< Böngészés > Főoldal / Közélet / Blog article: Elrendelte a bíróság Czeglédy Csaba és társai előzetes letartóztatását

| Mobile | RSS

Elrendelte a bíróság Czeglédy Csaba és társai előzetes letartóztatását

2017. június 16. | hozzászólás | Közélet

Bűnügy

Elrendelte a bíróság Czeglédy Csaba és társai előzetes letartóztatását

Czeglédy ügyvédként több ügyben képviselte az MSZP-t és a DK-t.

Fotó: MTI

Elrendelte egy munkaerő-közvetítéssel foglalkozó, többmilliárd forintos adócsalással gyanúsított bűnszervezet kilenc tagja, köztük Czeglédy Csaba ügyvéd, a baloldal szombathelyi városi képviselője előzetes letartóztatását a Szegedi Járásbíróság nyomozási bírója csütörtökön – közölte a Csongrád Megyei Főügyészség szóvivője az MTI-vel.

Szanka Ferenc korábban elmondta, hogy a gyanú szerint Czeglédy, aki egy – a többi között számos magyarországi multinacionális cégnek diákmunkásokat közvetítő – szombathelyi székhelyű gazdasági társaság vezetője, társaival együtt egy többszintes céghálót működtetett, hogy így kerüljék el a közterhek megfizetését. A bűncselekmények következtében az állami költségvetést több mint hárommilliárd forintos vagyoni hátrány érte.

A bűnszervezet működésében alsó szinten levő, strómanok által vezetett, Csongrád, Fejér és Vas megyében bejegyzett iskolaszövetkezetek a gyanú szerint nem végeztek érdemi tevékenységet, létrehozásuk azt a célt szolgálta, hogy a tevékenységet ténylegesen szervező, Czeglédy által vezetett, szombathelyi székhelyű cég mentesüljön a diákmunkával kapcsolatos közterhek megfizetése alól.

Ezért a strómanok által vezetett iskolaszövetkezetek nem vallották be a tevékenységükkel kapcsolatos közterheket, vagy ha ez meg is történt, az adót nem fizették meg – tudatta Szanka.

Czeglédy Csaba (Éljen Szombathely!-MSZP-DK-Együtt) szombathelyi önkormányzati képviselő, ügyvédként az MSZP és a DK jogi képviseletét is ellátta több ügyben.

forrás:ma.hu

Leave a Reply 105 megnézve, 1 alkalommal mai nap |