< Böngészés > Főoldal / Bíróság/Ügyészség/Szegedi Ítélőtábla, Közélet / Blog article: Tájékoztatás nem jogerős ítéletről – emberölés bűntettének kísérlete és más bűncselekmények

| Mobile | RSS

Tájékoztatás nem jogerős ítéletről – emberölés bűntettének kísérlete és más bűncselekmények

Tájékoztatás nem jogerős ítéletről – emberölés bűntettének kísérlete és más bűncselekmények

A Szegedi Törvényszék nem jogerősen felmentette B. J. vádlottat az ellene emberölés bűntettének kísérlete, emberölés előkészületének bűntette, lőfegyverrel visszaélés bűntette, lőszerrel visszaélés bűntette és személyi szabadság megsértésének bűntette miatt emelt vád alól és kényszergyógykezelését rendelte el.

A nem jogerős ítélet tényállásának lényege szerint a vádlott a Kiskunhalasi Járási Ügyészségen már több alkalommal járt, így a beléptetés, ruházat és csomagátvizsgálás rendjét ismerte. A vádlott korábbi feljelentései kapcsán elégedetlen volt a járási ügyészség vezetőjének intézkedésével, azt érezte, hogy a hatóságok semmibe veszik őt és saját igazságának törvényes úton nem tud érvényt szerezni. Ilyen előzmények után a vádlott 2016. március 16. napján 8 óra 54 perckor megjelent a Kiskunhalasi Járási Ügyészség és Kiskunhalasi Járásbíróság közös épületében azzal a szándékkal, hogy a vezető ügyészt megölje és ha ebben valaki meg akarja akadályozni, akkor ezt a személyt is.

Tervének végrehajtásához magával vitte az ismeretlen körülmények között megszerzett, engedély nélkül tartott gépkarabélyt és az ahhoz tartozó 240 darab lőszert. A vádlott az ügyfélfogadó térbe lépve közölte a biztonsági őrrel, hogy a vezető ügyészt keresi, aki tájékoztatta a vádlottat, hogy meg kell várnia az ügyfélfogadás kezdetét. Ezt követően nem sokkal a vádlott a beléptető kapunál elővette a gépkarabélyt, azt csőre töltötte, majd a fegyvert a biztonsági őr hátára irányítva őt arra kényszerítette, hogy vezesse a vezető ügyész szobájához.

Már a lépcsőn haladtak felfelé amikor a járásbíróság gondnoka a vádlottat utolérte és azért, hogy a vádlottat az általa eltervezett cselekmény végrehajtásában megakadályozza, megragadta a fegyver csövét, azonban azt elvenni nem tudta a vádlottól. Ezt látva a biztonsági őr fedezékbe tudott bújni. A vádlott és a gondnok között dulakodás alakult ki, ezalatt a vádlott egy alkalommal a plafon irányába lőtt, majd a sértett felsőtestének irányába is egy lövést adott le, ami a sértett elhárító magatartásának köszönhetően nem okozott sérülést. Ezt követően a vádlott a sértett gyomra irányába közvetlen közelről célzott lövést akart leadni, azonban a lőszer a fegyverben elakadt.

A folyamatos dulakodás közben mindketten elestek, a földön tovább dulakodtak mialatt a vádlott többször elhúzta a fegyver elsütőbillentyűjét, azonban a zárszerkezet folyamatos mozgatása miatt nem sikerült lövést leadnia. A vádlottat végül az épületben tartózkodó két rendőr fegyverezte le. A cselekmény során személyi sérülés nem történt.

A vádlott a cselekmény elkövetésekor kóros elmeállapotú volt, ami az elmeműködés olyan kóros állapotával járt, mely képtelenné tette abban, hogy cselekménye következményeit felismerje, vagy hogy e felismerésnek megfelelően cselekedjen.

Az ítélet nem emelkedett jogerőre, figyelemmel arra, hogy a bíróság döntése ellen az ügyész fellebbezést jelentett be, míg a vádlott és védője azt tudomásul vették.

A bíróság a vádlott ideiglenes kényszergyógykezelését a másodfokú eljárás befejezéséig jogerősen fenntartotta.

További felvilágosítás a Szegedi Törvényszék Sajtóosztályától kérhető.

Szeged, 2018. évi január hó 17. napján

Leave a Reply 160 megnézve, 1 alkalommal mai nap |