< Böngészés > Főoldal / Életképek/bulvár / Blog article: Óriásharcsák és buzogányos koton

| Mobile | RSS

Óriásharcsák és buzogányos koton

2017. augusztus 20. | hozzászólás | Életképek/bulvár

Óriásharcsák és buzogányos koton

 

Kevesen ismerik azt a hihetetlen tényt, hogy Magyarország egyik leghalbőbb természetes vize a Duna fővárosi szakasza. A hidak lába, a befolyók, világháborús hajóroncsok, vízparti vendéglők moslékos gödrei kiváló életteret biztosítanak a legtöbb halfajnak. Amióta a szlovákiai és a hazai felső szakasz melletti gyárak megszűntek, a víz is egyre tisztábbá vált. Korábban a főváros szennyvizének nagy részét is minden tisztítás nélkül a Dunába ömlesztették, de ma már több szennyvíztisztító is üzemel a városban.

Fortepan a legnagyobb magyar nyelvű online fotóarchívum. Az Indexen a Fortepan szerkesztőivel együttműködve mutatjuk be a legizgalmasabb gyűjteményeket a huszadik századi magyar, amatőr fotósok hagyatékaiból.

A szabadvízi halászat megszüntetéséig az Újpest feletti Duna-szakaszt halászati szövetkezet kezelte. Ez nem tett túl jót a halállománynak, ugyanis a halász egyben halőrként is szolgált. Most halászként ne egy klasszikus, ladikos, varsás, ősi mesterséget űző bácsika képe lebegjen a szemünk előtt, hanem inkább egy high tech hajóval, láthatatlan cérnahálóval, halradarral felszerelt iparost képzeljünk el, akinek a tevékenysége és a piacok halaspultjain feltűnő, méreten aluli süllők, kecsegék között nem volt nehéz összefüggést találni.

Nehéz elhinni, de a belvárosi hidak lába körüli gödrökből fülledt nyári éjszakákon, ladikból kuttyogtatva, döglött kagylóval csalizva kapitális harcsákat lehet lépre csalni. (A kuttyogtatás ősi magyar halászmódszer, egy korong végű botszerűséggel kell speciális mozdulatsorral vízfelszínt megütni, és az így keletkező kuttyogásszerű hang odacsalja a harcsákat) A kapás állítólag hajnali négy felé szokott jelentkezni; hogy mennyire eredményes ez a módszer, arra nézve beszédes lehet, hogy szólnak vízparti pletykák olyan rabsicról, aki tavaly 8-9 mázsa harcsától szabadította meg a Dunát.

A fővárosiak egyik kedvenc horgászhelye napjainkban is az Erzsébet híd budai hídfőjénél gőzölgő Ördögárok-befolyó. A tisztítás ellenére a kanálison még mindig érkezik szennyvíz, odacsalva a keszegeket, márnákat, és a sirályokat. Márnát leginkább a vízfenéken görgetett sajtdarabbal vagy trágyagilisztával lehet horogra csalni. De persze sok minden más is megakadhat. Egy barátomnak a befolyónál olyan kapása volt, hogy majd’ kettétört a botja, majd a többi horgász szurkolása, később harsány röhögése mellett fél óra fárasztás után kifogott egy bordó, vízzel is teli buzogányos kotont. Azt is kevesen tudják, hogy az ország egyetlen őserdője, és egyben a legfestőibb horgászhelye is a fővárosi szakaszon lelhető fel, a déli M0-ás híd fölött, a hárosi öbölben – de ez egy másik nagykép-téma lesz.

Az 1942-ben készült színes! képen egy táplizó halász látható. A tápli egy több négyzetméteres emelőháló, többnyire úszóházakhoz szerelve használták. Táplis halászokkal és úszóházakkal még az 1990-es évek vége felé is lehetett találkozni a „rehabilitáció” előtti Kopaszi-gáton a legendás Aranyhal vendéglő közelében. A képen a háttérben a Közraktárak és az Elevátor ház tűnik fel.

(Fotó: Fortepan / FORTEPAN)

A cigarettázó kocahorgászt ábrázoló kép 1935-ben készült, vélhetően a Római-part környékén, szemközt mintha az újpesti cérnagyár kéménye füstölögne. Horgászunk bot nélküli szerelékkel, népies nevén „zsebpecával” próbálkozik. Bizonyára még nem tapasztalta meg, hogy a cigaretta nem túl szerencsés aktív horgászat közben, mert könnyen elégeti a vékony műanyagzsinórt. Bár az évszámból ítélve lehet, hogy inkább vastagabb cérnát használ, amit talán a szemközti gyárban készítettek.

(Fotó: EBNER / FORTEPAN)

Úszóház és tápli a Margit-sziget budai oldalán 1942-ben. A sajátos halászmódszert űzők még nem szorultak ki a Kopaszi-gátra és a Népszigetre.

(Fotó: Lencse Zoltán / FORTEPAN)

A szintén 1942-ben készült kép valószínűleg karácsony környékén készülhetett egy halpiac közelében. A szerencsés vásárló szakszerűen tartja a frissen szerzett 3 kiló körüli tükörpontyot.

(Fotó: Lissák Tivadar / FORTEPAN)

A korabeli halászok haltároló bárkából árulták a friss halat. A kép a pesti alsó rakparton készült 1932-ben a Szabadság híd közelében, a halárus egy 9 kiló körüli szürkeharcsa pucolásával küzd.

(Fotó: UJ NEMZEDÉK NAPILAP / FORTEPAN)

A szintén a Szabadság híd közelében készült fotón modernebb, tárolóorsós és felgyűrűzött horgászbottal próbálkoznak halat fogni 1946-ban, a lépcsőre helyezett botokból ítélve fenekező módszerrel. Folyóvízen ilyenkor a kapást a bot spiccének rezdülése jelzi.

(Fotó: Berkó Pál / FORTEPAN)

Felgyűrűzött, tárolóorsós bambuszbottal horgászó gyerekek a Szabadság híd mellett 1957-ben. Az ilyen bambuszbotokat még az 1980-as évek elején is lehetett kapni a horgászboltokban, nekem 2 havi zsebpénzembe került a gyűrű nélküli spiccbot, valószínűleg az 50-es években sem volt olcsó mulatság beszerezni őket. A kézben tartott botokból ítélve a gyerekek úszós módszerrel próbálkoznak.

(Fotó: FSZEK BUDAPEST GYŰJTEMÉNY / SÁNDOR GYÖRGY felvétele / FORTEPAN)

A Duna fővárosi szakasza nem csak halakban, hanem folyami rákokban is bővelkedett. A képen haltartó bárkából válogatnak rákokat a MAVAD (Magyar Vadkereskedelmi Szövetkezeti Vállalat) emberei exportra 1960-ban. A háttérben az Alexandriai Szent Katalin plébániatemplom látható.

(Fotó: FSZEK BUDAPEST GYŰJTEMÉNY / SÁNDOR GYÖRGY felvétele / FORTEPAN)

Gyerekek próbálkoznak mogyorófavesszővel a Parlament környékén a rakparton 1957-ben. A kisebb keszegek, snecik megfogására a lúdtollas úszóval, hajlított gombostű horoggal felszerelt botokat általában paprikás kenyérgyurmával csalizták, a horgászat alapjait kiválóan meg lehetett tanulni ezekkel az egyszerű szerelékekkel. Jelen sorok írója is így kezdte a ságvári Jaba-patakon, bár folyami rákot többet fogott, mint snecit, viszont a csattogó ollójú rákokkal eredményesen lehetett kergetni a nagyobb kölyköket is a falu utcáin, amit később persze nagy verés követett a másik oldalról

(Fotó: FSZEK BUDAPEST GYŰJTEMÉNY / SÁNDOR GYÖRGY felvétele / FORTEPAN)

 Már 1970-et írunk, hazánkban is megjelentek a teleszkópos horgászbotok, igaz, csak a baltanehéz szovjet üvegszálas változat, de ez is minőségi előrelépés a bambuszhoz és a mogyoróvesszőhöz képest. Egy szerencsés teleszkóposbot-tulajdonos úsztatós módszerrel horgászik a Szent Gellért rakparton, balsorsúbb társának csak egy rövidebb bot jutott.

(Fotó: Urbán Tamás / FORTEPAN)

A kép valószínűleg a 80-as évek elején készült a Parlament közelében, a rakparton. Megjelentek az összecsukható horgászszékek, amelyekről kényelmesen lehetett márnázni a Horgászcikk Készítő Vállalat (HOKÉV) ultramerev üvegbotjaival, az akkor menőnek minősülő Rileh Rex márkájú NDK-s precíziós peremfutó orsókkal, és a kor favoritjával, a szakíthatatlannak hirdetett Arany Teknőc zsinórral. Egy ilyen horgászbot és orsó ára akkoriban meghaladta egy félhavi átlagfizetést, az összecsukható székről nem is beszélve. Én 15 évesen tettem szert először egy ilyen orsóra, egy havi kukoricacímerezésből összeszedett fizetésemből, de később elcseréltem egy Zenit-E típusú beépített fénymérős, Helios lencsés fényképezőgépre.

(Fotó: Szepesfalvy Gábor / FORTEPAN)

forrás:index.hu

Leave a Reply 60 megnézve, 1 alkalommal mai nap |