingatlaneladások ügyében nemrég első fokon (!) felmentett köztisztviselők miatt emlékezik, fájón él a jelenben, írásában könnyező asszonyokról mesél, alkalmasint „hét emberi sorsról, hét tönkretett életről” szól, hogy akár Hedwig Courths-Mahler, a giccs nagyasszonya is megirigyelhetné.

Elsőfokú ítéletekkel okos ember csínján bánik. Az nem végeredmény, legfeljebb félidő. De Vásárhelyi zokogásával nem is az a legnagyobb baj, hogy arról mond véleményt, ami voltaképpen még nincs. Hanem hogy a látszatra sem ügyel, szinte kéjesen tobzódik a kettős mércében, az önmagukat kiválasztottnak hívők vakhitében.

Ezúttal ne foglalkozzunk a zajló per realitásával – egy szemrebbenésig fogadjuk el, hogy Moszkvában minden rendben történt, az akkori szociálliberális kormányzat gondos gazda módján költötte az állami pénzt. Ez esetben most Vásárhelyinek boldogan ünnepelnie kellene, dicsérnie a magyar jogállamiságot, ahol a vád–védelem–bíró hármas egysége ismételten tökéletesen működött. Az általa nyilván bűntelennek vélt egykori kormányhivatalnokokat felmentették, övék az erkölcsi diadal, éljen a liberális jogrend.

De Vásárhelyi nem ezt teszi, Vásárhelyi zokog, Vásárhelyi tetemre hívást követel, Vásárhelyi azt idézi, hogy a Fidesz-kormány nagyjából ezernyolcszáz elszámoltatási ügyéből csak hetvennégy esetben történt büntető feljelentés, és csak hét esetben indult eljárás. És ez az az ihletett pillanat, amikor az én civil jogérzékem is egybecseng a veszekedett szociológus asszonyéval. Ez a szám bántóan kevés! Pláne annak fényében, hogy jogban jártas, a tárgyalótermekben gyakorta megforduló kollégáim-barátaim rendszeresen, keserű-ironikusan mesélik, hogy az adott ügyekben, a tárgyalás szünetében, szigorúan „magánbeszélgetésként” ügyvédek, ügyészek és jogértő újságírók egybehangzóan elmondták, hogy az adott szocialista nyakig sáros, és ezt minden bizonnyal a bíró is pontosan tudta.

De ilyen a jogállam: egyértelmű, megkérdőjelezhetetlen bizonyíték nélkül nincs elmarasztaló ítélet. Magyarország nem banánköztársaság, és nem Vásárhelyi liberális diktatúrája, ahol az ítélet megelőzi a vádat, ahol közel két évtizedig elég volt valakit lenácizni, hogy tönkretegyék az életét és a karrierjét!

És itt jutunk el Vásárhelyi Mária nemen, emberi relációkon, értelmiségi létformán túl-, illetve alulmutató személyiségéig, ha úgy tetszik, szimbolikus figurájáig. Szemlézzünk abszolút tényekkel alátámasztható villanásokat a balliberális megmondó asszony elmúlt bő egy évtizedéből!

„Kutatást” végzett 2004-ben a leendő történelemtanárok körében azzal a célzattal, hogy mennyire rasszisták és antiszemiták. A felmérésben részt vevők utóbb elmondták, hogy a kérdések finoman szólva is sunyik és tendenciózusak voltak. Az „anonim” kutatás összeredményeivel természetesen telekürtölte a honi és balliberális világsajtót – egy egész értelmiségi kört mocskolt be.

Az SZDSZ szétporlása idején azzal szórakoztatta a holland sajtót, hogy „az ő bőréből itt lámpaernyőt szeretnének csinálni”. Egy országot ültetett a vádlottak padjára – természetesen senki, sehol, semmilyen mértékadó helyen nem írta azt, hogy belőle lámpaernyőt kellene készíteni.

Berkecz Máriát, a Millenáris egykori igazgatóját nem csupán beperelte Keller László egykori „üvegzseb-államtitkár”. A középkorú hölgyet a vizsgálatok során úgynevezett „testüregi motozásnak” is alávetettek. A módszer részletezésétől a 18 év alatti olvasók miatt eltekintenék, az idősebbek nyilván el tudják képzelni. Berkecz asszony természetesen ártatlannak bizonyult, Vásárhelyi szentimentális komisszár hallgatott, mint hal a szatyorban.

Ahogy nem szólt Heller Ágnes minden szint alatti megnyilvánulására sem, amikor az EP-ben tartott sajtótájékoztatón gátlástalanul azt merte mondani, hogy a 2006-os rendőrterror idején nem lőttek le tüntetőket. Igaz, ott csak soktucatnyi félig agyonvert, fél szemére megvakult ember maradt, és közülük csak egy lett öngyilkos később.

Erről vagyon szó. Ez Vásárhelyi szimbolikus léte, a honi liberális értelmiség jó húsz évig tartó talmi tündöklésének és mára már visszavonhatatlanul elbukott credójának jelképe. Pedig elvben lett volna esély a kiegyezésre. Talán az első ocsmány nácizásnál, vagy amikor micisapkának nevezték a Szent Koronát, vagy 2006-ban, vagy amikor Kertész Ákos moslékzabáló szolgáknak nevezte a magyarokat.

Az esély elszállt. Maradt a parttalan gyűlölet. A szimbólum pusztulása.

És a 168 Óra.

forrás:magyar hírlap.hu

Leave a Reply 121 megnézve, 1 alkalommal mai nap |