< Böngészés > Főoldal / Bíróság/Ügyészség/Szegedi Ítélőtábla, Közélet / Blog article: Vádemelés a bombákkal fenyegetőző szegedi férfival szemben

| Mobile | RSS

Vádemelés a bombákkal fenyegetőző szegedi férfival szemben

2017. augusztus 30., 9:02
Vádemelés a bombákkal fenyegetőző szegedi férfival szemben

A Szegedi Járási és Nyomozó Ügyészség vádat emelt azzal a férfival szemben, aki 2017 nyarán távirányítós bombákkal fenyegetőzött.

A vádirat szerint a vádlott 2017. június 30-án délután 5 óra körül Szegedről egy nyilvános fülkéből telefonált be a Csongrád Megyei Rendőr-főkapitányság Tevékenység Irányítási Központjába és azt közölte, hogy Szegedről beszél, komoly problémája van, mégpedig az, hogy a városgazdálkodás kinn volt és összeszedte egy koldus ruháit. Közölte azt is, hogy ez a koldus katonai akadémiát végzett és két darab távirányítós bombát helyezett el a városgazdálkodás területein, hiába voltak ott biztonsági őrök, be tudott oda menni.

A vádlott fenti valótlan bejelentésével, amely szerint a Szegedi Környezetgazdálkodási és Nonprofit Kft. területén bombákat helyezett el, a köznyugalom megzavarására alkalmas valótlan tényt állított, egyben azt a látszatot is keltette, hogy közveszéllyel járó esemény bekövetkezése fenyeget.

A járási ügyészség a vádlottat közveszéllyel fenyegetés bűntettével vádolja, amelyet egyébként többszörös visszaesőként követett el.

A vádlott bűnösségének kérdésében a Szegedi Járásbíróság fog dönteni.

forrás:Magyarország Ügyészsége

Leave a Reply 107 megnézve, 1 alkalommal mai nap |