Azt a jelentést sorosozta le Orbán, amelyet a Néppárt is megszavazott

ITTHON hvg.hu 2018. június. 26. 14:30

Azt a jelentést sorosozta le Orbán, amelyet a Néppárt is megszavazott

A Fidesz parlamenti pártcsaládjának tagjai, köztük a bevándorlásellenes olasz Öt Csillagos Mozgalom is megszavazta, sőt, szigorította a Magyarország elleni eljárás indítását javasló európai jelentést. Pedig Orbán szerint ez egy Soros-jelentés.

Hétfőn fogadta el a jogállamiság magyarországi helyzetéről szóló különjelentést az Európai Parlament belügyi, állampolgári jogi és igazságügyi bizottsága (LIBE). A dokumentum azt mondja ki, hogy a Magyarországon fennáll a veszélye az európai értékek súlyos és módszeres megsértésének, ezért indokolt a hetedik cikk szerinti eljárás megindítása hazánk ellen.

Ujhelyi István szocialista európai parlamenti képviselő közleményében azt írta, a bizottság által elfogadott dokumentumhoz 263 módosító javaslat érkezett, ezek jelentős részét a Fidesz európai parlamenti képviselői adták be. Az ő javaslataikat azonban a szakbizottság jobb- és baloldali többsége közösen szavazta le, azokat a módosító javaslatokat azonban megszavazták, amelyek lényegesen szigorítanak az Orbán-kormány cselekedeteivel szemben egyébként is eléggé kritikus dokumentum szövegén.

A Fidesz pártcsaládját alkotó néppárti és a szélsőjobboldali frakcióban ülő, nemrég olasz kormányzópárttá választott Öt Csillag Mozgalom súlyos hangvételű módosító javaslatait is megszavazták; méghozzá jobboldali támogatással.

A jelentésbe bekerülő bekezdések egyike éppen Tiborcz István volt cégét, az Eliost vádolja korrupcióval, mivel a szöveg szerint szabálytalanul használtak fel uniós forrásokat.

A hvg.hu hétfőn megkérdezte Orbán Viktort, hogy mit szól a bizottság jóváhagyásához. A miniszterelnök azonban válasz helyett visszakérdezett, hogy

A Soros-jelentésről beszélünk, nem?

Orbán szerint a jelentéssel csak nyomást akarnak gyakorolni Magyarországra, hogy változtassa meg álláspontját bevándorlásügyben – de miután a magyar választók erről már döntöttek, nincs miről beszélni.

www.fecsego.eu