< Böngészés > Főoldal / Közélet / Blog article: Semjén Zsolt, a helikopter és a svédországi luxusvadászatok

| Mobile | RSS

Semjén Zsolt, a helikopter és a svédországi luxusvadászatok

2018. március 9. | hozzászólás | Közélet

Semjén Zsolt, a helikopter és a svédországi luxusvadászatok

Úgy tűnik, nem Rogán Antal kabinetminiszter az egyetlen a Fidesz–KDNP-kormány tagjai közül, aki kedveli a luxushelikopteres utazásokat, Semjén Zsolt miniszterelnök-helyettes szintén a repülés szerelmese. Legalábbis erről árulkodnak a Magyar Nemzet birtokába került fényképek és dokumentumok. Ezekből az is kiderül, hogy a tavaszi országgyűlési választáson a Fidesz–KDNP listájának második helyén szereplő Semjén Zsolt évek óta vesz részt titokban néhány napos luxusvadászatokon Svédországban.

Lapunknak nevük elhallgatását kérő vadászatszervezők beszéltek arról, hogy a miniszterelnök-helyettes – aki egyben a Kereszténydemokrata Néppárt elnöke – 2012 óta látogat el évente egy alkalommal a skandináv országba. Mint elmondták, a politikus elsősorban jávorszarvasra és rénszarvasra, valamint a főként a tajgaerdőkben élő siketfajdra vadászott. Az Orbán-kormány második embere 2012-ben, 2013-ban, valamint 2015-ben, 2016-ban és 2017-ben is Svédországban vadászott, ahova nem egyedül érkezett.

Semjént rendre elkísérte például a Földművelésügyi Minisztérium egyik korábbi főosztályvezetője is, aki a miniszterelnök-helyetteshez hasonlóan több zsákmányt is ejtett. Ráadásul az utakat a szervezők elmondása alapján különös óvintézkedések mellett bonyolították le. Előfordult például, hogy egy egész – körülbelül 40 fős – hotelt kibéreltek Semjénék számára, hogy csak ők legyenek a szállóban, s ne is találkozzanak másokkal, főként magyarokkal. A szervezők szerint rendkívüli fontossággal bírt, hogy Semjén Zsolt ne keserű szájízzel távozzon a vadászatról, és tudjon vadakat ejteni, ezért mindent el kellett követniük a siker érdekében. De kiderült az is, hogy a politikus a hosszas gyaloglást sem viseli, így előfordult, hogy azt is el kellett intézni neki, hogy lóháton tudjon közlekedni.

Az elejtett rénszarvast is megreptették egy hosszú kötél segítségével

A néhány napos utak alkalmanként 4-5 millió forintnak megfelelő svéd koronába kerültek. Az árat főként az extra kérések és a luxusköltségek fokozták.

A dokumentumok és fényképek tanúsága szerint a legnagyobb szabású vadászatot tavaly szeptember végén tartották, amely alkalmával egy méregdrága helikoptert is kibéreltek Semjénék számára. A forgószárnyas segítségével sikerült utolérni például egy rénszarvast, amit aztán a miniszterelnök-helyettes el is ejtett. A kilőtt állatot szintén a helikopter szállította el (képünkön), méghozzá a nyakánál fogva fellógatva egy kötélre.

A feliratkozással beleegyezik abba, hogy a Magyar Nemzettől hírlevelet vagy cikkeinkről szóló üzenetet kapjon postafiókjába. A szolgáltatásról bármikor leiratkozhat.

A helikopterbérlés különben nem olcsó mulatság Svédországban. Az egyórás légi kirándulás 25 ezer koronába került, vagyis több mint 750 ezer forintba.

Habár a magyar és a svéd árak között nyilvánvalóan van különbség, beszédes, hogy a Rogán Antal családját 2016-ban Szabó Zsófi sorozatszínész esküvőjére szállító helikoptert már 250 ezer forintos óránkénti díjért ki lehet bérelni.

Az egyébként régóta ismert, hogy Semjén Zsolt nagy szenvedélye a vadászat, egyben ő az elnöke az Országos Magyar Vadászati Védegyletnek is. A miniszterelnök-helyettes legutóbb az idén februárban tartott Fehova (fegyver-horgász-vadász) kiállításon tett különös állításokat a vadászattal kapcsolatban. Az Echo televíziónak azt mondta például, hogy Kádár János és Fekete János politikailag és pénzügyileg konszolidálta a vadászatot. Mint mondta, szerinte a vadászatnak semmi köze a politikához. Kifejtette továbbá, hogy a vadászat hungarikum. De emlékezetes a Magasles című vadászati blogon tavaly megjelent Semjén Zsolt-interjú is, amelynek során szó esett a kutyák kilövéséről is. Semjén azt mondta, a kóbor kutyák súlyos gazdasági kárt okoznak a vadgazdának és a természetvédelemnek. Magát kutyabarátnak tartja, de azt gondolja, aki látta már, ahogy három-négy kóbor kutya széttép egy őzet, az másként fogja megítélni a helyzetet.

A miniszterelnök-helyettes úgy fogalmazott: „Ha én kidobott, kóbor kutya lennék, akkor azt kívánnám, hogy egy jól irányzott lövéssel ejtsenek el, mintsem nyomorultul fagyjak meg, megegyen a rüh, éhen pusztuljak, vagy elüssön egy autó, és az árok szélén még napokig kínlódjak.”

Ennek a cikknek a nyomtatott változata a Magyar Nemzetben jelent meg. A megjelenés időpontja: 2018.03.09.

forrás:mno.hu

Leave a Reply 67 megnézve, 1 alkalommal mai nap |