< Böngészés > Főoldal / Közélet / Blog article: Kiderült, milyen sportcélra költik a szociális dolgozók bérpótlékát

| Mobile | RSS

Kiderült, milyen sportcélra költik a szociális dolgozók bérpótlékát

2017. augusztus 24. | hozzászólás | Közélet

Kiderült, milyen sportcélra költik a szociális dolgozók bérpótlékát

„A Tour de Hongrie nemzeti kerékpáros körverseny évenkénti megrendezése és hosszú távú fejlődésének biztosítása érdekében” vontak el több mint 90 millió forintot a szociális és gyermekvédelmi ágazat dolgozóinak pótlékára szánt összegből – derült ki az Emberi Erőforrások Minisztériumának (Emmi) lapunk közérdekű adatigénylésére adott válaszából. Mint ismert, a Magyar Nemzet írta meg júliusban először, hogy az összeget a 2016. évi költségvetés maradványából csoportosítják át a versenysport támogatására. Ám hogy a versenysportot pontosan milyen módon kívánják ezzel segíteni, az már nem derült ki.

Az eset nagy vihart kavart, miután a kormányzattal szemben évek óta visszatérő kritika, hogy a szociális kiadásokra keveset költ, míg a versenysporttal kapcsolatos beruházásokra – például stadionépítésekre – túl sokat. A felháborodás hatására végül az Emmi is megszólalt. Mint írták, a jövő évi költségvetésben több jut a szociális és gyermekvédelmi területre, és a sajtóhírekkel ellentétben a kormány nem von el semmilyen támogatást az ágazatoktól. Ám a tárca közleménye az eredeti tényről, vagyis az ominózus 90 milliós átcsoportosításról már egyetlen szót sem ejtett, így nem derült ki, miért ne állítana igazat a sajtó.

Az ügyben Szél Bernadett, az LMP országgyűlési képviselője írásbeli kérdéssel fordult Balog Zoltánhoz, az Emmi vezetőjéhez. Balog ezúttal sem vette a fáradságot, hogy személyesen feleljen. Helyette Rétvári Bence államtitkár válaszolt, ám nem árulta el, milyen szempontok vezérelték a kormányt, mikor elvette a pénzt a rendkívül forráshiányos ágazatoktól. Helyette csak annyit írt: a vonatkozó rendelkezéseknek minden tekintetben megfelelően, jogszabályban kapott felhatalmazása alapján döntött a kormány az átcsoportosításról.

Lapunk végül közérdekű adatigénylést nyújtott be a kérdés tisztázására. Az Emmi válasza szerint egy 2016-os kormányhatározat rendelkezett arról, hogy 90 millió forintot (illetve ezenfelül további 315 ezer forintot a kapcsolódó kincstári díj és tranzakciós illeték fedezéséhez) kell biztosítani a Tour de Hongrie részére. Vagyis az átcsoportosítással ennek a határozatnak tettek eleget.

A feliratkozással beleegyezik abba, hogy a Magyar Nemzettől hírlevelet vagy cikkeinkről szóló üzenetet kapjon postafiókjába. A szolgáltatásról bármikor leiratkozhat.

A Tour de Hongrie igen magas pozíciójú kormánypárti védnököket tudhatott magáénak az idei évben. A listán szerepelt például Seszták Miklós nemzeti fejlesztési miniszter és Fazekas Sándor földművelésügyi miniszter is. Ugyancsak az esemény védnöke, Révész Máriusz kerékpározásért felelős kormánybiztos és Szabó Tünde sportért felelős államtitkár.

Ennek a cikknek a nyomtatott változata a Magyar Nemzetben jelent meg. A megjelenés időpontja: 2017.08.24.

forrás:mno.hu

Leave a Reply 116 megnézve, 1 alkalommal mai nap |