< Böngészés > Főoldal / Fecsegő hírek / Blog article: Mindent megtett érte a Fidesz, meg is szűnt Czeglédy Csaba mandátuma

| Mobile | RSS

Mindent megtett érte a Fidesz, meg is szűnt Czeglédy Csaba mandátuma

2018. július 14. | hozzászólás | Fecsegő hírek

Mindent megtett érte a Fidesz, meg is szűnt Czeglédy Csaba mandátuma

 SZERZŐ: 168 ÓRA

Megszűnt Czeglédy Csaba mandátuma. Az Éljen Szombathely!–MSZP–DK–Együtt szombathelyi önkormányzati képviselője tavaly júliusban került előzetes letartóztatásba, azóta pedig hiába helyezték szabadlábra, miután országgyűlési képviselőjelöltként mentelmi jogot szerzett, a kormánypártok által vezérelt állami hatóságok gondoskodtak arról, hogy egy éven át ne tudja ellátni sem jelöltségét, sem önkormányzati képviselői munkáját, így ne jelenhessen meg a közgyűlésben. A kormánypropaganda Origo szerint:

a helyi választási bizottság október 14-ére írta ki az új voksolást. Augusztus 27-től szeptember 10-ig lehet majd jelöltet állítani a pártoknak.

Éppen a napokban adtunk róla hírt, hogy indítványozta az ügyészség Czeglédy Csaba előzetes letartóztatásának meghosszabbítását két hónappal – tájékoztatta a Csongrád Megyei Főügyészség helyettes szóvivője hétfőn az MTI-t. A bíróságnak csütörtökig kell döntenie az indítványról, akkor jár le a jelenleg érvényben lévő, három hónapra szóló kényszerintézkedés határideje.

28 órát tölthetett szabadlábon

Fotó: Facebook

Czeglédy Csabát a nyomozó hatóság bűnszervezetben, üzletszerűen elkövetett, különösen jelentős vagyoni hátrányt okozó költségvetési csalás és gazdasági csalás bűntettével gyanúsítja, s egy éve tartja alakat alatt. Eközben érdemben kizárólag saját kérésére hallgatták ki. Tavasszal mentelmi joga miatt egy napra kiszabadult az előzetes letartóztatásból, de Polt Péter kérésére felfüggesztették mentelmi jogát, Czeglédy visszakerült a rácsok mögé. A főügyész rendkívüli gyorsasággal intézkedik a szombathelyi képviselő-ügyvéd ügyében, aki több korrupciós ügyet is leleplezett.

Czeglédy Csaba ellen az a vád, hogy a hozzá köthető cég, a Humán Operátor Zrt. körül 2011 és 2016 között diákmunka-közvetítésben utazó céghálózatot alakítottak ki, a közvetítő cégek, illetőleg a hálózat alján levő iskolaszövetkezetek segítségével elkerülték a diákmunka-közvetítés után járó közteher befizetését. Ügyészségi közlések szerint az okozott kár 6,3 milliárd forint. Az ügynek több gyanúsítottja is van, de a szombathelyi politikus több helyreigazítási pert is nyert az Orbán-kormány befolyása alatt álló média képviselői, az Origo és az M1 ellen. Az ügy hátteréről ebben a cikkünkben írtunk részletesen.

forrás:168 óra.hu

 

Leave a Reply 63 megnézve, 1 alkalommal mai nap |