< Böngészés > Főoldal / Közélet / Blog article: Új légijárat indult Debrecenből

| Mobile | RSS

Új légijárat indult Debrecenből

2017. július 1. | hozzászólás | Közélet

Új légijárat indult Debrecenből

Ismét van nyári repülőjárat Debrecenből Egyiptomba: az első gép pénteken szállt fel a cívisváros légikikötőjéből, fedélzetén száz utassal – közölte az MTI-vel a Debrecen Airport járatfejlesztési igazgatója.

Tamás László közleménye szerint az új hurghadai járattal vált teljessé a charter-szezon Debrecenben, ahonnan Egyiptom mellett Törökországba, Bulgáriába és két görög szigetre, Korfura és Zakhynthosra is repülhetnek az utasok. Erfurtból, Lipcséből és Drezdából pedig május óta érkeznek rendszeresen vendégek Debrecenbe és Hajdúszoboszlóra.

Félmilliárdos fejlesztés a Budapest Airportnál

A repülőtér vonzáskörzetéből egyre többen választják a debreceni repülőteret: a magyar és a romániai, partiumi utasok mellett mind gyakrabban érkeznek utasok Kárpátaljáról is, miután június 11. óta az ukrán állampolgárok is vízummentesen utazhatnak az Európai Unió legtöbb országába – sorolta Tamás László.

Kerekes Gábor, az Express Travel International Kft. (ETI) országmenedzsere elmondta: Debrecenből 5 év után biztosíthatnak ismét Egyiptomba charterjáratokat a kelet-magyarországi, partiumi és kárpátaljai utasoknak. A szezon végéig Debrecenből több mint 1500 Egyiptomba készülő utasra számítanak.

Magyarország második legnagyobb, schengeni kritériumoknak is megfelelő repülőterét 2016-ban több mint 284 ezer utas kereste fel, az idén több mint 320 ezres utasforgalomra számítanak a Wizz Air bázisnak, illetve a Lufthansa City Line menetrend szerinti, illetve az erősödő nyári charter járatoknak köszönhetően.

Menetrendszerű járatokkal Londonba, Eindhovenbe, Párizsba, Milánóba, Malmőbe, Tel Avivba, illetve Münchenbe lehet eljutni repülővel Debrecenből.

forrás:napi gazdaság.hu

Leave a Reply 112 megnézve, 1 alkalommal mai nap |