< Böngészés > Főoldal / Közélet / Blog article: Magyar díjugrató lovakat mérgeztek meg egy pozsonyi versenyen

| Mobile | RSS

Magyar díjugrató lovakat mérgeztek meg egy pozsonyi versenyen

2017. augusztus 31. | hozzászólás | Közélet

Magyar díjugrató lovakat mérgeztek meg egy pozsonyi versenyen

Három héttel ezelőtt egy pozsonyi versenyen két magyar díjugrató lovát is megmérgezték. Olyan erős nyugtatót kaptak az állatok, hogy a következő versenyre, a göteborgi Európa-bajnokságra sem tudtak rendbe jönni.

Hugyecz Mariann díjugrató a Facebook-oldalán hozta nyilvánosságra az esetet. Valószínűnek tartja, hogy az ő lovát és ifj. Szabó Gáborét is egy magyar lovastársuk nyugtatózta be a pozsonyi versenyen. A lovak olyan erős anyagot kaptak, hogy még mindig nem jöttek helyre, így a göteborgi Európa-bajnokságon sem tudtak jól szerepelni. Az állatok szervezetében vérmintavétellel ki is mutatták a mérgezést.

Hugyecz Mariann elmondása szerint az egyik csapattársukat éjszaka rajtakapták, ahogy kijött Szabó lovának a boxából, majd nem sokkal később észrevették, hogy a lónak remegtek a lábai, nem tudták mi baja van, azt hitték, hogy elpusztul. Másnap Hugyecz lova is rosszul lett. A sportoló szerint az, hogy Göteborgban is furcsán viselkedett a lova – ellenszegült, feszült volt, kontrollálhatatlanná vált –, a nyugtató hosszú ideig tartó hatásának tudható be. A díjugrató hangsúlyozza: az elkövető nemcsak két lovassal, de az egész magyar válogatottal kiszúrt.

Hugyecz Mariann lova, Chacco Boy nyergében a CSIO Grand Prix díjugrató versenyen a Nemzeti Lovardában 2016. július 17-én. Fotó: MTI

Hugyecz Mariann lova, Chacco Boy nyergében a CSIO Grand Prix díjugrató versenyen a Nemzeti Lovardában 2016. július 17-én. Fotó: MTI

Hvg.hu-t tájékoztató Magyar Lovassport Szövetség a szabályzataiban leírtak alapján megtette a lehetséges lépéseket az ügyben. „Augusztus 9-én sportfegyelmi vétség alapos gyanúja miatt fegyelmi eljárást indított a feltételezett elkövető ellen, az elnökség pedig augusztus 10-i határozatában felfüggesztette a versenyző nemzetközi versenyzői engedélyét” – közölték.

Az országos magyar szervezet nem tud hasonló esetről, mint írták: „a magasabb szintű nemzetközi versenyeken kamerarendszer védi a lovak biztonságát”.

NLCAFÉ hírlevél

Leave a Reply 579 megnézve, 1 alkalommal mai nap |