< Böngészés > Főoldal / Közélet / Blog article: Egymilliárdos szerződés az MTVA-nál

| Mobile | RSS

Egymilliárdos szerződés az MTVA-nál

2017. augusztus 23. | hozzászólás | Közélet

Egymilliárdos szerződés az MTVA-nál

Legalább egymilliárd forint összértékben kötött 16 közbeszerzési szerződést 2017 második negyedévében a Médiaszolgáltatás-támogató és Vagyonkezelő Alap (MTVA) – derül ki a közmédia honlapján megjelent adatokból. Ebből a legnagyobb tétel a 6×6 Taxival létrejött, két évre szóló, 500 millió forintos megállapodás. Az állami média dolgozóit már korábban is ez a taxitársaság fuvarozta Budapesten és ötven kilométeres körzetében, illetve néha vidékre is. Minden kocsiban lesz ingyenwifi, a szerződés alapdíja egyébként megegyezik a hatósági árral. A tenderen a Főtaxi és a Budapest Taxi is versenybe szállt, de elbuktak.

Második legnagyobb tétel a Nielsen Közönségmérés Kft.-vel kötött, 12 hónapos szerződés, 246,6 millió forint értékben, amiért cserébe megtudják, mennyien nézik a négyévesnél idősebb korosztályból az állami csatornákat (M1, M2, M3, M4, M5, Duna és Duna World). Harmadik legdrágább pedig egy 99,7 millió forintos szerződés a Securiton Kft.-vel. A cég az állami média Kunigunda utcai székházában működő biztonságikamera-rendszert korszerűsíti és bővíti, valamint a telephelyre teljes körű rendszámfelismerő rendszert telepít.

Persze van miből mindezekre költeni, hiszen 2017 első negyedévében 21,6 milliárd forint (tavaly összesen 85 milliárd forint) állami támogatást kapott az MTVA, amely 1,1 milliárd forintos értékesítési bevétellel, 1,3 milliárd forint adózott eredménnyel zárta a március végéig tartó időszakot. Az állami média reklámidejét az Atmedia 2016 januárjától értékesíti. Tavaly összesen 8,1 milliárd forint származhatott ebből, míg 2014-ben és 2015-ben ez még csak 6 milliárd forint között alakult. A parlament döntése alapján 2017-ben szinte már megszorítások vannak az állami médiánál, hiszen „csak” 79,9 milliárd forintot kap a költségvetésből. Ebből mintegy 14,3 milliárd forint személyi kiadásokra folyik el. Az MTVA működése már sokkal könnyebb 2015 novembere óta, amikor a kormány úgy döntött, hogy átvállalja a 47 milliárd forintos adósságállományt. Még 2012-ben vettek fel 63 milliárd forint hitelt négy banktól a Kunigunda utcai székház megvételére. Ám a törlesztéssel gondok adódtak, már nem tudta fizetni az MTVA. A 2006-ban megostromolt, Szabadság téri volt MTV-székház pedig talán szépen lassan megújulhat: egy kanadai beruházó 2018 elején kezdheti felújítani a lerobbant, 50 ezer négyzetméteres, a Parlament után a főváros második legnagyobb, műemléki védettséget élvező épületét. Az irodaépület bérlői 2020-ban költözhetnek az egykori tévépalotába.

Ennek a cikknek a nyomtatott változata a Magyar Nemzetben jelent meg. A megjelenés időpontja: 2017.08.23.

forrás:magyar nemzet hírlevél

Leave a Reply 140 megnézve, 1 alkalommal mai nap |