Választások és véletlenek: pont ott van sok jelölt, ahol igazán szoros lehet a verseny

Választások és véletlenek: pont ott van sok jelölt, ahol igazán szoros lehet a verseny

Hiába szigorították a kampányfinanszírozás szabályait, a választási irodának nem lett könnyebb a dolga, temérdek induló próbál rajthoz állni áprilisban. Ez a demokrácia fokmérője is lehetne, de nem elsősorban erről van szó, csábíthat az egymillió forint is, és hát ne feledjük azt a mondás sem, hogy oszd meg és uralkodj.

Választás 2018

Február 17-én hivatalosan is elkezdődött az április 8-ra kiírt parlamenti választás kampánya. Ebben a hét hétben a hvg.hu beszámol minden eseményről, amely a választók döntését befolyásolhatja, pörög a kamuméterünk, ott leszünk a nagy csaták helyszínén, és úgy általában: megmutatjuk, milyen Magyarországon szavazunk 2018 tavaszán.

Ahhoz, hogy valaki elinduljon egyéni jelöltként egy választókerületben, 500 ajánlást kell összegyűjteni. Erre két hete van mindenkinek, ami egyeseknek nagyon kényelmes, sokan azonban az utolsó pillanatban adták le az ajánlóíveket: Eddig több mint 1300 egyéni választókerületi jelöltet vettek nyilvántartásba a választókerületi választási bizottságok.

Vagyis a 106 választókerületre vetítve ez már átlagosan 12 induló, de a választási bizottságoknak péntek éjfélig még több mint ezer jelölt nyilvántartásba vételéről kell dönteniük. Cikkünkben megnézzük, hogy azokban a “csatatér körzetekben”, ahol éles versenyre lehet számítani, hány induló gondolta azt, megméretteti magát, mennyien szerepelhetnek majd a szavazólapon április 8-án, illetve ezeken a helyeken hány induló állt korábban rajthoz és milyen eredményt értek el.

Egy dolgot mindenesetre nem árt tisztázni már az elején: az egyéni jelöltek is kapnak kampánytámogatást, 1 millió forintot, amit vissza kell fizetniük, ha nem érik el a 2 százalékot. Ha nem teszik meg, akkor adók módjára kell behajtani rajtuk.

A valós társadalmi támogatottságot nem élvező pártok indulói érdemben beleszólhatnak a választás kimenetelébe, ennek legjobb példája a budapesti 15. számú választókerület, a főváros XVIII. kerülete. Itt négy évvel ezelőtt 56 szavazattal kapott ki Kunhalmi Ágnes, a baloldali összefogás jelöltje a Fidesztől, miközben az Együtt 2014 jelöltje – ez a párt nem volt része a baloldali összefogásban szereplő, akkor még Bajnai fémjelezte Együttnek – 197 szavazatot kapott. 2014-ben itt 16 jelölt indult, 11-en egy százalék alatti eredményt értek el. Idén eddig 7 indulót vettek itt nyilvántartásba (köztük van a Szegény Emberek Magyarországért Párt és a Közös Nevező 2018 jelöltje is például), további három embert nem hivatalosan nyilvántartásba vettek, illetve cikkünk írásakor 10-en voltak még bejelentve, 4 embert pedig nem jogerősen utasítottak el a nyilvántartásba vételtől. Vagyis a XVIII. kerületben akár 24 jelölt is lehet. Pedig a Közös Ország Mozgalom felmérése szerint Kunhalminak valós esélye van legyőzni a Fideszt, ehhez azonban visszalépésekre van szükség.

Kunhalmi Ágnes

Fotó: Fazekas István

Az MSZP elnöke is elindul egyéniben, a főváros 18. számú OEVK-jában, már nyilvántartásba is vették, ahogy még hét másik jelöltet is, kettőt nem jogerősen elutasította, és nyolcan vannak még bejelentve. (Utóbbiak közé tartozik az Összefogás Párt indulója. A párt elnöke Szepessy Zsolt, Monok volt polgármestere, akit befolyással üzérkedés bűntette miatt nem jogerősen négy év börtönbüntetésre ítéltek tavaly szeptemberben. Az ítélet szerint a korábbi önkormányzati vezető pénzért csaknem hatszáz ukrán állampolgárnak ígért segítséget a magyar állampolgárság megszerzésében, de egyetlen honosítási eljárást sem indított el. 2010-ben a választásokon 0,05, négy év múlva 0,14 százalékot szereztek.). Összesen tehát 17 induló lehet, Négy éve 12 jelölt állt rajthoz, 8-an egy százalék alatt végeztek. Idén Molnár Gyula tűnik a legesélyesebb kihívónak, de még akkor sem tudja legyőzni a Fideszt, ha mindenki visszalép.

Kocsis Máté is elindul egyéniben, a főváros 6. számú OEVK-jában. Neki Orbán személyesen tolta meg a kampányát néhány napja, de vele együtt 7 jelöltet vettek eddig nyilvántartásba, 6-ot npedig em hivatalosan. 17 embert elutasítottak nem jogerősen. Vagyis ha végül mindenki elindulhat jogerős döntéssel a háta mögött, 30 jelölt is lehet olyan nagynevű pártokkal, mint a Munkáspárt és a MIÉP, de rajthoz állhat a Kell Az Összefogás Párt is (erről a pártról korábban azt írtuk, első embere a volt vezető szcientológus, Weith Katalin). Négy éve itt 12 jelölt indult, 8-an az egy százalékot sem érték el.

Kocsis Máté

Fotó: MTI / Kovács Attila

Csepelen is éles versenyre lehet számítani, még az sem dőlt el, hogy elindul-e egymás ellen a 2014-es nyertes Szabó Szabolcs (Együtt) és Bangóné Borbély Ildikó az MSZP-ből. De az biztos, hogy a Fidesz Németh Szilárdot indítja. Mindhárom politikust nyilvántartásba vették már, ahogy hat másikat is. További 14 embert nem jogerősen vettek nyilvántartásba, másik 14-et nem jogerősen elutasítottak. Indulhat itt a Szegény Emberek Magyarországért Párt, a Rend és Elszámoltatás Párt és az Elégedett Magyarországért Mozgalom jelöltje is. Összesen legfeljebb 37-en indulhatnak, nmíg égy éve 19-en voltak. Közülük 14-en nem érték el az egy százalékot, egy épphogy jobb eredményt ért el.

baranyai 1. számú választókörzet is csatatérnek számít, a hvg.hu is videóval jelentkezett onnan. Helyben összesen 38-an indultak volna, de 4-en visszaléptek és/vagy visszavonták a jelöltségüket, 3 jelentkezőt már jogerősen, 19-et pedig nem jogerősen elutasítottak. Jogerősen nyilvántartásba csak öt indulót vettek, másik öt szándékozni induló esetében ez nem jogerős. Négy éve 18-an indultak, 13-an nem érték el az egy százalékot, egy induló épphogy felette szerepelt.

Idén sok indulóra lehet még számítani a kettes számú baranyai körzetben is, ahol eddig 7 jelölt van hivatalosan is nyilvántartásban, 8 indulni szándékozónál ez még nem jogerős, 9-en be vannak jelentve, tíz esetben pedig nem jogerős elutasítás történt. Vagyis akár 34 jelölt is elindulhat, olyanokkal, mint a Családok Pártja, az IMA (A Mi Pártunk), a Jóléti Magyarországot Párt, vagy épp az Európai Alternatíva Párt. De akár a Medete is elindulhat – jelöltjük mellett most nem jogerős elutasítás szerepel, de ez még változhat. Ők a Magyarországon Élő Dolgozó és Tanuló Emberek Pártja. Erről a csoportosulásról semmit nem tudni, csak annyit, hogy egy nyíregyházi lakásba van bejegyezve, és országosan 77 jelöltjük gyűjtötte az ajánlásokat. A baranyai körzetben egyébént négy éve 15 jelölt indult, közülük 11 egy százalék alatt szerepelt.

Szavazólapok tekercsekben a 2014-es EP választásokban

Fotó: MTI / Máthé Zoltán

2014-ben a nógrádi egyesben 24 jelölt indult, 17-en végeztek egy százalék alatt, ketten pont fölötte. Itt idén is sokan, 45-en gondolták úgy, hogy rajthoz állnak. Jelen állás szerint ugyan csak 4 jelöltek vettek hivatalosan is nyilvántartásba, 19 embert pedig egyelőre nem jogerősen. 18 induló bejelentkeztek, 4 embert nem jogerősen elutasítottak. Olyan izgalmas nevű formációk is megmérettetik magukat, mint a Szegényekért Párt, a Civil Mozgalom, az Európai Roma Keresztények Jobblétéért Demokratikus Párt vagy például az Elégedetlenek Pártja és az Elégedett Magyarországért Mozgalom.

szabolcsi egyesben is sokan, 22-en indultak 2014-ben, de 17-en egy százalékot sem értek el, egy induló épphogy megugrotta ezt. Idén eddig úgy áll a helyzet, hogy 6 embert jogerősen, 9-et nem jogerősen nyilvántartásba vettek, 12 ember szerepel bejelentettként, 6-ot nem jogerősen elutasítottak. Ez 33 induló, ha mindenki zöld utat kap. Itt indul az Összefogás Párt vezetője, Szepessy Zsolt, akiről már írtunk, a Net Párt is szavazólapra kerülhet, akiknek van egy 35 ezres Facebook-oldaluk, de tartalom rajta nem sok, valamint a Magyar Demokraták Szövetségének Pártja.

Miskolcon is bajos lesz az egyéni jelöltek kilométeres szavazólapját a borítékba tuszkolni: a borsodi egyesben eddig 13 indulót vettek nyilvántartásba, ugyanennyi jelölttel ezt nem jogerősen szintén megtették. Kilenc indulót nem jogerősen elutasítottak. 2014-ben itt 18 jelölt indult, 14-en nem érték el az egy százalékot.

Az Országgyűlés tavaly novemberben a Fidesz javaslatára szigorított a kampányfinanszírozási törvényen, annak érdekében, hogy a kamupártokat ki lehessen szűrni. Ha egy párt 1 százalékot sem ér el a választáson, akkor vissza kell fizetnie az állami kampánytámogatást, ha ezt nem teszi meg határidőben, akkor a vezető tisztségviselőinek személyes vagyonukkal korlátlanul kell helyt állni az állami támogatás visszafizetéséért. Ha egy egyéni körzetben induló jelölt nem ér el legalább 2 százalékot, úgy köteles az állami támogatást visszafizetni, ha nem teszi meg, akkor adók módjára kell behajtani a jelöltön, ahogy ezt már írtuk fentebb, a választáson induló pártok és jelöltek büntetőjogi felelősséggel tartoznak a kampánytámogatás törvényes felhasználásáért.

forrás:HVG.hu