< Böngészés > Főoldal / Közélet / Blog article: Orbánékat csak múltjuk győzheti le

| Mobile | RSS

Orbánékat csak múltjuk győzheti le

2017. április 27. | hozzászólás | Közélet

Az Országgyűlés Nemzetbiztonsági bizottságának egykori szocialista prominense a 168 Órának azt mondja, korai öröm, hogy a ’90-es évek alvilági alakjai ellen végre perek indultak. Folytatódik az olajszőkítés idején kialakult “differenciált bűnüldözés” új típusa, elég figyelni Pintér Sándor vagy Polt Péter munkáját.

Valamelyik csoporttal hallgatólagos együttműködésben felszámoltak egy másik csapatot, majd a szövetségesükre is lecsaptak. Voltak emberek, akik rendszeres kapcsolatot tarthattak rendőri vezetőkkel, másoknak ez nem volt megengedett. (…)Közben azonban eltorzult ez a gyakorlat is, és lettek sérthetetlen emberek, akik mindent megengedhetnek maguknak.

Tóth Károly szerint hiába folynak, folytak perek az egykori maffiaügyekben, nem tudni, hogy az egykori szereplők közül, ki miért lett vádlott vagy éppen tanú. Neki hihetetlen jó véleménye van Pintér Sándorról, vérprofinak nevezi. Sem őt, sem Orbán Viktort nem tartja megvesztegethetőnek.

A Fidesz több szakaszban és csatornán gazdagodott, de meggyőződésem szerint vezetőik soha nem vettek át személyesen pénzt.

Pintér, a szellemirtó

A belügyminiszter ugyanakkor mindent tud a múltról. Arról, kik voltak az olajozás haszonélvező, a rendőrség rendszerváltozás előtti kapcsolatai, mi történt a ’90-es évek robbantásai idején, mi van a mai gazdasági visszaélések hátterében. A Pintér Sándor, Orbán Viktor zsarolhatóságáról (ld. Gyurcsány Ferenc – A szerk.) szóló sztorikat Tóth titkosszolgálati üzenetnek, illetve vagdalkozásnak tartja, tisztességes és alapos vizsgálat nélkül. Azt ugyanakkor ő is elképzelhetetlennek nevezi, hogy az oroszok iratok nélkül hagyták volna el Magyarországot.

Megfelelő információval kell rendelkezni, ez a hosszú élet titka.

Ezt mondta annak idején a Katonai Biztonsági Szolgálat főigazgatójának, pedig még ő sem tudhatta, milyen iratok vannak az oroszoknál. Szerinte azért emleget most a kormánypárti média titkosszolgálati összeesküvést, mert felmérték, bármikor kilyukadhat a Fideszt összetartó háló, amelynek vannak sérülékeny pontjai, nem lehet tudni,

mikor kezd el valaki beszélni.Mikor szólal meg Simicska Lajos vagy az az olajos maffiózó, aki azért ül most börtönben, hogy a másik szabadon lehessen? Még nem jöttek rá az ellenzéki pártok, hogy a Fideszt csak a múltban lehet legyőzni.

A kormánypártot nem a jelene, hanem a múltja tartja egyben. Nem az a lényeg, most ki üzletel.  Tóth Károly szerint akkor lehet legyőzni a Fideszt, ha végre valaki nyilvánosságra hozza a ’97-ben kezdődött robbantássorozat valódi hátterét, szervezőjét.

Az biztos, hogy a Fidesz a robbantássorozat után sokkal jobb pozícióba került.

Miként robbanhatott be a hatalomba?

A parlamentben erre rá is kérdezett annak idején, Pintér Sándor pedig már belügyminiszterként igen mérgesen válaszolt, mire ő jelezte, hogy csak a Fidesz robbanásszerű népszerűségnövekedésre utalt. A maffialeszámolások és a Fidesz közötti kapcsolat kivizsgálását mindig sürgette az MSZP-ben, hiába, pedig továbbra is úgy látja, egy normális hatalom akkor védi a demokráciát, ha minden visszásságot, hazugságot nyilvánosságra hoz.

Tóth Károly szerint a magyar társadalom megérdemelné, hogy egyszer valaki rendet tegyen, ne kelljen kivárnia annak a generációnak a kihalását, amelynek van még emléke homályos ügyekről. Azokat inkább ki kellene vizsgálnia. Mindent. Be kellene mutatni

az olajügyek, a rendszerváltáskori egzisztenciahitelek, a szocialista és fideszes kormányok haszonélvezőit.Higgye el, kiderülne, hogy csak néhány száz emberről van szó, akik miatt a demokrácia, a politika megítélése ennyire mélyre süllyedt.Nem érdemelne meg az ország, egy ilyen áldozatot?

forrás:hír24.hu

Leave a Reply 281 megnézve, 1 alkalommal mai nap |