< Böngészés > Főoldal / Fecsegő hírek / Blog article: Tiborcz-ügy: a felcsúti közvilágítást megújító cég tulajdonos a szlovák Eliosban

| Mobile | RSS

Tiborcz-ügy: a felcsúti közvilágítást megújító cég tulajdonos a szlovák Eliosban

2018. március 5. | hozzászólás | Fecsegő hírek

Tiborcz-ügy: a felcsúti közvilágítást megújító cég tulajdonos a szlovák Eliosban

Az Elios magyarországi sikerei lehetővé tették, hogy a nemzetközi piacon is terjeszkedjen, az itthoni – csalás gyanújával terhelt – győzelmeknek köszönhetően volt elég referenciája. Úgy alakult, hogy az egykori Tiborcz-vállalkozás Szlovákiában olyan céggel alapított leányvállalatot, amely idehaza korábban (látszólag) a versenytársa volt, az OLAF-jelentés is több helyen említi. Arról a cégről van szó, amely a felcsúti közvilágítást felújította, és az uniós csalás elleni hivatal vizsgálatának kezdete után a magyarországi közbeszerzéseken is mind sikeresebb volt. Több részben mutatjuk be az Elios nemzetközi útját. Első cikkünk a szlovákiai terjeszkedésről szól.

A Magyarországon – a lapunk által megszerzett és feldolgozott OLAF-jelentés szerint – szervezett csalással és politikai támogatással helyzetbe hozott és felfuttatott Elios Zrt. a nemzetközi piacra is kilépett. De nem akárkivel.

A Magyar Nemzet február végén írta meg, hogy a miniszterelnök falujában, Felcsúton a Tiborcz István barátjának és üzlettársának, Hamar Endrének a tulajdonában álló Sistrade Kft. üzemelteti a közvilágítást. A cég 2016-ban és 2017-ben segített az önkormányzatnak a közvilágítás felújítását célzó közbeszerzés lebonyolításában, amelyet végül az U Light Kft. nyert meg.

A cég jóval kisebb hírnévre tett szert, mint az Elios, ám az Európai Unió csalás elleni hivatalának (OLAF) jelentését olvasva több helyen is találkoztunk vele. Az OLAF által vizsgált 35 projektből összesen hét esetben bukkant fel az U Light: Cegléden, Hatvanban, Sárváron, Jászberényben, Bácsalmáson, Hajdúböszörményben és Mórahalmon.

Az U Light egyes alkalmakkor a kivitelezésre tett ajánlatot, mint például Sárváron, ahol az Elios és az U Light ajánlata között furcsa mód mindössze 356 ezer forint különbség volt (az Elios vállalta olcsóbban a munkát).

Az U Light ajánlatát visszadobták, mert hiányos volt a cég pályázati dokumentációja, nem küldték be a megfelelő tanúsítványokat és banki igazolásokat. Később ugyanez játszódott le Sárváron is. Máshol, mint például Hatvanban vagy Mórahalmon, az U Light a közvilágítás-korszerűsítési előkészületekben akart részt venni, de mindkét helyen Hamar Endre cége, a Sistrade kapta meg ezt a feladatot.

Lapunk most kiderítette, hogy szoros kapcsolat köti össze az U Light Kft.-t és az Elios Innovatív Zrt.-t: mindketten tulajdonosok az Elios-csoport szlovák leányvállalatában.

Hatvan
(Fotó: Bielik István / 24.hu)

Összefonódások

2015. február 27-én, vagyis 28 nappal azután, hogy az OLAF vizsgálatot indított azOrbán Viktor vejéhez köthető cég közbeszerzései miatt, Pozsonyban megalapították az Elios Slovakia, s.r.o. nevű céget. Az alapító az Elios Innovatív Zrt., a szlovák S Commerce, s.r.o., illetve a szintén szlovák E-E-E LED Lighting, s.r.o. volt. A tevékenységi körök között megjelölték az elektromos lámpák gyártását és elektromos berendezések telepítését.

Az E-E-E LED Lighting, s.r.o.-t 2014. áprilisban alapította az E-E LED Lighting, s.r.o., illetve Marian Dostál szlovák állampolgár. Jelenleg három tulajdonosa van: Gabriel Stanko (48 százalék,), Dostál (31 százalék) és az U Light Kft., 21 százalékkal.

Az Elios Slovakiába 3000 euróval szállt be az  Elios Innovatív Zrt., a másik két alapítótag 1000-1000 euróval. Később 4000 eurót fektetett be a Woody Holding Kft., amelynek tulajdonosa az az Erdei Bálint, akit megtalálunk az Elios Innovatív volt tulajdonosai között és aki még 2010-ben Tiborcz István társaságában személyesen tárgyalt Hódmezővásárhelyen Lázár János polgármesterrel az ottani közvilágítás felújításáról. (Erdei – aki Tiborcz régi barátja, együtt alapították meg az Elios elődjét – később egy interjúban úgy vallott: ő inkább az operatív irányítással foglalkozott, Tiborcz pedig a stratégia finomhangolásával.)

A cégháló az alábbi ábrán látható, a jobb alsó sarokban lévő gombra kattintva nagyobb méretben is böngészhető.

A Woody Holding Kft. (ma már Redwood Holding Kft. néven fut), 2016 májusában kiszállt, azóta az Elios Slovakia legnagyobb, 50 százalékos tulajdonosa az U Light Kft., 30 százaléka van Marian Dostálnak, illetve 20 százaléka az Elios International Kft.-nek. (A cégkivonat itt nézhető meg.)

Az OLAF által vizsgált projektekben egyetlen alkalommal sem nyert megbízást az U Light (láthatóan a vesztes szerepét osztották rá), máskor nem volt ilyen balszerencsés a közbeszerzésen. 2014-ben a BI METALL Kft.-vel együtt nyerte el a mohácsi közvilágítás energiatakarékos korszerűsítésére kiírt pályázatot, amelybe az – eliosos pályázatokhoz hasonlóan – a KEOP keretében uniós támogatás is jutott. A nyertes pályázók 250 millió forintért vállalták a munkát, amelynek során 2704 LED lámpát szereltek fel.

Mohács, 2018. február 11. Busójelmezbe öltözött kisfiú labdázik a Szent Flórián utcában a mohácsi busójárás negyedik napján, 2018. február 11-én. MTI Fotó: Szigetváry Zsolt
Mohács
(Fotó: Szigetváry Zsolt / MTI))

B-vonal

Érdekesség, hogy az U Light 2015 tavasza környékén kezdett el gyakrabban nyerni a tendereken, abban az időszakban, amikor az Elios települési közvilágítási megbízásai kezdtek megfogyatkozni. Komlón az U Light épp az Elios orra elől vitte el a 171 millió forintos közbeszerzést azzal a Simó Villamossági Kft.-vel, amelyet az OLAF említett jelentésében mint csalásgyanús céget.

2015 őszén Békéscsabán és Sopronban is az U Light kapta a közvilágítási közbeszerzést, 2015. december és 2016. november között pedig négy budapesti projekt nyertese volt (a Fővárosi Önkormányzat egy, illetve a BDK Budapesti Dísz- és Közvilágítási Kft. három projektje). Dolgoztak 2016-ban Fertőszéplakon is, majd 2017-ben Dombóváron és Szilben.

A cég honlapja szerint „magyar szakmai befektetők jóvoltából” alakult, az apropót pedig a LED-es technológia előretörése adta. Az U Light Kft. a Patak és Dominik Kft.-ből jött létre 2014. március 5-én, amikor a korábbi tulajdonosok helyét átvette Hetzl Péter Balázs, majd néhány hónappal később (2014 decemberében) Horváth Szilveszter, Vári Attila Dániel és a már említett Marian Dostál. Horváth 2017. január 1-jén távozott a cégből, a többiek cikkünk írásakor is az U Light tulajdonosai voltak.

A tulajdonosi kör rendelkezett egy igen erős önkormányzati kapcsolatrendszerrel és piaci ismerettel, közvilágítási projektvezetési és műszaki tapasztalattal, valamint többéves, ESCO projektekben szerzett jártassággal – olvasható az U Light honlapján.

Ez az erős önkormányzati kapcsolatrendszer a Magyar Narancs 2012-es cikke alapjánazt jelentette, hogy a tulajdonosi körhöz kapcsolódó E-Star Nyrt. több településen (elsősorban fideszes vezetésűeken) vállalt fűtés- és közvilágítási korszerűsítést. Az önkormányzatok azonban elégedetlenek voltak a munkákkal, nem fizették ki a közműszámlákat és a cég hanyatlásnak indult.

A Magyar Narancs elemzői pletykákra hivatkozva azt írta, hogy az E-Star visszaszorulásában szerepet játszott a Közgép Zrt.-hez tartozó E-OS térnyerése. Ha az E-OS neve ismerős, az nem véletlen, ugyanis Simicska Lajos érdekeltsége volt tulajdonos 2010 és 2013 között az Elios Innovatív Zrt.-ben.

Kiemelt képünkön Tiborcz István és Hamar Endre látható
Fotó: Németh Dániel / Magyar Narancs 

forrás:hír24.hu

Leave a Reply 76 megnézve, 1 alkalommal mai nap |