< Böngészés > Főoldal / Bíróság/Ügyészség/Szegedi Ítélőtábla / Blog article: 8 kilogramm kábítószert találtak egy budapesti dílernél – vádemelés

| Mobile | RSS

8 kilogramm kábítószert találtak egy budapesti dílernél – vádemelés

A vád szerint a 45 éves budapesti férfi egy edzőtermi ismerőse által bérelt lakásban tárolta a kereskedelmi mennyiségben beszerzett kábítószert, és innen szolgálta ki a vásárlókat is.

A vádirat szerint az ügy I. rendű vádlottja a 2015. december 14-én történt elfogását megelőzően, kábítószer – jellemzően amfetamin – nagybani kereskedelmével foglalkozott Budapest területén.

A kereskedelmi mennyiségben beszerzett amfetamint a vádlott egy kizárólag erre a célra használt, más személy – egy edzőtermi ismerőse – által bérelt XV. kerületi lakásban tárolta, ahol a kábítószer kimérését, adagolását, csomagolását is végezte, valamint a lakásból szolgálta ki a kábítószer-vásárlókat is.

A férfi mások mellett az ügy II. rendű vádlottja részére is értékesített kábítószert. A vádlottak 2015. december 14-én is e célból beszéltek meg találkozót egy XV. kerületi benzinkútnál, ahonnan együtt mentek a kábítószer-kereskedelemre fenntartott fenti lakásába. Itt a II. rendű vádlott csaknem 400.000 forintért több mint 300 gramm kábítószert vásárolt az I. rendű vádlottól, amikor azonban elhagyták a lakást, az ekkor őket már figyelő rendőrök mindkettőjüket elfogták.

Az I. rendű vádlott a II. rendű vádlottnak átadott kábítószeren kívül elfogása idején a Budapest XV. kerületi lakásban 16, egyenként mintegy 500 gramm tömegű csomagban összesen mintegy 8 kilogramm kábítószert (amfetamint) tartott.

A Fővárosi Főügyészség a vádemeléskor is előzetes letartóztatásban lévő kábítószer-kereskedőt jelentős mennyiségű kábítószerre elkövetett kábítószer-kereskedelem bűntettével, vásárlóját pedig kábítószer birtoklás bűntettével vádolja.

forrás:Magyarország Ügyészsége

 

Leave a Reply 99 megnézve, 1 alkalommal mai nap |