Mostanra már gyakorlatilag megszoktuk, hogy Orbán Viktor Zuckerbergnél is okosabb gázszerelő barátja folyton vásárol, a felcsúti tőzsdecápának van már médiája, borászata, szállodája, és legutóbb balatoni kempingekbe fektetett.

Így joggal gondolhatnánk, hogy Mészáros Lőrinc igazán nem panaszkodhat, nála feltűnőbben aztán kevesen hasítanak manapság a bizniszben. Csakhogy közben a polgármester elégedetlen a magyar gazdasági helyzettel – legalábbis ez derül ki abból, ahogyan a talán legnagyobb botrányt kavart cége, az OPIMUS GROUP Nyrt. 2016-ról szóló éves jelentésében jellemezte a „gazdálkodási környezet”-et, amiben boldogulni kénytelenek.

Egy a tőzsdén otthonosan mozgó forrásunk hívta fel a figyelmet arra, hogy pikáns módon „a hivatalos kormányzati dumával” totálisan ellentétes állítások szerepelnek a Mészároshoz köthető cég anyagában a Budapesti Értéktőzsde honlapján. Anno már a Népszabadság tavalyi bedöntése óta kapcsolatba hozták Mészárost a lap tulajdonosát, a Médiaworks Hungary Zrt.-t felvásárló Opimus Press-szel, de csak február végén jelentették be hivatalosan, hogy a felcsúti polgármester részesedést szerzett ennek anyacégében – erről itt olvashat bővebben.

Ez az Opimus Group Nyrt. pedig a tavaszi közgyűlésére készülődve a tőzsdei honlapon közzétette a napirendre kerülő előterjesztéseket, köztük a nem auditált éves jelentését a tavalyi évről. Ahogy az összefoglalásban maguk is írják, „az anyavállalat/társaság/holdingközpont” a „magyar számviteli törvényeknek megfelelő gazdasági kimutatások” alapján készítette el részletes beszámolóját, és ennek egyik pontjaként elemezték a gazdasági környezetet.

Mivel korábban maga Mészáros Lőrinc nyilatkozta azt, hogy egyedülálló sikereiben „a Jóisten, a szerencse és Orbán Viktor” játszik szerepet, utóbbinak igazán bevallhatná végre, hogyan vélekedik a magyar állapotokról. A legtöbb megállapítás ugyanis pont a kontrája annak, mint amit nap mint nap sulykolni próbál az Orbán-kormány.

Nézzük, hogyan jellemzi Mészáros Lőrincék cége a magyar gazdaságot a tőzsde honlapján közzétett anyag alapján:

  • Aggódnak a GDP miatt: „A 2016-os évben a bruttó hazai termék csupán 2%-kal nőtt, miközben a bővülés 2015-ben még 3,1%, 2014-ben pedig 4% volt”.
  • Szólhatnának Lázárnak, hogy vacakol az uniós források felhasználása: „A növekedés 2016-os visszaesése főként annak tudható be, hogy mérséklődött az uniós források felhasználása és ezáltal csökkent azok növekedésserkentő ereje”.
  • (A Mészáros–Tiborcz-tengelyen kívül biztosan) csökkenő beruházások, gyengélkedő ipar: „Az adatokból kiderült, hogy a beruházások 9,6%-kal csökkentek. Az elmúlt évben az építőipari termelés volumene is csökkent, 18,8%-kal kisebb volt az egy évvel korábbinál, valamint az ipar is a gyengélkedés jeleit mutatta.”
  • Végre valami kis jó, aztán mégsem: „2016. évben a személyi jövedelemadó kulcsának egy százalékpontos csökkentésével nőtt a háztartások rendelkezésre álló jövedelme, tehát a fogyasztás bővülése – szemben a válság előtti időszakokkal – nem eladósodásból történt. A magánfogyasztás a bérek és foglalkoztatottság emelkedése nyomán 4,8%-kal nőtt, amely előre vetíti, hogy a magyarországi munkanélküliség tovább zsugorodik majd. Fontos azonban megjegyezni, miután a GDP növekedése a foglalkoztatás emelkedésének volt köszönhető, a nemzetgazdasági szinten mért termelékenység csökkent.
  • Ebből baj lesz, megdicsérték a hitelező bankokat: „A Bizottság szerint a következő időszakban várhatóan élénkülni fognak a beruházások, ahogyan a háztartások fogyasztása is tovább fog nőni a fogyasztói bizalom, illetve a kereskedelmi bankok hitelezési aktivitásának javulása következtében.
  • Akkor mégse állítsuk meg Brüsszelt?: „Az Európai Bizottság szerint ellenállónak bizonyult tavaly az Európai Unió a globális kihívásokkal szemben és a 2016. végén, az idei év elején szerzett a vártnál nagyobb lendületnek köszönhetően a tagországok gazdasági növekedése előreláthatólag a prognózis 2018-ig terjedő periódusában is tovább folytatódik, ámbár az eddig megszokottnál valamivel kiélezettebb bizonytalanságok közepette.”
    Mi lesz itt, ha még ő is panaszkodik…
    © Youtube
    forrás:hvg.hu