< Böngészés > Főoldal / Életképek/bulvár / Blog article: Hosszú oldal – Miféle ember

| Mobile | RSS

Hosszú oldal – Miféle ember

2018. január 31. | hozzászólás | Életképek/bulvár

Hosszú oldal – Miféle ember

A kiskutyákat egy árokban találtuk, egy betongyűrűben. Koszosak voltak és bolhásak, az anyjuk – rókavörös, rövid szőrű, kistestű keverék – tele sebhellyel és kullanccsal. Ennek megfelelően elneveztük Ladynek.

Haza nem vihettük őket. Noha akkoriban a denevértől a félholt varjúig mindenféle állatot hazahordtunk, azt azért mi is éreztünk, hogy nyolc kutyakölyök meg egy anyakutya még a mi jól kiképzett szüleinknek is sok lenne egyszerre. Kidolgoztuk hát a haditervet: ki mikor lop otthonról ételt, melyikünk hoz tálat itatónak, és legfőképp azt, hogyan és hová költöztetjük el a famíliát. Fél napunk van, ezt kiabálta a házaspár, amelynek a kertje alá bevackolt Lady. Ha másnap reggel is ott találja a pereputtyot, egytől egyig vízbe fojtja mindet, az anyjukat meg lelövi.

A szántóföld végén, a fasorban bukkantunk az alkalmas helyre. Egy szénaboglyáról kölcsönöztünk nejlont, amiből bálamadzaggal tetőt eszkábáltunk, s lombbal letakartuk az építményt, nehogy valaki észrevegye. Akkoriban az utcánkban három családnál is ugrásszerűen megnövekedett a gyerekek étvágya. Akinek tehene volt, fejés után szaladt a még gőzölgő tejjel a kertek alá. Más a vasárnapi rántott húsból csempészett a rejtekhelyre a pulóvere alatt.

Egészen addig nem is volt gond, amíg a kiskutyák el nem kezdtek mászkálni. Akkor aztán kénytelenek voltunk töredelmesen bevallani mindent odahaza, és gazdát keresni a kölyköknek. Jobban ment, mint sejtettük: néhány napon belül már csak egyetlen kiskutyának nem volt helye. Már mindenkit végigkérdeztünk a faluban, eredménytelenül. Ostrom alá vettük hát a szomszéd Károly bácsit.

Károly bácsi nagyon öreg volt, és amióta az eszünket tudtuk, sosem láttunk kutyát nála az udvaron, úgy ítéltük hát meg, hogy épp itt az ideje. Felesége, Mariska néni egy idő után hajlott a dologra, ám Károly bácsi csak rázta a fejét. Egy darabig legalábbis. Mi azonban jól ismertük az öreget, tudtuk, hogy aranyból van a szíve.

Így esett, hogy Károly bácsi hamarosan kutyaházat ácsolt. Aztán minden nap eldicsekedett, hogy Tisza – szerinte ez volt a legszebb kutyanév a világon – milyen okos. Milyen jólnevelt. És Tisza úgy csüggött Károly bácsin, mintha a Jóistent látná személyesen. Mariska néni meg kacagott a kapu előtti lócán üldögélve, amikor Károly bácsi a kerítésen keresztül incselkedett az apró kutyával: hát nézd meg, lyányom, olyan lett, mint a pulya!

Hogy ezt a kutyára vagy a férjére értette, nem volt egyértelmű.

Aztán egyik nap Károly bácsi szokatlan hangon szólt át a kerítésen. Amikor közel értem, láttam, hogy sír. Arca barázdái között folytak a könnyek, s csak nehezen tudta elmondani, hogy Tiszát megmérgezték. Hát mondd meg, lyányom, miféle ember az, aki megmérgez egy ilyen áldott jó kutyát?

Ha lenne válasz az ilyen kérdésekre, akkor se lett volna erőm kimondani. Sohasem láttam még emberi arcon akkora fájdalmat tükröződni, és engem elöntött valamiféle furcsa bűntudat, hogy mindezt mi okoztuk, a hülye ötletünkkel. Látod, lyányom, mondtam én, hogy nem kell kutya, motyogta Károly bácsi, és elindult, hogy a helyére rakja az ásót.

Csepelyi Adrienn

forrás:népszava online.hu

Leave a Reply 229 megnézve, 1 alkalommal mai nap |