< Böngészés > Főoldal / Archive: 03. január 2018

| Mobile | RSS

Volt öt jó perc

Tegye fel a kezét, aki legalább egy fél mondatot képes felidézni Áder János újévi köszöntőjéből! Ami engem illet, hallottam élőben, aztán még el is olvastam. Mégis, ha megnyúznak sem tudnék belőle három összefüggő szót felmondani. És ez így van rendben. Egy elnöki köszöntő ma ideális esetben pontosan ilyen: derűs, bizakodó, megnyugtató és messzemenően semmitmondó. Kell […]

Kollektív hányinger

Kollektív hányinger Ha a kormánypártoknak – a miniszterelnöknek – megfelel április 8-a, akkor a köztársasági elnöknek jövő hétfőn be kell jelentenie a parlamenti választás időpontját. Nem látunk olyan okot, ami miatt, érdemes volna tologatnia a voksolást. A Fidesz a közvélemény-kutatások szerint toronymagasan vezet. Amit alaposan eltúlzottnak tartunk, mert az emberek sokszor mást gondolnak, mint amit […]

Donald Trump Kim Dzsong Unnak: az enyém nagyobb!

Donald Trump Kim Dzsong Unnak: az enyém nagyobb! Év eleji szócsata – Fotók: AFP -Nicholas Kamm/ KCNA VIA KNS Az én atomrakéta indítógombom nagyobb és erősebb, mint a tiéd, sőt még működik is – ezt felelte a közösségi hálón Donald Trump, az észak-koreai diktátor újévi fenyegetéseire. Kim Dzsongun január 1-én, az állami tévében sugárzott köszöntőjében […]

[ Tovább ] 2018. január 3. | hozzászólás | Fecsegő hírek |

Közlemény/Tisztelt Szellemi Honvédők! Kedves Barátaim!

Tisztelt Szellemi Honvédők! Kedves Barátaim! Minden évben, most már hagyományosan és visszatérően, köszöntjük azokat az aktivistáinkat, akik a CÖF-CÖKA égisze alatt sokat tesznek nemzeti érdekeink megvédéséért. Idei díjátadó ünnepségünk, amely a 2017-ben kimagasló teljesítményt nyújtókat köszönti, 2018. január 19-én, pénteken, 17 órakor az Uránia Filmszínházban (1088 Budapest Rákóczi út 21) lesz. Két egyéni díjat adunk […]

[ Tovább ] 2018. január 3. | hozzászólás | Közélet |

Ifj. Horn Gyula: Deutsch még lábjegyzet sem lesz a történelemben

Ifj. Horn Gyula: Deutsch még lábjegyzet sem lesz a történelemben Empatikusan talán megérthetővé is lenne azon percemberek dühödt frusztrációja és az ebből fakadó rágalmazó hevülete, akiknek még lábjegyzet sem fog jutni a történelemkönyvekben, mindazonáltal nem tűrhetjük szó nélkül az ilyen ténybelileg alaptalan és erkölcsileg nívótlan megnyilvánulásokat – így reagált az Indexnek Horn Gyula fia, ifj. […]

Cáfolja a NATO a kormányt

Cáfolja a NATO a kormányt GYAKORLAT – Franciaországban nemcsak védelmi terv van, hanem terror is FOTÓ: BELGA PHOTO/BENOIT DOPPAGN A tagállamok számára nem kötelező NATO-előírásra hivatkozva militarizálná az iskolákat az Orbán-kormány. Pedagógusok és biztonsági szakértők szerint is itt a nyakunkon egy újabb kampánykommunikációs csomag. Diplomatikusan, de cáfolta az Észak-atlanti Szerződés Szervezetének (NATO) brüsszeli központja Dömötör […]

[ Tovább ] 2018. január 3. | hozzászólás | Fecsegő hírek |

EP Sajtóközlemény

JELENTÉS     ***I  803k  109k 2017. december 8. PE 610.703v02-00 A8-0394/2017 az Unió területére belépő, illetve az Unió területét elhagyó készpénz ellenőrzéséről és az 1889/2005/EK rendelet hatályon kívül helyezéséről szóló európai parlamenti és tanácsi rendeletre irányuló javaslatról (COM(2016)0825 – C8-0001/2017 – 2016/0413(COD)) Gazdasági és Monetáris Bizottság Állampolgári Jogi, Bel- és Igazságügyi Bizottság Előadó: Mady Delvaux, Juan Fernando […]

[ Tovább ] 2018. január 3. | hozzászólás | EU Sajtószoba |

S A J T Ó K Ö Z L E M É N Y Előzetesét indítványozta az ügyészség az év első napján történt gyilkosság elkövetőjének

     CSONGRÁD MEGYEI FŐÜGYÉSZSÉG           6720 Szeged, Stefánia sétány 10. • 6701 Szeged, Pf.: 432.             S A J T Ó K Ö Z L E M É N Y Előzetesét indítványozta az ügyészség az év első napján történt gyilkosság elkövetőjének     A Csongrád Megyei Főügyészség indítványt tett a mai napon, hogy a Szegedi […]

Felháborodtak a nagykövetek Szijjártó Péter viselkedésén))) The Ambassadors were outraged by the behavior of Péter Szijjártó

Felháborodtak a nagykövetek Szijjártó Péter viselkedésén szerző:Kósa András Fotó: Nagy Béla / Magyar Nemzet Egyre kevésbé tetszik szövetségeseinknek az egydimenzióssá váló magyar külpolitika. Újabb jelét adta annak a kormány, hogy egyre kevésbé fontos számára az ország külföldi megítélése. A Magyar Nemzet információi szerint december harmadik hetében – vagyis az év utolsó munkahetén – a svéd nagykövetség […]

[ Tovább ] 2018. január 3. | hozzászólás | Fecsegő hírek |

Sokkterápia((Schocktherapie

Sokkterápia Kockás inget húzó tanárok a 2016-os pedagógussztrájk idején. Őket is érinti vajon a közszféra karcsúsítása? Fotó: Székelyhidi Balázs / Magyar Nemzet Lesz itt hamarosan elég kőműves, villanyszerelő, hegesztő, pincér és informatikus, gondolhatnánk a kormány legújabb tervét megismerve. Egy december 22-én elnyert uniós pályázatból ugyanis kiderült, a nemzetgazdasági tárca három év alatt ötmilliárd forintot költhet […]

Orosz elnökválasztás – Hatvannégyen versengenek a tisztségért))) Élection présidentielle russe – Ils sont en compétition pour une soixantaine

Oroszország Orosz elnökválasztás – Hatvannégyen versengenek a tisztségért A bizottsághoz benyújtott dokumentumok alapján 21 párt- és 43 független jelölt kíván megmérkőzni az elnöki posztért. Hatvannégy jelöltaspiráns jelentette be, hogy indulni kíván az elnökválasztáson Oroszországban – jelentette be Ella Pamfilova, az orosz Központi Választási Bizottság elnöke kedden Moszkvában. Pamfilova szerint a bizottsághoz benyújtott dokumentumok alapján 21 […]

[ Tovább ] 2018. január 3. | hozzászólás | Fecsegő hírek |

Napi horoszkóp – 2018. január 3.

Napi horoszkóp – 2018. január 3. Napi előrejelzés 12 jegy számára A csillagok varázslatos útmutatása segít a hétköznapok során. Mit tegyünk, ne tegyünk az adott napon, vagy éppen mire vigyázzunk munkánk, szerelmi életünk, vagy épp egészségünk területén. Napi előrejelzést olvashatnak a 12 jegy számára. KOS BIKA IKREK RÁK OROSZLÁN SZŰZ MÉRLEG SKORPIÓ NYILAS BAK VIZÖNTŐ […]

[ Tovább ] 2018. január 3. | hozzászólás | Közélet |

Brutális időjárás Sarkvidéki hideg, csontig hatoló fagy sújtja Amerikát

Brutális időjárás Sarkvidéki hideg, csontig hatoló fagy sújtja Amerikát Meteorológusok szerint egy évszázada nem volt ilyen hideg a tél. A Niagara vízesés napokkal ezelőtt befagyott (Fotó: The Canadian Press) Továbbra is sarkvidéki a hideg és csontig hatoló a fagy az Egyesült Államok középnyugati és keleti parti vidékein. Meteorológusok szerint egy évszázada nem volt ilyen hideg […]

[ Tovább ] 2018. január 3. | hozzászólás | Fecsegő hírek |

Szél: ne csináljunk úgy, mintha ez egy demokratikus ország lenne

Szél: ne csináljunk úgy, mintha ez egy demokratikus ország lenne Politikailag az egész ügy átlátszó, ne csináljunk úgy, mintha ez egy demokratikus ország lenne. Amiben részt veszünk, azt nem lehet demokratikus versenynek nevezni – utalt az ÁSZ által az ingatlanbérlet miatt kirótt büntetésre az ATV Egyenes Beszéd című műsorában Szél Bernadett. Kilépett az ország abból […]

[ Tovább ] 2018. január 3. | hozzászólás | Közélet |

  • Ursula Von Der Leyen asszony az EB elnökasszonya

  • www.fecsego.eu nemzetközi hírportál az EU EP EB média-sajtó partnere