< Böngészés > Főoldal / Bíróság/Ügyészség/Szegedi Ítélőtábla, Közélet / Blog article: A kisebb értékű lopástól a felfegyverkezve elkövetett garázdaságig

| Mobile | RSS

A kisebb értékű lopástól a felfegyverkezve elkövetett garázdaságig

A Kaposvári Járási és Nyomozó Ügyészség felfegyverkezve elkövetett garázdaság bűntette, súlyos testi sértés bűntettének kísérlete és többrendbeli lopás vétsége miatt emelt vádat egy fiatalkorú marcali fiú és felnőttkorú társa ellen.

A bűncselekmények elkövetésének idején a 16. életévét betöltött vádlott 2016-ban kezdte „bűnözői karrierjét”, és az év során számos bűncselekményt követett el. 2016. márciusában még csak kisebb súlyú lopások miatt indult ellene eljárás, amikor felnőttkorú társával közösen lopott el italos rekeszeket, illetve üdítőket  egy hotelből. 2016. júniusában és júliusában azonban már közterületen leállított kerékpárokat tulajdonított el, mellyel négy sértettnek összesen 75.000,-Ft kárt okozott.

2016. szeptemberében a fiatalkorú vádlott megtudta, hogy őt és barátnőjét egy másik fiú meg akarja támadni, ezért magához vett egy bárdot valamint egy baltát, és egy sporttelepnél megkereste a sértettet. A fiatalkorú vádlott előbb a baltával, majd a bárddal ütött a sértett felé, akit könnyebben meg is sebzett, azonban a sértett eredményesen védekezett és végül lefegyverezte a támadóját.

A fiatalkorú vádlott 2016. decemberében még egy kisebb értékű falopást is elkövetett.

Az ügyészség a fiatalkorú vádlottal szemben javítóintézeti nevelés elrendelését, míg a más ügyben előzetes letartóztatásban lévő felnőttkorú társával szemben közérdekű munka büntetés kiszabását indítványozta.

forrás:Magyarország Ügyészsége

Leave a Reply 110 megnézve, 1 alkalommal mai nap |