< Böngészés > Főoldal / Fecsegő hírek / Blog article: Nemet mondtak a németek Erdogan nagy akciójára)))) Erdogan sagte nein zur großen Aktion der Deutschen

| Mobile | RSS

Nemet mondtak a németek Erdogan nagy akciójára)))) Erdogan sagte nein zur großen Aktion der Deutschen

2017. június 30. | hozzászólás | Fecsegő hírek

Nemet mondtak a németek Erdogan nagy akciójára

A német szövetségi kormány nem engedélyezi Recep Tayyip Erdogan török államfőnek, hogy tömegrendezvényt tartson július elején Németországban, ahová a hamburgi G20-csúcs alkalmából látogat el – írja az MTI.

Sigmar Gabriel német külügyminiszter csütörtöki közleménye szerint a török fél hivatalos megkereséssel fordult a berlini vezetéshez, jelezve, hogy az államfő a találkozó alkalmából beszédet kíván mondani honfitársai előtt.A német diplomácia vezetője hozzátette: török kollégájának már hetekkel ezelőtt megmondta, hogy ezt “nem tartjuk jó ötletnek”, mert a G20-csúcs miatt eleve nincs elég rendőr a rendezvény biztosítására, és egy ilyen rendezvény a német-török kormányzati konfliktusok miatt “nem lenne ildomos”.

Recep Tayyip Erdogant “fontos vendégként” természetesen a legnagyobb tisztelettel fogadják majd a hamburgi találkozón, de jelenleg ezen kívül semmi másra nincs lehetőség – áll a közleményben.
A szociáldemokrata párt (SPD) politikusa kiemelte, hogy a kormány – a szociáldemokraták és az Angela Merkel kancellár vezette CDU/CSU jobbközép pártszövetség koalíciója – egységes az ügyben.

Azonban a külügyminisztérium még tovább megy, javasolja a kancellárnak, hogy tájékoztassák az EU-n kívüli államokat arról, hogy Németország nem engedélyez számukra olyan kampányrendezvényeket, amelyek célja más országok belpolitikai konfliktusainak behurcolása Németországba. A tárca arra számít, hogy “a kancellár jónak tartja ezt az elképzelést”.

Mozgósítástól félnek

A Németországban élő törökök a német társadalomhoz tartoznak, függetlenül attól, hogy rendelkeznek-e német állampolgársággal, és “nem akarjuk, hogy ezeket az embereket lázítsák a hazájukban kialakult konfliktusok révén” – szögezte le Sigmar Gabriel.

Berlin és Ankara kapcsolata hónapok óta igen feszült, a többi között a 2016 nyarán történt törökországi puccskísérlet nyomán Törökországban letartóztatásba helyezett német, illetve német-török kettős állampolgárok ügye miatt. A feszültséget tovább növelte, hogy Ankara megtagadta a német szövetségi parlament képviselőinek, hogy felkeressék a német hadsereg alakulatát, amely az incirliki légi támaszponton szolgál az Iszlám Állam nevű terrorszervezet ellen szervezett nemzetközi koalíció kötelékében.

A kormány ezért a parlament támogatásával kivonta az alakulatot a Törökország déli részén fekvő támaszpontról. Hasonló eset még nem fordult elő két NATO-tagország kapcsolatában.

forrás:napi gazdaság.hu

Erdogan sagte nein zur großen Aktion der Deutschen

 

Die Bundesregierung wird nicht die Türkei Recep Tayyip Erdogan Staatschef erlaubt eine Massenveranstaltung Anfang Juli in Deutschland zu halten, wo man anlässlich des G20-Gipfels in Hamburg besucht – schreibt der MTI.
Autor: ‘s. Kuss Gergely

Nach dem deutschen Außenminister Sigmar Gabriel Donnerstag die Freilassung der türkischen Partei wandte sich an eine offizielle Anfrage des Antriebs Berlin, was darauf hinweist, dass der Staat eine Rede vor seiner Landsleute anlässlich des Treffens geben will.

Der Leiter der deutschen Diplomatie fügte hinzu, dass türkischen Kollegen vor einigen Wochen gesagt hat, dass dies „ist keine gute Idee“, weil von vornherein es keine Garantie für die für den G20-Gipfel Ereignis genug Polizei ist, und ein solches Ereignis wegen der deutsch-türkischen Regierungs Konflikte nicht wäre ” werden. “

Recep Tayyip Erdogant „wichtiger Gast“ wird natürlich mit Respekt zu begrüßen, das Hamburgeren Treffen, aber nichts anderes ist derzeit nicht möglich, außerhalb – ist die Kommunikation.
Die Sozialdemokratische Partei (SPD) Politiker betonte, dass die Regierung – die Sozialdemokraten unter Führung von Kanzlerin Angela Merkel und CDU / CSU-Koalition von Mitte-Rechts-Parteien-Allianz – der einzige Fall.

Allerdings geht die State Department noch weiter, den Kanzler schlug vor, die Nicht-EU-Staaten zu informieren, dass Deutschland nicht, sie zu Kampagnen und Veranstaltungen in anderen Ländern der Einführung in Deutschland sollten bei innenpolitischen Konflikten ermöglichen. Das Ministerium erwartet, dass „der Kanzler diese Idee gut hält.“

Partei Mobilisierung

Die in Deutschland lebenden Türken gehören zur deutschen Gesellschaft, und zwar unabhängig davon, ob sie die deutsche Staatsbürgerschaft haben, und „wir wollen nicht, diese Menschen durch Konflikte in ihren Ländern entwickelte sich entspannen“ – Gabriel Sigmar festgenagelt.

Da die Beziehung zwischen Berlin und Ankara Monaten angespannt Affäre wegen deutscher und deutsch-türkischen Doppelbürger unter anderem der Folge des Putschversuches in der Türkei im Sommer 2016 in der Türkei in Haft. Die Spannungen eskalierten Ankaras Weigerung des deutschen Vertreters Bundestag das deutsche Armee Outfit zu besuchen, die die incirliki Airbase gegen die Terrororganisation organisiert dient als den islamischen Staat einer internationalen Koalition Konvoi genannt.

Die Regierung zog daher das Outfit auf der parlamentarischen Unterstützung des Waffenstützpunktes im Süden der Türkei liegt. Ein ähnlicher Vorfall hat sich in zwei NATO-Staaten Beziehungen nicht aufgetreten.

Quelle: Täglich gazdaság.hu

 

Leave a Reply 944 megnézve, 1 alkalommal mai nap |