< Böngészés > Főoldal / Közélet / Blog article: A Fidesz még saját embereiben sem bízik

| Mobile | RSS

A Fidesz még saját embereiben sem bízik

2018. január 25. | hozzászólás | Közélet

A Fidesz még saját embereiben sem bízik

Miután a Fidesz nemrég szigorú kommunikációs sorvezetőt küldött szét képviselőinek migrációs témában, máris újabb utasítás érkezett a politikusokhoz – értesült a Magyar Nemzet. Ezúttal január 22-én, a magyar kultúra napjának alkalmából kellett posztolniuk közösségi oldalukon. Információink szerint a képviselőknek kedvenc magyar költőjüktől vagy festőjüktől kellett kitenniük egy-egy versidézetet vagy alkotást.

De ez még nem minden, a kormánypárti ukáz ugyanis a posztolás veszélyeire is figyelmezteti a politikusokat. A levélben többek között az áll: „Arra kérünk benneteket, hogy úgy végezzétek el a feladatot, hogy abban ne legyen kockázat. Ne feledjétek, az ellenzéki sajtó minden megmozdulásunkat aprólékosan figyeli, nem hibázhatunk egy ilyen bejegyzéssel.” Úgy tűnik ráadásul, hogy a Fidesz saját embereiben sem bízik: még azt is ellenőrizték, eleget tettek-e a képviselők az utasításnak. Posztolás után ugyanis el kellett küldeniük a felület linkjét. Ha mégsem posztoltak, mert például a választókerületi elnök nem egyezett bele, akkor azt is vissza kellett jelezniük.

Miután január 22-e amiatt lett a magyar kultúra napja, hogy aznap fejezte be a Himnuszt Kölcsey Ferenc, több kormánypárti politikus is erre emlékező bejegyzéssel oldotta meg a feladatot. Így tett például Németh Szilárd Fidesz-alelnök, Kocsis Máté, a Fidesz budapesti elnöke és Hoppál Péter kultúráért felelős államtitkár is. Voltak ugyanakkor olyan képviselők is, akik a kérésnek megfelelően valóban személyesebbnek tűnő idézettel jelentkeztek: Novák Katalin család- és ifjúságügyi államtitkár Radnóti Miklós-idézettel készült, Dunai Mónika országgyűlési képviselő pedig Weöres Sándor szavait tette közzé. Annak ellenére, hogy Balog Zoltán, a kultúráért felelős miniszter is már csak arról osztott meg linket, hogy ő maga hogyan adott át díjakat az emléknap alkalmából, míg Gulyás Gergely, a Fidesz-frakció vezetője egyáltalán nem is posztolt aznap közösségi oldalán.

Mint ismeretes, arról lapunk számolt be, hogy miután kiderült, a migráció elleni hadjárat ellenére a magyar kormány szép csöndben befogadott tavaly 1300 menedékkérőt, sorvezetőt adott ki a képviselőknek a témában a Fidesz kommunikációs igazgatója. A Hidvéghi Balázs által jegyzett dokumentum arra kérte a párt országgyűlési képviselőit és választókerületi elnökeit, hogy a genfi egyezménnyel igyekezzenek megmagyarázni, miért részesítette védelemben Magyarország a szóban forgó menekülteket. A korábbi sorvezetőhöz hasonlót alkalmaztak utóbb is.

Ennek a cikknek a nyomtatott változata a Magyar Nemzetben jelent meg. A megjelenés időpontja: 2018.01.25.

forrás:mno.hu

Leave a Reply 112 megnézve, 1 alkalommal mai nap |